Crippled Black Phoenix
White Light Generator (2014)

A Crippled Black Phoenix nem egy szokványos banda. Nem szokványos a hét és tizenegy tag között folyamatosan rotáló felállás, nem szokványos az a szintű, mélyen rendszerellenes és aktív propagandát vállaló magatartás sem, amit a szülőelme, Justin Graves képvisel. Az a fajta nyílt rendszerkritika, ami például a csapat facebook oldalán is nap mint nap olvasható, szellemiségében a RATM-al rokon. Kicsit gerilla az egész. Megfoghatatlan, erős, hatásos és szervezett csoport áll mögötte. És most már a zenéről beszélek ám!

Az eddigi munkáik is mind egy-egy kis univerzumként hirdetik az olyan lokálpatrióta értékkövetést, mint az emberségesség, az igazság és igazságosság, őszinte emlékezet. Valahol a zene is aktív szerepvállalás. Aktív szerepvállalása annak az értelmiségi szerepnek, aminek természetes módon kellene az irányító hatalom egészséges társadalmi ellensúlyaként működnie. Mára ez már csak egy ábránd és a Crippled Black Phoenix jellegű szabadgondolkodó művész-műhelyek a szellemi posvány és beletörődés óceánjában életmentő szigetként képesek kiemelkedni. Legalább egy-egy perc megnyugvást biztosítva annak, aki kinyitja lelkének kapuit az igaz érzelmek és értékek felé.


A White Light Generator az előd albumok által már kijelölt úton halad, azon a zeneileg leginkább a Pink Floyd által képviselt úton, ami megannyi csodát rejt magában. Megadja minden percével a lehetőséget az elmélyülésre, spirituális kapcsolatteremtésre a nagybetűs zenén keresztül valamiféle magasabb értékekhez. Bár alapjában göröngy és buktató nélkülinek tűnik a banda által kijelölt ösvény, az valójában észrevehetetlenül meredeken emelkedik és csak azoknak nyújt élményt, akik a célt az utazásban látják és akiknek a megérkezés nem beteljesülés, csak egy újabb tovaszálló, jelzésértékű pillanat. Jelzése egy újabb út kezdetének. Hiszen a teljes kiszakadást elérni, a tüdőt és elmét kipucoló mély lélegzetet csak a hegy gerincén lehet belélegezni. Odáig pedig meg kell tenni az utat. Csak onnan lehet tiszta szívvel és ésszel letekinteni a mindennapjainkat jelentő apokalipszisre. Csak onnan láthatjuk meg Megiddo mezején dúló öldöklést, csak ott érhet el a fény, még ha csak pillanatokra is. Hiszen az apokalipszis eljött, itt van a szobánkban, a tévénkben, kint az utcán és a munkahely teakonyhájában. A lovasai pedig sportautón, jahton, magánrepülőn érkeznek a nappalinkba, a hálószobánkba, a csöppnyi személyes életterünkbe. Ezzel a tiszta lélegzettel, ezzel a töretlen fénnyel feltöltődve lehetséges ismét alámerülni a nap mint nap zajló léleköldöklésbe, elmepusztításba és valahogy életben maradni, túlélni azt is, ha egy kicsinyt nap mint nap mégis csak meghalunk. Hiszen az életben maradás csak is a saját érdekünk. Senki másé. A rendszer szemében az emberi lélek nem kívánatos, a szükséges rossz megtestesülése. Eleven gátja a tisztán számokká és statisztikai adattá való deformálásnak, a teljes szellemi rabszolgaságnak.

A White Light Generator egy lehetséges ösvény. Egy titkos kis mellékút. Csendes, nem harsog, egyenes, érthető, élhető és élvezhető alternatíva. A hegy pedig maga az élet. Lepucolom hát lelkemről a mindennapok porát és elindulok a gerincre vezető úton. Újra. Talán most felérek és egy röpke gondolat erejéig kimondhatom, hogy szabad vagyok, én irányítok.



Crippled_Black_Phoenix_White_Light_Generator_2014
Kiadó:
Stílus:
alternatív prog rock
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.weeter Than You
2.NO! (pt1)
3.NO! (pt2)
4.Let’s Have An Apocalypse Now!
5.Black Light Generator
6.Parasites
7.Northern Comfort
8.Wake Me Up When It’s Time To Sleep
9.Caring Breeds The Horror
10.You’ll Be Murdered
11.We Remember You
12.A Brighter Tomorrow
Írta:
emp
2014. augusztus 9., szombat, 12:20
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render