A Crippled Black Phoenix nem egy szokványos banda. Nem szokványos a hét és tizenegy tag között folyamatosan rotáló felállás, nem szokványos az a szintű, mélyen rendszerellenes és aktív propagandát vállaló magatartás sem, amit a szülőelme, Justin Graves képvisel. Az a fajta nyílt rendszerkritika, ami például a csapat facebook oldalán is nap mint nap olvasható, szellemiségében a RATM-al rokon. Kicsit gerilla az egész. Megfoghatatlan, erős, hatásos és szervezett csoport áll mögötte. És most már a zenéről beszélek ám!

Az eddigi munkáik is mind egy-egy kis univerzumként hirdetik az olyan lokálpatrióta értékkövetést, mint az emberségesség, az igazság és igazságosság, őszinte emlékezet. Valahol a zene is aktív szerepvállalás. Aktív szerepvállalása annak az értelmiségi szerepnek, aminek természetes módon kellene az irányító hatalom egészséges társadalmi ellensúlyaként működnie. Mára ez már csak egy ábránd és a Crippled Black Phoenix jellegű szabadgondolkodó művész-műhelyek a szellemi posvány és beletörődés óceánjában életmentő szigetként képesek kiemelkedni. Legalább egy-egy perc megnyugvást biztosítva annak, aki kinyitja lelkének kapuit az igaz érzelmek és értékek felé.


A White Light Generator az előd albumok által már kijelölt úton halad, azon a zeneileg leginkább a Pink Floyd által képviselt úton, ami megannyi csodát rejt magában. Megadja minden percével a lehetőséget az elmélyülésre, spirituális kapcsolatteremtésre a nagybetűs zenén keresztül valamiféle magasabb értékekhez. Bár alapjában göröngy és buktató nélkülinek tűnik a banda által kijelölt ösvény, az valójában észrevehetetlenül meredeken emelkedik és csak azoknak nyújt élményt, akik a célt az utazásban látják és akiknek a megérkezés nem beteljesülés, csak egy újabb tovaszálló, jelzésértékű pillanat. Jelzése egy újabb út kezdetének. Hiszen a teljes kiszakadást elérni, a tüdőt és elmét kipucoló mély lélegzetet csak a hegy gerincén lehet belélegezni. Odáig pedig meg kell tenni az utat. Csak onnan lehet tiszta szívvel és ésszel letekinteni a mindennapjainkat jelentő apokalipszisre. Csak onnan láthatjuk meg Megiddo mezején dúló öldöklést, csak ott érhet el a fény, még ha csak pillanatokra is. Hiszen az apokalipszis eljött, itt van a szobánkban, a tévénkben, kint az utcán és a munkahely teakonyhájában. A lovasai pedig sportautón, jahton, magánrepülőn érkeznek a nappalinkba, a hálószobánkba, a csöppnyi személyes életterünkbe. Ezzel a tiszta lélegzettel, ezzel a töretlen fénnyel feltöltődve lehetséges ismét alámerülni a nap mint nap zajló léleköldöklésbe, elmepusztításba és valahogy életben maradni, túlélni azt is, ha egy kicsinyt nap mint nap mégis csak meghalunk. Hiszen az életben maradás csak is a saját érdekünk. Senki másé. A rendszer szemében az emberi lélek nem kívánatos, a szükséges rossz megtestesülése. Eleven gátja a tisztán számokká és statisztikai adattá való deformálásnak, a teljes szellemi rabszolgaságnak.

A White Light Generator egy lehetséges ösvény. Egy titkos kis mellékút. Csendes, nem harsog, egyenes, érthető, élhető és élvezhető alternatíva. A hegy pedig maga az élet. Lepucolom hát lelkemről a mindennapok porát és elindulok a gerincre vezető úton. Újra. Talán most felérek és egy röpke gondolat erejéig kimondhatom, hogy szabad vagyok, én irányítok.