Pentagram (2014)
Baathory kollegina nemrég írt a lengyel heavy metalos Turbo új nagylemezéről, és beharangozta, hogy hamarosan érkezik az azonos nevű magyar banda friss albumáról az ismertető.
Jelentem: megérkezett!
És nem véletlenül választottam a kritika szlogenjének, a főoldalon megjelenő „A hazai az igazi!” tézist. Ugyanis azt hiszem, hogy a magyar zenekar a világ Turboinak élbolyába tartozik. Meg úgy általában véve is kitűnik a honi, és nemzetközi mezőnyből. Az eddigi két korongjukon is hozták a rendkívül magas minőséget, amiből a Pentagramon sem engednek. Sőt! Bizonyos szempontból ez a legjobban sikerült lemezük.
Hisz kimondottan kerek/egységes lett ez a szűk háromnegyed órás alkotás, és nagyon szép, hangulatos dalok sorakoznak a CD-n. Ami minden túlzás nélkül gyönyörű! A fantasztikus kiállású digipack album kozmikus illusztrációi Jakócs Dorottya nevéhez fűződnek. Belül pedig kétoldalas, kihajtogatható poszter található, az egyik oldalán az alábbi képpel:


Mi ez, ha nem világszínvonal!
Persze mit sem érne ez a lenyűgöző külső, ha hozzá gyatra belbecs tartozna.
De természetesen erről szó sincs!
Többek között azért nagy király a Turbo, mert sosem ismétlik önmagukat. A Pentagram sem koppintja se az első, se a második albumot. Az elektronika ezúttal nagyobb szerepet játszik, és az egész anyag modernebbnek hat az előzőeknél. Bár a Lost Measure-höz képest direktebb nóták születtek ezúttal, mégis számomra ez a lemezük adta meg legnehezebben magát. És ez nagyrészt annak köszönhető, hogy kevesebb az első hallásra rögzülő refrén. De ez tendencia náluk, mert már a Lost Measure-ön is kevesebb volt a Vol. 1-hoz képest. Tehát a debüt albumot slágeresség tekintetében nem sikerült letaszítani a trónról, de ez nem is baj.

Nyilván a Pentagramon is vannak slágerek. Rögtön a kezdő Revolution Within heveny bólogatásra késztet, a verzék ülnek is kegyetlenül, ahogy Balázs a „the devil has call my name” sort énekli rendre libabőrdzsekibe burkolózom. Viszont a nagyívű, emlékezetes refrén hiányzik. Van refrén, csak nem olyan ütős. Ez a csöppnyi hiányérzet rögtön elillan a klipesített Soul Sister hallatán.



Itt minden pöpec! Jero bőgőzése besz@rás, ahogy a refrén alatt tolja azt a funkys témát, meg amikor a már-már dubstepes résznél bűvészkedik… Atom!
Az Avalon ahogy kezdődik…
Nehéz rá szavakat találni!
Hogy lehet ilyen érzelemdúsan énekelni? Aztán a refrén robban, Balázs hangja szárnyal. Katarzis! És az egész dal annyira finom! Dure space-es effektjei, Delov Jávor fifikás dobolása, Dávid sokszínű gitározása…
A Mercury kezdő gitártémája baromi ismerős, de nem jövök rá honnan…
Ász egy nóta ez is, kicsit még a Black-Out szerzemények is eszembe jutnak róla. Miket művel már megint Jero azzal a basszusgitárral!?
A vége felé Dávid is megereszt egy fajin kis szólót.
Újabb gyöngyszem a csodaszép Flaming Swords. Ha nem lépne be a torzított gitár, akkor majdnem olyan lenne, mint egy angol nyelvű Kaldera dal. Tehát néhol érezni Balázs akusztikus lélekzenében utazó formációjának hatását. Egyébként a Flaming Swords a grunge legszebb hagyományait is megidézi.

Bár a cikk elején kicsit panaszkodtam a kevésbé fogós refrének miatt, a We Fall látszólag kettővel is rendelkezik. A nyitó énektéma is kegyetlenül fogós, de a Dávid megtördelt gitárjátékára ráénekelt verze is frankó. Meg az "igazi?” refrén is. Nem értitek, miről beszélek! Hallgassátok csak meg gyorsan a dalt! Ne is. Inkább a komplett lemezt!

Egyébként található 3, rövidke átkötő tétel is a korongon, amik ugyancsak hangulatosak.
A záró hármas is telitalálat.
A Whirpool, ha Audioslave néven jött volna ki, világsláger lenne. Dávid szólója is enyhén Morellos. A Snakes and Membranes pedig a lemez nagyágyúja. A pszichedelikus középrész nagyon cool, Dávid meg olyan őserejű riffel operál ás akkorát szólózik, hogy szem nem marad szárazon! Ennek a szerzeménynek a kapcsán említhető meg mondjuk a The Mars Volta neve, annyi különbséggel, hogy a Volta talán sose írt, összetettsége ellenére is ennyire fogós dalt. És talán egyesek szemében szentségtörés, amit most mondok, de nekem a Turbo bármelyik lemeze többet jelent a Volta komplett diszkográfiájánál. Pedig őket is kedvelem!
Az Exhaler címéhez hűen, mintegy alapos kilégző-gyakorlat zárja le ezt a fantasztikus lemezt.

Mit is mondhatnék zárásként?
A Turbo harmadszor is megcsinálta!
Bravó, srácok!


Turbo_Pentagram_2014
Kiadó:
Stílus:
Prog. rock
Értékelés:
 
Pont
: 9.8 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Revolution Within (03:55)
2.Soul Sister (02:57)
3.Voices of Gobi (00:54)
4.Avalon (05:02)
5.Flaming Swords (05:52)
6.Lurking Turmoil (00:37)
7.We Fall (04:03)
8.Soulsucker (00:26)
9.Whirlpool (04:31)
10.Snakes and Membranes (06:07)
11.Exhaler (05:55)
Írta:
oldboy
2014. április 26., szombat, 10:37
Facebook:
Turbo - Lullabies for Awakening (2015)
Kritika, oldboy @ 2016. február 7., vasárnap, 13:33
Napokon - Borders of Babylon (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. június 7., szombat, 10:30
Korog - Maybe Airlines (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. május 17., szombat, 10:07
Turbo interjú
Interjú, oldboy @ 2014. május 6., kedd, 15:09
Turbo - The Fifth Element (2014)
Kritika, baathory @ 2014. április 13., vasárnap, 11:00
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.029 seconds to render