Hortus Animae
Secular Music (2014)


Amikor tavaly megtudtuk, hogy újra aktivizálta magát Olaszország talán legismertebb progresszív/avantgárd black bandája, a Hortus Animae, már arról is szólt a fáma, hogy hamarosan érkezik a visszatérő lemez. Rögtön két jó hír volt ez a zenekar hívei számára. És valóban nem tétlenkedtek Martyr Luciferék, így a kezemben tarthatom a Secular Music című korongot. Ami eredetileg nem nálam landolt…

Hanem a Hortus-szakértőnek is titulálható Nagánál, aki egy ideje már viszonylag rendszeres levelezést folytat a frontemberrel. Igaz, anno én írtam az oldalon először "Lucihoz” köthető lemezről, egész pontosan első szólóalbumáról, aztán viszont Naga mutatta be a Hortus életművet, ismertetőt kreált az énekes 2. korongjáról, majd interjút is készített hősünkkel.
És talán emiatt a személyes érintettség és a fokozott várakozás miatt adta át nekem a stafétát, ugyanis ő kisebb csalódásként élte meg a friss opuszt az előző három Hortus Animae nagylemezhez képest. Én viszont tiszta lappal indultam, ugyanis egyik korábbi kiadványukat sem ismerem. Szóval nincs viszonyítási alapom.
Annyit előzetesen elárult ML, hogy az eddigi legagresszívebb, legprogresszívebb anyaguk lett a Secular Music. Ezt ugyan megerősíteni nem tudom, a fentebb említettek miatt, de az igaz, hogy agresszív és progresszív is ez a közel 60 perces zenefolyam!

Nevermore-os riffeléssel indít a God and His Disgusting Children, és hamar megkezdi áldásos tevékenységet az énekes, aki váltogatja a károgást a hörgéssel, majd a darkos/gótos tiszta vokalizálást is csatasorba állítja.
Bless
billentyűjátéka kimondottan hangsúlyos, sokat dob a csapat amúgy sem rossz muzsikáján. Atmoszférát, hangulatokat teremt, színez, varázsol. Előszeretettel használ a ’70-es években "divatos” hangszíneket, de ha az adott szerzemény úgy kívánja, akkor modernebb, ipari zajokat is kicsihol a masinériából. Hypnos pedig olyan minőségű és mennyiségű gitárszólót prezentál, ami szinte párját ritkítja! Grom meg rendesen megdolgoztatja a cájgot, de finoman is tud ám ütni. A bőgőt egy vendégzenész, Simone Mularoni kezeli. Na, ő sem nyeretlen kétéves!
A Blood of the Earth / The Truth Against the World még összetettebb szerzemény, mint a nyitó nóta, Bless kozmikus szintiszólója élmény számba megy, és Martyr sem akármilyen dallamokat hoz. Igaz, az első néhány hallgatásnál fel sem tűnik egy csomó dolog, ami aztán később a helyére kerül, és emlékezetes momentummá növi ki magát.
A Dystopian Apocalypse egy durván pszichó tétel, beteges, sötét hangulattal, aminek megteremtésében újfent oroszlán-részt vállal a szintetizátor. A Ram-Zet és a The Project Hate MCMXCIX lemezein találkozhatunk hasonló szellemben fogant számokkal. Mínusz női ének, ugyebár. Ha már itt tartunk, bár Martyr vokalizálása valóban sokszínű, mégis nem bántam volna, ha az ezúttal csak artwork-felelős hölgyemény, Leit is megcsillogtatja a hangját. Mint a maestro szólólemezein…
Amik atmoszféráját, zeneiségét leginkább az album 11 perces monstruma, az At the End of Doomsday adja vissza. Space-es billentyűtémákkal kezd, majd narráció következik, belép a dob, és Martyr érzelemdús, darkos dallamokkal kényeztet. A menetelős, doomos, gótos riffek is a Paradise Lost, Tiamat, Moonspell iskolát idézik. Bravúros darab! Kicsit sajnálom, hogy a végére átvált blackdeathbe. Mondjuk a zúzda is minőségi, de oda lesz tőle a hangulat.


Ötödikként csendül fel az a dalocska, aminek címéből megértettem, miért nem akart írni szakavatott kollégám a lemezről. Mégis mit mondjon egy olyan albumról, amely egyik nótájának címében szerepel a neve? :D :D :D
Nyilván a Naga nem ő, de nem tudtam kihagyni ezt az "élcet”! :)
Ellenben a szövegkönyvben több executive producert is megneveznek, és az egyiket úgy hívják, hogy Nagaarum
Egyébként pöpec ez a Nagás nóta is, a felétől átvált pár perc törzsi-jellegű témázgatásba.
Az instrumentális Impromptu Op. II / Pain Relieved "fütyülős/süvítős” szintieffektje némi spagetti-western hangulatot teremt. Az a kifejtős, grandiózus gitárszóló pedig kiváló lezárás. Hogy aztán az utolsó (hangos) dal is gitárszólóval kezdődjön…
Ez a szám is tartogat újdonságot, mármint olyat, ami ezen a korongon eddig még nem volt: Martyr dörmögő, kántálós, "roboténekével” nyit. És hoz egy akkora, állatian fogós, a kései In Flames-t idéző hörgős refrént, amitől besz@behu lesz!
Zseniális!
Csakúgy, mint a Jethro Tull klasszikus dalának a feldolgozása.
Jómagam nem vagyok egy feldolgi-párti csóka, de ezt kérem szépen mutogatni kéne, hogy így tessék saját képre formálni egy nótát. Tanítani való, ahogy a Hortus az Aqualunghoz hozzányúlt!
Mesteri!

Igaz, ez a jelző részemről jár a komplett lemeznek.
Nem könnyű hallgatnivaló, de megéri nyüstölni, mert egy nagyon profi (Naga szerint már túlságosan is az) korong, kiemelkedő zenészi teljesítményekkel, és egyedi hangulattal!
Welcome Back, Hortus Animae!!!



Hortus_Animae_Secular_Music_2014
Kiadó:
Stílus:
Prog./avantgárd extrém metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.God and His Disgusting Children (07:18)
2.Blood of the Earth / The Truth Against the World (07:43)
3.Dystopian Apocalypse (06:29)
4.At the End of Doomsday (11:23)
5.The Poison of the Naga (08:43)
6.Impromptu Op. II / Pain Relieved (03:58)
7.Chamber of Endless Nightmares (06:53)
8.Aqualung (Jethro Tull cover) (06:20)
Írta:
oldboy
2014. április 15., kedd, 19:39
Facebook:
emp 2014. április 17., csütörtök, 20:42
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
A károgós hangja Martyrnak tök olyan, mint Gaahl-é a néhai Gorgoroth-ból.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.051 seconds to render