Doomsday Elite (2013)

Fölöttébb pikáns és találó nevet talált magának ez a bergeni norvég társaság. A szarkómák a rák egyik fajtája, egész pontosan azok, melyek a támasztószövetekből indulnak ki. Ezt összevetve az undorító, apokaliptikus borítóval, azt kell mondjam, hogy a pedigré meglehetősen rendben van. Körülbelül tíz éve pattant ki a földből a csapat egy Ritual nevű zenekarból átformálódva. Az alapító tagok között volt a jelenlegi Trollfest dobos Eirik RentonAndré Kvebek (Tjalve) azóta a Pantheon I-ba belépve váltott, így az egyetlen tag a régiek közül Erik Unsgaard torokköszörű.
Ez a harmadik lemezük öt év kihagyás után. A black bandák nem arról híresek, hogy nagyon tekernének a megjelenésekért, itt viszont nem erről van szó, mivel a köztes időben EP-k és egy split készült az Urgehallal.
Természetesen a hivatalos honlapjukat le sem szarják, és ezt a körülményt összevetve a Metal Archives adatlapjukkal, elég nehéz kideríteni a mostani pontos tagságot. Aztán az Arckönyv segítségemre volt. Ezt azért óhajtottam pontosan tudni (mármint a felállást), mert a tagok között szerepel Tom Kvålsvoll (Thrawn), aki a Dødheimsgard Supervillain Outcast lemezén is gitározott.


Sok a meglepő fordulat és a hangeffekt. A szintetizátor eleve kellemes meglepetés, mivel egy annyira szikár hangzású témával nyit a negyven perces produktum, ami mellé általában nem szokott ilyesmi párosulni. Egy kicsi folk villanás is belefért, bár nem jöttem rá, milyen hangszerrel ügyezték. Skótdudának tűnt, de aztán elektronikus lett a hang... Sivítások, gótikus szőnyegek és ...ooo-zás.
A tempó eléggé változatos, és a váltások is jól vannak kötve. Viszont a legpozitívabb tényező a sokszínűség oltárán az, hogy a harmóniaváltós - aláfestős részek (ahol a basszus és a ritmusgitár a főszereplő) jól vannak egyensúlyba állítva a zúzdákkal, a szinte alig észrevehetően thrashes megoldásokkal. Így a lelket sirató akkordváltások cselesen összejátszanak húst marcangoló brutálkodással. Ez a Solemn Disorder till Human Extinction című szerzeményben például már-már művészi szintre van emelve.
Az ezt követő Cosmic Intellectben szintén hátbatámadja a fület pár effekt, de olyan fifikásan, hogy oldalra kellett nézzek (fejhallgató).

Mindig melegen üdvözlöm azt a jelenséget, amikor a fémzenében az old school dolgok reformációján törekszik egy banda. Ez mondjuk visszás, mert a megreformált dolgok nyilván nem hagyományőrzők, viszont ha az alapelemeket nem bántjuk, csak feldíszítjük őket, akkor újítottunk is, de még nem kurvultunk, vagy hogy mondjam már... izé... lehet ezt érteni, azt hiszem...
A Sarkom teljes egészében adja ennek a témakörnek a pozitív kivonatát. 

Nagyon harmonikusan szól minden, talán amin még ügyködtem volna egy kicsit, az az ének, bár ez múlhat Unsgaard képességein is, mivel egy ilyen változatos zenéhez tolhatott volna színesebb károgást is. Nem rossz, amit csinál, sőt, übermocskos torokkal harap az emberbe, csak... izé... nem tudom... Folyamatosan ingerel a tíz pontra ez a lemez, de valamiért nem akaródzom megadni nekik... Talán kéne még hallgassam, de ezt meg szoktam érezni előre... A dalok a lemez vége felé egyre jobbak, így finomhangolva egyre közelít... közelít... majd IGEN - lenne, a Stigma miatt, aminek az agressziófaktora az egekbe tör a közepétől, de aztán művészkedésbe csap át, amiből hallottunk már a kiadványon eleget. Nagyon kívántam az elsöprő brutál befejezést... Megáll kilenc pont héten.

A mastert Tom Kvålsvoll végezte A Strype Audio stúdióban. Nevesítenem kellett, hiszen minden a helyén van, szép munka.


Sarkom_Doomsday_Elite_2013
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 9.7 / 10
 
Külalak
: Szörnyű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Doomsday Elite (04:31)
2.I utakt med Gud (04:42)
3.No Loose Ends (03:47)
4.Inside a Haunted Chapel (06:56)
5.Predators in Disguise (06:06)
6.Solemn Disorder till Human Extinction (05:34)
7.Cosmic Intellect (04:47)
8.Stigma (04:20)
Írta:
Nagaarum
2014. február 14., péntek, 08:23
Facebook:
Nagaarum 2014. február 14., péntek, 20:24
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz ZolixiusRex üzenetére:

Na hallod, ennek az anyagnak egyetlen percén sem unatkoztam. - Talán a következő HP-re "elhozhatnád". :-) - Én meg majd jól megadnám neki azt a 10-est. :-p

Pszt!!! :-# Hozhatod te is! :-) Pszt! (whistle)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
ZolixiusRex 2014. február 14., péntek, 10:50
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Na hallod, ennek az anyagnak egyetlen percén sem unatkoztam. - Talán a következő HP-re "elhozhatnád". :-) - Én meg majd jól megadnám neki azt a 10-est. :-p
--
In Grind We Trust!
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.048 seconds to render