Eklektika (2013)

Hamarosan jubilál a Hangpróbánk, és úgy alakult, hogy én is elérkeztem a 250. írásomhoz.
Ezt a kerek számot mindenképp egy olyan zenekar/kiadvány számára tartogattam, amely zeneileg, érzelmileg megérint.
Úgyhogy pont kapóra jött a negyedik GuilThee lemez!
Előre borítékolom, hogy az albumról megjelenő recenziók többsége nem fogja nélkülözni azt a kulcsmondatot, miszerint az Eklektika címnél találóbbat ki sem találhatott volna a veszprémi "fantombrigád”!
Valóban minden eddiginél több színt, stílust, érzelmet, hangulatot sűrítettek bele ebbe az 51 perces anyagba.
Pedig az előző opuszaik sem voltak piskóták e téren!
Ezúttal viszont csöppnyi gátat sem szabtak a kísérletezésnek, az alkotói szabadságnak.
Nagyjából másfél év telt el az előző album, a Szemantikai Háromszögek megjelenése óta, tehát mondhatni jó gyorsan érkezett a folytatás.
Főleg ha figyelembe vesszük, hogy Naga a két GuilThee lemez között folyamatosan dolgozott a szólócuccain.
De szerencsére nem szenvedett hiányt "Giltis” ötletekben sem.
A legjobb bizonyíték erre, hogy az Eklektika dalait ő és Mr Match jegyzik zeneszerzőként, ráadásul a saját szerzeményeiket saját maguk játszották is fel. Mármint a Nagaarum dalokban Naga gitározik, bőgőzik, prüntyög, stb. Mr Match dettó a sajátjaiban.
A dobokat viszont az összes nótában Naga püföli.
Ezúttal szó szerint, hisz az Eklektika az első GuilThee lemez, amelyen élő dob hallható!
A szövegeket most 100%-ban az énekért is felelős VIII. szállította, nincsen más tollaival való ékeskedés.
Van viszont vendég énekes, aki ismerős lehet Giltis körökben.
Igen-igen, újra hallható Varga Betty ének-és beszédhangja!

A nyitó Hologram a Mars-1-ről című szösszenetben kapásból ő narrál.
A záró Gyöngyházban meg VIII., szóval aki azt hinné, hogy az eklektikusság totális káoszt, összevisszaságot jelent, annak nincs igaza.
Ki van ez a lemez találva, fel van építve!
Nem véletlen ez a keretes szerkezet sem, a kezdés női, a vég férfi narrációja.
A Jóslat törzsi, sámánisztikus dobolása is kiváló kíváncsiságfokozóként funkcionál.
Hogy aztán a Már-már nyilvánvalóvá tegye: ez az album sem lesz habkönnyű hallgatnivaló! Pedig ez még a slágeresebb darabok közé tartozik!
Ha már itt tartunk, sose írt még ennyi könnyen megjegyezhető dallammal, fogós témával teletűzdelt dalt a GuilThee, mint ezúttal!
A The Wannabe Stoic például eddigi pályafutásuk számomra legszebben csillogó ékköve!
Betty fantasztikusan énekel benne, de a férfi extrém vokalizális is okosan van adagolva/tálalva!
Döbbenetesen erős dal!



A 10 perc fölé kúszó Halott Város meg egy tipikus Naga monstrum, egyben a legborultabb momentumok is ebben a tételben találhatók.
Ahogy Mr Match szaxofonja megszólal, egyből Ihsahn After című remeke ugrik be.
Az extrém ének pedig itt a leginkább WMD-s.
A Technofóbia ezután szinte felüdülés!
A kő metalosok számára viszont ez lesz az igazi döbbenet!
Ugyanis pofás elektro alapra énekel fogós témákat Mr Match.
Zeneileg ez a dal engem leginkább Ákos dolgaira emlékeztet.
A Búsulóban Mr Match előveszi a klarinétot, és egy kellemes folkos merengésre invitál bennünket. Itt a Djabe szellemét véltem fölfedezni.
Érdekes és durván minőségi nóta a Heráklész, aminek a lazulós középrészében iszonyatosan finom cinezést végez Naga, Mr Match pedig basszuson hozza VIII. frankó énekdallamát.


Egyébként ha már kiemeltem Naga cinjátékát, el kell mondanom, hogy jó ötlet volt ezúttal élő dobot csatasorba állítani!
Kifejezetten dinamikusan üt.
Meg néha hibásan…
De az olyan laikusok, mint jómagam ezt nem vesszük észre.
Csak egy kicsit.
Itt-ott…
Jahhh, a Tanulj belőlem! szintén "slágergyanús”, a szövege is telitalálat.
A Gyöngyház újfent a kortárs költészet vizeire evez és méltóképpen zárja ezt az átlagosnak semmiképp se nevezhető albumot.

Ami természetesen ingyenesen és teljesen legálisan letölthető INNEN!
Tegyetek így minél többen!


GuilThee_Eklektika_2013
Kiadó:
Stílus:
Avantgárd
Értékelés:
 
Pont
: 9.2 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Hologram a Mars-1-ről (2:50)
2.Jóslat (1:54)
3.Már-már (3:45)
4.Mistreat (1:41)
5.The Wannabe Stoic (3:55)
6.Halott város (10:19)
7.Technofóbia (3:29)
8.Búsuló (2:42)
9.Heráklész megmenti Prométheuszt a sastól (5:09)
10.A csend ellenében (1:18)
11.Tanulj belőlem! (6:04)
12.Gyöngyház (8:19)
Írta:
oldboy
2013. november 23., szombat, 12:51
Facebook:
Nagaarum - Templom (2019)
Kritika, farrrkas @ 2019. március 3., vasárnap, 14:31
Martyr Lucifer - Gazing at the Flocks (2018)
Kritika, 9000Sanyi @ 2018. augusztus 28., kedd, 14:17
Nagaarum - Apples (2018)
Kritika, farrrkas @ 2018. július 18., szerda, 10:12
Nagaarum - Homo Maleficus (2017)
Kritika, farrrkas @ 2017. május 7., vasárnap, 12:27
Nagaarum - Pulzár (2016)
Kritika, Armand @ 2016. október 8., szombat, 11:26
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.024 seconds to render