Plaga
Magia gwiezdnej entropii (2013)
   
   A hangpróbák magasztos méltatásával kell kezdenem ezt az írást, mert a jobb-rosszabb lemezek tengerében fulladozva időnként horogra lehet akadni elég rendesen, méghozzá nem mindig megmagyarázható okkal. Történt ugyanis, hogy a fullasztó júniusi melegben kellett belefutnom Lengyelország északkeleti vidékének mágikus black metal zenéjébe rögvest egy mázsányi súlyú doom lemez után… Megjegyeztem, hogy jó lemez és jött a többi versenyző hallgatása. Aztán újabb hónapok, lemezek jöttek-mentek, de a Plaga zenekar bemutatkozó anyaga azóta szinte napi rendszerességgel kell, hogy szóljon. Pedig nem volt hibátlan lemez, de ma már azt sem tudom, hogy adhattam rá 9 és fél pontot. Ezt a bizonytalanságot próbálom orvosolni kicsit a cikkel.


    A Plaga (magyarul: pestis) pont olyan zenekar, akikért érdemes benézni erre az oldalra, mert teljesen biztos, másképp nem akadna rá a tömegtermelésben megcsömörlött ember. Véleményem szerint mint minden más ágat, a black metal zenekarok jó részét is elérte az önáltatás világának szellentése: vagyis a pénz szaga. Ettől függetlenül még mindig ebben a vonalban a legérdemesebb őszinte, zsigerből zenélő csapatok után kutatni. A banda ezzel az erővel érte el, hogy újra és újra merüljek velük abba a világba, amiről dalaik és zenéjük szól. Az egyszerű, pont kellően karcos hangzás érvényesülni hagyja a hangszeres játékot és a hangulatot egyaránt, szövegviláguk pedig a gyakorlott sátánista rituálékból merít, az apokalipszis eljöveteléről, az utolsó nagy csatáról számolnak be nekünk, egy nagy, fekete mélység aljáról visszhangozva fel nekünk létünk jelentéktelenségét és semmisségét. A rövid Intro kezdi el azt a 35 perces rituálét, aminek a végén a fekete színben is megláthatjuk a szépség mibenlétét, ahogy előre behűtött injekcióval adagolja csontvelőnkbe az érzést, ami a Halál említésekor összerezzent mindenkit. Az első, tényleges dal, a Tr±by zagłady cz. II. névre hallgató hosszadalmas gyászmenet, ahol már örvényként kap fel az érthető, gonosz és egyben bánatos kántálás, a blastbeatek epikus hangulatú monotonitása, sikolyok és ordítások. A dallamok sem állnak messze a zenekartól, úgyhogy jó kórus gyanánt szinte elénekeltetik velünk, hogy Zazas, zazas, nasatanada Zasas… Ami ha jól tudtam utánanézni, egyfajta emberre mondott átok, ami kinyitja valaki lelkét a Gonosznak, de szertartások csúcspontjánál is kántálják, mivel a kapuk kinyitását kérik benne. A hideg ráz a rövid, de nagyon hatásos templomi kórushoz hasonlóan előadott tiszta ének is, amelynek mennyei hangjai az elátkozni kívánt angyalok nevét sorolja. A jól bevált műfaji sémák olyan természetes és egyértelmű kombinációja ez a dal, akárcsak az időkerettel szemrebbenés nélkül játszó, ¦mierć cieplna wszech¶wiata c. tétel. Ez a pusztulás szelét a Világegyetem méreteire növeli azzal a riffel, ami az év végi listámon első helyen szerepel és egy remekül eltalált gitárszólóval egyaránt. A kakukktojásként szereplő negyedik dal angol nyelven szólal meg, ez a Slaying The Spiritless Abel, ahol kezdetben nagyon rosszul éltem meg a rendkívül siváran hangzó lengyel szöveg hiányát, de erre a produktumra sem tudok már haragudni, mert másabb elődeinél, de szintén elég egyedi hangulattal bír és a végére igencsak emelkedetté válik. Mindezek után már elérünk a vége főcímhez, a lemez legjobb szerzeményéhez, ami Magia gwiezdnej entropii címmel szerepel. Ha az egész lemez egy rituáléként szolgál, akkor ez egyben lehetne a csúcspont és a lezárás.
   Varázslattal, sötétséggel meghintett régisulis black metal ez, valahonnan a főgyökerekből kihajtva. Világnézetileg nem hat meg semmilyen spiritualitás, azonban az a zene, ami karmaival képes szaggatni a lelket, tehát hatást gyakorol, saját nyelvével kifejez, a művészet kategóriába sorolható. Javítanom kell  magamat és kétségek nélkül odavetni 10 pontot annak a kiadványnak, aminek hibaként legvégülis csak rövidségét tudnám felhozni. 



Plaga_Magia_gwiezdnej_entropii_2013
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Intro – Left Hand Prayers (01:44)
2.Tr±by Zagłady Cz. II (07:32)
3.¦mierć Cieplna Wszech¶wiata (10:41)
4.Slaying The Spiritless Abel (07:48)
5.Magia Gwiezdnej Entropii (07:38)
Írta:
boymester
2013. október 30., szerda, 21:17
Facebook:
Redrum 2013. október 31., csütörtök, 19:51
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Jó kritika lett, nekem is csak az a bajom vele, hogy rövid, egyébként szinte tökéletes, még ha az utóbbi hetekben le is taszította őket egy bizonyos kanadai zenekar az idei év trónjáról. Hasonló volt tavaly is az Mgla, de az nem ragadt meg annyira. Egyébként szerintem így sokszori meghallgatás után elvitathatatlanok a korai Black Sabbath hatások is, lásd Smierc Cieplna Wszechswiata (3. dal)
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.071 seconds to render