Dan Erland Swanö, akit legtöbben a középső neve nélkül tartanak számon, idén ünnepelte 40. születésnapját.
„Amihez ezúton is gratulálok!” (Elvira – Munkaügyek)
Ő az a zenész, aki kb. annyi bandával hozható kapcsolatba tagként, vagy közreműködőként, mint ahány esztendőt eddig megélt.
Mindig is bírtam a svéd úriember dolgait, zenekarai közül a Nightingale pedig az egyik kedvenc rock/metal csapatom. És ha minden igaz, hamarosan érkezik az új korong!
De Swanö nem lenne Swanö, ha nem hozna létre folyamatosan új formációkat.
Ilyen a Witherscape is, melyben az ismeretlen, érdekes fizimiskával, bajuszkölteménnyel bíró Ragnar Widerberg hősünk tettestársa.
Ő felel a húros hangszerekért, míg Dan énekel, dobol és billentyűzik.
Debütáló nagylemezük, a The Inheritance pedig az előzetes beharangozókhoz hűen kiváló atmoszférikus progresszív death metalt rejt!
Mondhatni első osztályú Opeth-metal hallható az albumon.
De szerencsére nem egy szimpla kópia-banda a Witherscape!
Viszont tagadhatatlan, hogy sok olyan megoldással élnek, amelyek óhatatlanul Akerfeldt-éket juttatják eszünkbe. És legalább annyira minőségi a zenéjük, mint az Opeth-é!
Sőt, fogósabb, slágeresebb, ezáltal komoly esélyt látok arra, hogy egy szélesebb réteg fölfedezze, megkedvelje őket.
Akik túl lightosnak találták a Heritage-et, azok számára kötelezővé teszem a The Inheritance beszerzését! Mert a lazább, szépséges zenei betéteket tanítani valóan váltogatják a hörgős, metalos részekkel. Úgy eltalálták a lágyabb és keményebb hangzások közötti egyensúlyt, ahogy nagyon keveseknek sikerült eddig ebben a műfajban! Dan brillírozik, mind a hörgése, mind a dallamos éneke fenomenális!
És végtelenül fogós témákat prezentál.
De az eddig számomra (és gondolom sokunk számára) ismeretlen Ragnar gitározása, bőgőzése is élményszámba menő!
Gyakorlatilag az összes nóta telitalálat, de amit a Dying for the Sun-ban művelnek, arra nehéz szavakat találni. Swanö a legnagyobb hard rock torkokat megszégyenítő módon énekel, Ragnar ugyanebben a szellemben követi el a szólót, és a moog szinti is nagyot dob az összképen. Zsenialitás a köbön!
A The Math of the Myth meg egy heavy metalos szerzemény, persze jól megcsavarva itt-ott.
Nem kerülgetem tovább a forró kását: úgy érzem a Witherscape zeneiség, dalközpontúság, színesség/változatosság és fogósság tekintetében is kenterbe veri az Opeth-et.
Mondom ezt Opeth-rajongóként.
Nyilván Akerfeldt-nek és társainak elévülhetetlen szerepe van a progresszív death metal alakításában, de ki merem mondani, hogy manapság már nem ők jelentik a stílus csúcsát.
Nekem speciel jobban tetszik a Witherscape bemutatkozó lemeze, mint a legtöbb Opeth album…