Hazánkat továbbra is a black metal színtérben érzem a legerősebbnek a fémzenei porondon. A Tormentor jóvoltából eme nemes műfaj kikovácsolásában eleve előkelő szerep jutott nekünk, aztán Csihar Attila norvég érdekeltsége csak tovább emelte a fényét az országnak.
Hanem aztán mit mondhatunk az utánpótlásról? Hát jobbnál jobb csapatok állnak csatasorba idehaza napjainkban. Ezeknek a kiváló formációknak egyike a kazincbarcikai Velm, akiknek a jelen lemez az első teljes hosszúságú kiadványuk. Egy szerzői EP, majd a Rotten Crowz által gondozott split a Witcherrel az eddigi felhozatal. Az alakulás éve 2011-re tehető és mindössze két tag jegyzi a szerzeményeket, név szerint Terebesi Tibor, aki énekel, gitározik, basszel és Tóth Gellért, aki gitározik, dobol és a szintetizátort kezeli.

Lényegében a hagyományosabb hangvételű black metal zene van itt összemosva egyfajta ambient illetve szintetizátor muzsikával, de olyanformán, hogy eleinte egyszerre zajlik a kettő, majd haladva az anyag vége felé már váltakozva, ezzel egy egészen különleges hangulatot vetítve ki az atmoszférába.
A gitárokat tekintve a műfajhoz méltóan inkább sikálás zajlik, kevés szaggatott riff hallható csak. Egy-két helyen szólókba forduló trillázások segítik meg a szinti által teremtett légkört. Nagyon hatásos és ötletes.
Az elektronikus hangszínek egy kicsit teszetoszák mondjuk, de nem szabad itt ilyesmin fennakadni, mellesleg nem zavaróan amatőr, hanem inkább üdítően ósdi (azt hiszem, erre mondják, hogy retro???).
A nyelvezet váltakozó, hol magyar, hol angol (pontosabban csak az első dalban angol).
Hangzásilag nagyon ügyesen be van lőve a produktum, az arányok is megfelelőek.

A Földek című dal már korábban megjelent, azon a bizonyos Spliten a Witcherrel.
Ez itt a második helyet kapta (a Way of the Spirit után), és ami utána jön, az buktatja ki a változatosságot, hiszen a Földek szépségesen fájdalmas atmoszférája után egy tekerős black szélvihar sodorja el a gyanútlan hallgatót, igaz a szintetizátor itt is aláfest kellemesen. Majd pedig az Intermezzo már - már nyári könnyedséget visz bele az eklektikába... Hihetetlenül egyedi.
A befejezés szintén nagyon el van találva. Csemballón, reneszánszosan tudnám még elképzelni azt a dallamsort, ami öt és fél percben szól.

Az albumot a Neverheard június 15-én jelentette meg sorszámozott gyári kazettán. A kiadvány nincs limitálva, igény esetén további darabok kerülnek legyártásra. A külcsín minden igényt kielégít. Terjedelmét tekintve szűk 43 percről van szó.

Nyilván lesznek majd olyanok, akik nem hallanak itt nagy zenei megoldásokat, illetve hiányolják a hatalmas technikai pörgést, bár a türelmes hallgató megtalálja bújtatva azért azt is. Monotóniafaktor szempontjából kiegyensúlyozott a lemez, ami kábé azt jelenti, hogy pont annyira monoton, mint ahogy az jó.
Azonban egy nagy varázslat az, amit ez a duó itt összezenélt, és ez a fő erény, amire valaki vagy rákattan, vagy meg sem érinti. Kívánom T.T-nak és T.G-nek, hogy induljanak el az ismertség útján. Egy kicsit mintha belelógna a lemez lába a depresszív alkotások vödrébe is. Vonszolósan nehéz anyag ez ugyanis időnként, a szép fajtából, tehát ha valaki erre az irányra vágyik, azt sem éri nagy csalódás.