Ha lenne egy nagy kalap pénzem, és még vagy három, de legalább két, velem teljesen megegyező klónom, akkor a nyolcvanas és kilencvenes évek nagy német thrash metaljának szentelném azt a kevés időt, ami mostanában jellemzi unalmas hétköznapjaimat, és egy igen komoly kis bandát szednék össze, hétvégi „fűrészelés” fedőnév alatt. - Ebben a viharvert, kettő pont nullás években amúgy is nagy divat a retró kifejezés ráaggatása mindenre, ami csak eszünkbe juthat.
Hogyan is csinálnám? Semmi sallang, dísz nélkül. Csak úgy bele a közepébe. Természetesen semmi sörmetalkodás, csakis jó féle germán iskolás, töltényhüvelyes, felvarrós, farmermellényes, bundesligafrizurás, tornacipős, gázálarcos, káoszérzésű thrash. Egy „olyan” igazi csiszolatlan hangzással operáló trióban fogant koszos, ős szenny. Ráadásul az egészet még megspékelném egy „ócska” logóval is – ami természetesen már ránézésre megemeli a heti sugárdózisunkat. A fő irányvonalat, amit úgy igazából játszanék az leginkább a Coroner, Kreator, Morbid Saint, Sodom által kitaposott ösvény jelentené.
Szóval olyat, most úgy csinálnék. Szerencsétekre nem fogok, mert nem bírnátok kivárni – én sem hiszem, hogy addigra amíg tartana ez az őrület összepakolnék egy albumra való csemegét. De legalább így nyugodt szívvel merem ajánlani az osztrák Deathstorm brigádját, amely szinte pontról pontra azt a zenét festi meg, amit én fentebb már megálmodtam.

Az osztrák trió által felvázolt zene hűen tolmácsolja azt a vezérgondolatot, hogy az 80-as évekbeli germániskolás thrash muzsika, - amit közel 36 percben szállítanak – nem halt még ki, sőt igen is él. – Persze az már más kérdés, hogy a trió tagjai mennyire elhívatottak a stílus iránt, hiszen egy, az ilyen stílusban fogant zenét a mostani kövérre hizlalt hangzással bíró kezdő zenekarok is azonnal porig aláznak. Helytállásuk mindezek ellenére példaértékű, hiszen a már rég feledésbe merülő stílusjegyek mellett törtek pálcát. A recept a kor trendjeinek ellenére is jól működik, fogyasztható tálalásban kapjuk a dalokat, egyszerű, de hatásos körítéssel. Csak mellékesesen, a trió egyébként nem más, mint a névváltozáson átesett ex-Damage.

Az Awakening of the Dead, - ez a „töltényhüvelyes csemege” egy amolyan igazi„beszélgetős” múltidéző bevezetővel indít, hogy aztán semmi teketória nélkül a pofánkba vágja a zenekar a minden szennytől csöpögő ős-thrashét, amire mindenkinek szétárad a zsigereiben egy jó adag izomlazító, tudván hogy a berozsdásodott nyakcsigolyák milyen veszélyforrásai lehetnek a „legyengült” szervezetnek. – Aki erre a zenére nem kezd el minden tudat nélkül bólogatni, léggitározni, az valószínűleg soha nem fogja ezt a stílust megérteni.

Aztán a Red Blood Spillage-től kezdve egészen a Visions of Death-ig olyan mértékben kapjuk a mindent elborító mocskot az arcunkba, hogy mire feleszmélnénk, már csak azt vesszük észre, hogy a tajték éppen a fejünk fölött csapódott össze. De addig van itt minden, egészen az ős-Slayeről az ős-Kreatorig. Amolyan sajátszámos best of hangulatot árasztó dalhalmaz, amit felesleges is szétválasztani.

A sorbontó Nebelhexe – személyes kedvencem az albumról - a maga instrumentális voltában is kellemes tétel, de feltételezem, hogy a nagy bemutatkozás után sem marad majd az utolsó a sorban. Nincs miért aggódnunk, hogy az album eddig uralkodó összképét egy kicsit megbontja az opus, esetleg rontana a helyenként feltűnő punk-os szájíz. A zenekar által képviselt sziklaszilárdan bevésődött stílust tekintve ez igen is egy innovatív felvonás a trió zenei nézőpontjában. Egyébként is egyfajta összekötése az albumzáró Rest-nek, amely nyugodtabbnak ható tételként aposztrofálható, és egy laza Dissection-os kezdő résszel átvezet minket a '85-'87-es Kreator albumokat idéző zenei megoldásokhoz.

Az album végére érve pedig nincs más dolgunk, mint hogy újra meghallgassuk az egészet az elejétől. Már csak azt nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy a trió célja mi lehet egy ilyen albummal: Múltidézés? Tisztelgés a „Nagyok” előtt vagy csak csinálni egy igazán jó ős-thrash albumot? - Már nem is érdekel, csak szóljon az a Nebelhexe…

9,5/10