De javításról beszéltem az elején, még ha nem is jelentősről. Remek hangzást kapunk a lemezhez és elég pofás kinézetet. Az black metalos gyökerekkel rendelkező A.th műve egyébként a banda eddigi összes borítója, ahogy a dalszerzésért is ő a felelős a legtöbb esetben. Sikerült érdekesebb dalokat összehozni, ez kétségtelen. Az egyik legerősebb szerzemény a nyitó Esbat (Lamiae Sinagoge Pt. 2) után következő …For His Coming lett, amit az instrumentális hangulatteremtés remekül felvezet, a két dal közti váltás szinte észrevehetetlen. Az Esbatnál már járt a fejem a kőkemény riffekre és a hullámzó, tengerfenékről visszhangzó gitárszóló is elkapatta a figyelmemet, a folytatásban az énekkel, violinnal, szőrszálrezegtető basszussal már csak nyerhetett a dal. Akárcsak a legtöbb tétel, ez is közel 7 perces, nem is lett túl rövid produkció. A teljes játékidő közel 50 perc, ami a súlyosság mellett nem teszi könnyű hallgatni valóvá az anyagot. Dallamos ének tehát, remek, hangulatos kiállásokkal tarkítva. Ugyan még mindig túl polírozott, jellegtelen, de már ötletesebb A.th éneke. A lemez legnagyobb hiányosságai így is nála mutatkoznak. Lélektelennek, hiteltelennek hat a mögötte áramló koromfekete doom metalhoz képest, de azért nem reménytelen az ember. Epikus doom metal a …For His Coming, minden szempontból, de azért még másodvonal. Az Infliction nevű death/thrash horda dobosa, Chris Z. a lassulások ellenére energikusan dobol, amit nagyon sokszor hiányolok ebben a műfajban. Sokszor hajlamosak a doom zenekarok a kemény riffekre támaszkodni, elfelejtve a basszust és a dobot, szegény billentyűsökről meg ne is beszéljünk. Most viszont jól szólnak a bőrök. A Sinful Waters Sabbathos gyorsulásainál kifejezetten élvezet volt hallgatni, ahogy szabadjára engedték. A dal maga azonban kevésbé marad emlékezetes a semmilyen dallamoknak köszönhetően. A Scent Of A Burning Witch-ben is vártam a katartikus, epikus refrént a baromi hangulatos kezdés után, de később kiderült, hogy azt szánták refrénnek. A dal végére kiépülő gyorsulás és atmoszféra a riffekkel kombinálva azért eladja a dalt nekem, de kétlem, hogy sokan így lennének vele. Ötödik tételként jön Witch Night Curse és a 8 perces monstrumnál elkezdtem ismét értékelni a lemezt. Orgona, basszus futamok és egy eltalált dalszerkezet. Komor, borús kezdés, érdekes gitárszóló és iszonyat feeling. Eszembe juttatta a svájci doomsterek, a Pylon tavalyi lemezét (The Harrowing of Hell), ami azért magasan verte az átlagot.

   A Black Oath elkezd működni, hiába a közepes dalok, a Witch Night Curse után a gyorsabb Drakon, Its Shadow Upon Us szintén kiváló szerzemény lett és végre felütötte a fejét az a misztika, amit kihalófélben lévőnek tekintettem. Miután „felpörgettek”, jön egy újabb mélytengeri szörnyeteg, a címadó Ov Qliphoth and Darkness, aminek láss csodát, tudtak jó dallamot írni és szép fokozatosan a sárba nyomja az arcunk lassú fulladásra ítélve a hallgatót. A középtempós My Death jön utána zárásként és ez a dal is teljesen rendben van. Sőt…elsőként kapta meg az ismétlő gombot a távirányítón. A kedves kiadónak köszönhető egyébként még az is, hogy a legelborultabb, valóban sötét tétel, az Ave Satanas csak bónuszként kerül az LP kiadásra, nekem meg marad a youtube…

   Összegzés: bíztató kezdés, gyenge folytatás, a lemez közepétől pedig vegytiszta élvezet a doom kedvelőinek. Adott egy zenekar, akikben ott a lehetőség a magas színvonalú, alapművekhez mérhető lemez megírására (sok ilyet ismerek sajnos), de valahogy nem akar összejönni. A doom metal kedvelőinek ajánlom a lemezt, mások halálra fogják unni magukat a lagymatag kezdésnél. A lemez felétől kezdődő dalok sötétebbek, egyedibbek és szabadabbnak is tűnnek, mint a "mintáknak megfelelni akaró" majmolósabb tételek. A 8 pontért erősen megdolgozott az utolsó 4 dal...