Miközben a műfaj veteránjainak köre folyamatosan szűkül - egyesek kiégnek és elássák magukat hat láb mélyre, mások új, a tradícióktól idegen vizekre eveznek - addig a Marduk töretlenül halad előre azon a csapáson, amelyen tizenöt évvel ezelőtt elindult. Útját sötét opusok jelzik; kilenc nagylemez, egytől egyig fekete mérföldkövek az istenkáromlás és az embertelen zenék történetében. A Plague Angel, amelynek címzettje a pestis és a háború. Utóbbi témáért nem kellett messzire menni. Az örökös torzsalkodások közepette az irányzat nagy öregjei (köztük a Marduk is) keményen gürcölnek azon, hogy összefogják a stílust: időről időre kijelölik a helyes műfaji kereteket. Ezek a törekvések nem nélkülözik a bukdácsolásokat: időnként a nagy akarásnak nyögés a vége (eredménye az esetleges ön-paródia), vagy áthajol túlzott művészieskedésbe, máskor meg az underground minimalizmusnak álcázott zenészi lustaság eredményez fura produkciókat. A 
Marduk eddig még egyszer sem hibázott, és szerintem a továbbiakban nem is kell ilyentől tartanunk tőlük .


Amikor elkezdem hallgatni ezt a zseniális Plague Angel című albumot, azonnal választ kapok, hogy mit ért Morgan az alatt, hogy black metal. A zene - tetszik, vagy nem -, el kell ismerni, hogy tényleg black metal, sőt, még sokkal elszántabb, kegyetlenebb formában, mint amit az előző két albumon hallhattunk. Igazi black metal esszencia. Az intro után iszonyatos tempóval gázol át az istentől elrugaszkodott horda: az intenzitás a Panzer Division Marduk című lemezüket idézi. Nem csak a kezdés ilyen gyilkos, az album összességében is rettenetesen gyors. Nyilvánvaló, hogy a sebességre koncentráltak; csak három visszafogott tempójú tételt találunk, és ezek színvonala meg sem közelíti a banda ilyen jellegű legjobbjait. Bár a csépelés nem annyira eszelős, néha vesznek egy nagy levegőt. 
Igen nagyra tartom azokat a zenekarokat, amelyek ki tudnak alakítani egy védjegyként szolgáló sajátos "dallam"világot. A Marduk ezek közé tartozik; Morgan gitárjátéka annyira jellegzetes, hogy azonnal felismerhetővé tesz minden szerzeményt. Az album rendkívül egységes, ezt mint pozitívumot és negatívumot is meg tudom említeni. Egységesen magas színvonalúak a nóták, ugyanakkor elég hasonlóak is: nem tudok kiemelni egyetlen számot sem, mint zseniális alkotást.

Ezen a lemezen mutatkozott be az énekes posztján a Funeral Mistből átigazolt Mortuus. Jól példázza, mennyit számít a jó reklám: ha valamit sokat hallunk, azt előbb utóbb el is hisszük. Morgan elkezdte hangoztatni, hogy micsoda extrém egy hang Mortuusé és micsoda nagyszerű választás a bevétele a bandába. A reklám bejött, most már mindenütt azt lehet olvasni, hogy Mortuus mennyivel jobb Legionnál. Pedig sajnos azt kell hogy mondjam, hogy nem. Kíváló black metal vokalistának tartom Mortuust és elismerem, hogy változatosabban, szélsőségesebben énekel, mint Legion: szövegei úgy áradnak kifelé belőle, mint egy jóféle hányás. Viszont hangjának akkor sincs olyan átütő ereje, kevésbé gonosz és agresszív.