Mit ér a jövőnk? Ep (2012)
 

   A 2007-ben alakult székesfehérvári Doghitters kiadványával már régóta adós vagyok, de nem a lustaság, esetleg a lemez minősége okán, hanem mert egyszerűen nem volt képem rövid kritikát írni. Egy lemez elemzésekor azért illik kötelező köröket futni, bemutatni a zenekart, főleg ha nem túl ismert, jellemezni a stílusukat, hozzáállásukat, esetleg (már aki foglalkozik vele) pár szót ejteni a külcsínről. Majd jöhet a hangulat, zeneiség és ha nem is minden dal, legalább a kedvencek.
 
   Ezen körök következnek tehát: a banda kő egyszerű, zsigeri hardcore muzsikában utazik, magyar nyelven és olyan ösztönösen, ahogy azt a stílus berkein belül illik. Nem kapunk az égvilágon semmivel sem többet, mint amit egy átlagos hasonló zenekartól elvárhatnánk, de hát ezt a stílust nem is a nagy újítók teszik azzá, ami. Megy is a húsklopfolás, arcba mászás mind a három tételben (bónusz szám: az előző, 2009-es Becsület: Felhasználói kézikönyv egyik dala angolul), kapjuk a buzdító szövegeket, amitől az ember szívesen kel ki magából egy koncerten. Még nem hallottam őket élőben, de sejtésem szerint ugyanezt produkálhatják. A 2-3 perces szerzemények közül az első, Elvárások súlya alatt c. szerzemény hagyott bennem leginkább nyomokat, valóban jó szöveget tudtak írni a dalnak és azonnal bólogatásra kényszerített. Úgy érzem még lehetett volna szorítani kicsit a szíjon és még bátrabban, agresszívebben előadni a dolgot, de így is ütős. Az erős nyitást a Fejben dől el követi, ami afféle harcba hívó energiabomba, azonban annyira egyszerű, mint az egyes szorzó és a szöveg sem elég fogós, így már a közepes felé kacsint inkább, mint a jó felé, a kiválótól pedig nagyon messze van. Magyar dalokból utoljára kapjuk a kellemesen lüktető Most ébredj c. szerzeményt remek gitártémával megfűszerezve, némileg 3 perc fölé futtatva a játékidőt, nem feltétlenül indokoltan. Már a dalcímekből is ismerős lehet néhány ezek az eszme, mondanivaló, ugye? Kb. minden második hazai HC banda ír ehhez hasonlót. Ami kicsit az átlag fölé emeli őket, az a remek hangzás és a valóban jól eltalált, stílusos gitártémák. Érződik az őszinteség, fűti őket, ami ehhez kell, de a "Nőj már fel az élethez" és ehhez hasonló szövegek már nem a metal világban jártasabb embereknek szól, inkább a koncerten ugráló tizenéveseknek... A műfaj szerelmeseinek mindenképp ajánlom őket, mert remek teljesítményt nyújtanak a fiúk, a szobánk berendezési tárgyainak amortizálásához kiváló zenei aláfestést és ösztönzést nyújtanak, de csak úgy, a zene öröméért hallgatni nem lehet őket.
A dalok ingyenesen letölthetők a zenekar oldaláról, de ha támogatni akarjátok őket, kevés juttatatásért a bónuszdallal meg is vehető.




Doghitters_Mit_er_a_jovonk_Ep_2012
Kiadó:
Stílus:
Hardcore
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Elvárások súlya alatt
2.Fejben dől el
3.Most ébredj
4.Liar (bónusz)
Írta:
boymester
2012. december 10., hétfő, 23:26
Facebook:
hammerengő 2012. december 11., kedd, 15:51
hammerengő
Csatlakozott:
2009. március 23.
Hozzászólások: 223
JÓK!
Már hallottam az EP-t, Teljesen rendben van.. (8) (yes)
--
Nyomasd a Rock'n'Roll-t!!
Megfogtam az ördög patáját!
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.039 seconds to render