Március (majdnem idusán) írtam a hazai Audio Love Nation 4 számos EP-jéről és akkoriban úgy volt, hogy még a tavasz folyamán meg fog jelenni a srácok ugyancsak Delta címre hallgató nagylemeze, amelyen az EP dalai is szerepelnek majd. Aztán késve bár, de október 5-én napvilágot látott a "nagy Delta”. 10 nótával, bő 45 percben.

Szerintem hiánypótlónak is mondható az a fajta slágeres, populáris garázs rock, amit a budapesti csapat játszik. Az aperitifként is felfogható kislemez alapján szinte borítékolható volt, hogy nagyon rendben lesz a stúdióalbum is. És ezúttal szerencsére senkit se érhet kellemetlen meglepetés, ugyanis az eddig ismert 4 szerzeményt megtoldották még 6, legalább olyan színvonalas darabbal! Mivel korábban már kielemeztem az EP dalait, ezért most erről az ominózus "hatosfogatról” ejtek pár szót.

Összességében elmondható róluk, hogy szervesen kapcsolódnak az EP négyeséhez, mind hangulati, mind zenei téren. Persze ez kicsit se meglepő, az lenne a furcsa, ha nem ezt érezném. A nagylemezt is a Beat the Street indítja, aztán jön az első tagja a "hatismeretlenes” egyenletnek. A Maybe tipikus ALN nóta: gitáralapú, de tele van ragadós, egyből rögzülő, első hallgatás után dúdolható énekdallamokkal. A leállós középrész nagyon eltalált, hogy azt követően újból felpörögjenek. Egyébként a lemez feléig az „ismer - nem ismer” sormintát fedezhetjük fel, vagyis az EP-s dal után jön egy új téma, aztán ez megváltozik, és két kedves ismerős követi egymást (Stuck in the Drunk, Web of Truth), majd 4 ismeretlennel zárják a sort. A Doctor szövegére is érdemes odafigyelni, jó kis fricska ez a kritikus, ironikus, AC/DC-s alappal ellátott szösszenet. Fajin kis grúvos, lüktető darab! A záró fél percre pedig magukhoz képest eléggé bekeményítenek, bevadulnak, magasabb sebességi fokozatra kapcsolnak. Gergő még 1-2 fejhangot is kitol.
Időközben, ígéretükhöz híven leforgatták a Web of Truth-ra a klipet, amit meg is nézhettek:



A California Throttel egy lendületes, pattogós dal, Jaro energikus dobolásával. És klassz csordavokállal. A Tangiers pedig a legrövidebb tétel, Ákos boogie-s gitározást vezet elő (nem először), Gergő pedig a verzéket magas hangfekvésben tolja. Mondhatni igazi ősfíling! :)
A Believe szintén nagyon jól sikerült szerzemény, úgy a 4. perctől szinte progos irányt vesz. A The Idoru: Monologue című zseniális lemezén vannak ehhez hasonló zenei megoldások.
A The Mist üveghangok generálta csilingeléssel kezd, majd egy hölgy énekével folytatódik. A kongákkal megbolondított, jazzes dal csodás zárása az albumnak. Ahogy a refrént együtt énekli Gergő az énekesnővel, az annyira könnyed, simogató!
Ákos gitárszólója pedig szokás szerint ihletett!
Ha a populáris szó eredeti jelentéséből indulunk ki, akkor az ALN zenéjére el lehet mondani, hogy egy élő hangszerekkel előadott, gitáralapú popzene. Hiszen nagyon slágeres, de úgy, hogy az igényességet sosem tévesztik szem elől.

Ezért jó esélyt látok arra, hogy egy szélesebb réteg is keblére ölelje a csapatot és a Delta cím kapcsán ne csak gyerekkorunk ismeretterjesztő műsora jusson eszünkbe!