Honor Found In Decay (2012)
Öt év után végre új albummal tért vissza a legendás Neurosis. A kaliforniai zenekart a post-metal és a progresszív sludge egyik legfontosabb alappillérének nevezhetjük, akik anno a kilencvenes években nagymértékben hozzájárultak a műfaj létrejöttéhez és kiformálásához, remekmű után remekműveket adva ki kezeik közül. Az új évezred beköszöntével azonban inkább a friss és fiatal vér kezébe került a stílus továbbgondolása, a nagy ősök pedig, mint pl. a Neurosis is, eljutottak arra a pontra, ahonnan már nem kívánnak tovább fejlődni, csak hébe-hóba magukat elszórakoztatni azzal, amivé váltak, és amit maguk mögött hagytak.
A Honor Found In Decay névre elkerersztelt új albumuk a napokban jelent meg, és mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy az év egyik legjobban várt kiadványát kaptuk most kézhez. Hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, az teljesen szubjektív dolog. Ugyanaz érvényes rá, mint az ez előtti két-három stúdióalbumukra. Lesznek, akiknek (újabb) csalódást fog okozni, és lesznek, akik már most az év lemezét látják benne. Az biztos, hogy ezúttal már tényleg nem kell komoly meglepetésekre számítanunk: a Honor Found In Decay azok tetszését fogja igazán elnyerni, akik a 2001-es A Sun That Never Sets lemez által kitaposott ösvényeken járó, visszafogottabb és érettebb hangzásvilágú Neurosisra esküsznek. Akiket a korai lemezek házrenoválásra emlékeztető zajai, "fradikórusai" és Dave Edwardson bömbölései nyűgöznek le, azok már valószínűleg az Eye Of Every Storm-nál bedobták a törülközőt. Annyiban igazat adok nekik, hogy akkoriban sokkal kreatívabb és progresszívabb volt az együttes, mint manapság. A Times Of Grace pedig a mai napig a személyes kedvencem tőlük. De térjünk át a jelenkorra. Az előző albummal, a 2007-es Given To The Rising-gal ugyan megpróbálkoztak némi múltba kanyarodással, de nekem az az album inkább tűnt az azt megelőző két lemez egy kissé súlyosabb, elborultabb hibridjének, semmint egy új Through Silver In Blood-nak. Előre bocsátanám: a Honor Found In Decay nem próbálkozik ilyesmivel, érezhetően csöndesebb és előremutatóbb elődjénél.

Az új kiadvány mindössze hét dalt tartalmaz, összesen 60 percben, amellyel a '92-es Souls At Zero óta az együttes legrövidebb stúdióalbuma. Zenei szinten nem többet és nem kevesebbet kapunk tőle, mint amit az elmúlt évtizedben megszokhattunk Scott Kellyéktől. Ha valamit ki kéne emelnem, az az lenne, hogy az új albumon talán minden eddiginél jobban érezhető Scott Kelly akusztikus szólómunkáinak hatása. Utóbbiból egyébként idén tavasszal jelentette meg legújabb próbálkozását The Forgiven Ghost In Me címmel, és akkor még nem is beszéltünk a Steve Von Till-el közösen elkészített, Townes Van Zandt emlékműről, amelyet még nem volt szerencsém meghallgatni, de feltétlenül pótolni fogom. A másik, hogy Noah Landis keze munkáját már régen dícsérte ilyen szépen Neurosis-album, mint ez. Jó volt hallani, hogy megint ennyire hozzájárult a hangulat megteremtéséhez, amely az ő esetükben ugyebár kulcsfontosságú.

Fentebb említettem, hogy az új lemez kevésbé vad és elborult, mint a Given To The Rising, de ez csak viszonyításképpen jelent bármit is. Ahogyan megszokhattuk a zenekartól, a hangulat most is roppant súlyos és depresszív, olyannyira nyomasztó, hogy az ember sokszor a falat tudná kaparni tőle. A mázsás sludge és doom metal jellegű riffek is megmaradtak, mindez Scott és Steve viharvert, elkínzott és komor énekhangjával vegyülve teremti meg azt az enyészeti, világvégi tónust, amelyről mindig is oly' híresek voltak. Az összkép letisztultabb és egységesebb, mint legutóbb, talán valamivel emészthetőbb is, a Rising album fojtogatóan sűrű volt számomra, itt viszont már fel tudok lélegezni. Érdekességképpen visszatértek a korábbi albumokra jellemző folk elemek is, az At The Well skótduda-szólamai, vagy a Bleeding the Pigs intenzív törzsi dobolása a legszebb Neurosis-korszakot idézi fel. Az korong abszolút csúcspontja viszont mindenképpen a My Heart For Deliverance című nóta. A csaknem tizenkét perces szerzeményben minden benne van, amiért ezt a bandát szeretni lehet. Egy hosszúra nyújtott, dark ambient jellegű minimalista intrót követően Scott Kelly szinte már fülbemászó, mégis érzelemteli és keserű hangján szavalja el a szövegi részt, ezen túljutva pedig a szám teljesen instrumentálissá válik, és édesbúsan hömpölyög egészen a befejezésig, a vége felé már némi pátosszal a riffekben, nagyon szép, bár kissé hosszadalmas lezárást nyújtva. Ez itt komolyzene a szó legszorosabb értelmében!  Kiemelném még a Casting Of The Ages monoton, mégis magával ragadó énektémáit a hasonlóan nagyszerű, lehangolt instrumentális végjátékával, illetve az All Is Found... In Time című dalt, amelyben az egész album legjobb dobszólója hallható, méghozzá ezzel indít és gyakorlatilag ezzel is zárul le a dal, hasonlóképpen, mint az Eye Of Every Storm-ról a Left To Wander. Ezúttal is hasonló bizarr háttérzajok tarkítják a dobszólót, többek között emiatt is tekintem a dalt a Left To Wander "testvérének". Ami jó dolog, mert már régóta az volt az egyik kedvenc dalom a Neurosistól. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ez a hasonlóság szándékos volt a zenekar részéről. Két dal van csak, amibe bele tudnék kötni, egyébként nem rosszak azok sem: a nyitó, We All Rage In Goldba amely inkább emlékeztet egyetlen nagy, hosszúra nyújtott és lassan felépülő intróra, semmint konkrét dalra, nem beszélve az idegesítő zúgásról az elején. A másik pedig a záródal, a Raise The Dawn, amelynél szerintem egy kicsit hatásosabb és epikusabb befejezést érdemelt volna az album, nekem valahogy elég összedobottnak és fantáziátlannak tűnik, mindamellett ez a legrövidebb szerzemény a lemezen. Mentségére legyen mondva, az a csellós rész ott a végén kifejezetten tetszik.


Zárásképpen pedig annyit, hogy nem akarom az új albumot túlzottan összehasonlítgatni az eddigiekkel, a Neurosis úgyis az a zenekar, amelyet hangulattól függően lehet csak igazán értékelni, és nincs két olyan albumuk, amelyek azonos beállítottságot követelnének meg. A Honor Found In Decay is egy különálló entitás, egy egyéniség, akárcsak elődei. Nekem első hallgatásra kb. 60%-osan ütött, eltartott egy ideig, míg végre beérett nálam, és vállalni mertem, hogy egyáltalán ismertetőt írjak róla. Ahogy már fentebb is említettem, a lemez fogadtatása valószínűleg elég megosztott lesz. De aki idáig kitartott a zenekar mellett, azt már sem kiábrándítani nem fogja, sem megváltást nyerni nem fog tőle. Véleményem szerint legyünk elégedettek és boldogak, hogy kezünkben tarthatjuk egy olyan zenekar új lemezét, akik, ha már nem is töretlenül, de továbbra is minőségi színvonalon adhatják el művészetüket egy olyan zavaros és hanyatló kornak, mint a miénk. Férfimunka.


Neurosis_Honor_Found_In_Decay_2012
Kiadó:
Stílus:
Post-Metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.We All Rage In Gold (6:36)
2.At The Well (10:05)
3.My Heart For Deliverance (11:40)
4.Bleeding The Pigs (7:20)
5.Casting Of The Ages (10:03)
6.All Is Found... In Time (8:50)
7.Raise The Dawn (5:57)
Írta:
Altairboy
2012. október 30., kedd, 18:09
Facebook:
oldboy 2012. október 30., kedd, 22:07
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Nagaarum üzenetére:

Nagyszerű zenéhez nagyszerű írás! (yes)


Hát nahhh...
A "boy"-ok néha ráéreznek dolgokra... ;-)
MotherRoad 2012. október 30., kedd, 19:33
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Én maradok továbbra is a "követőknél".
Nagaarum 2012. október 30., kedd, 18:51
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Nagyszerű zenéhez nagyszerű írás! (yes)
--
Mi a black metal?
Koncertek
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.08 seconds to render