777 - Cosmosophy (2012)

A francia Blut Aus Nordtól kaptunk már hideget-meleget a tizenhét éves fennállása során, de bebizonyosodni látszik, hogy az igazán nagyokat az különözteti meg a feltörekvő lelkes nemzedéktől, hogy ennyi idő után is tudnak meglepetést okozni. Szerintem a lap olvasóinak nem kell bemutatni a normandiai triót, inkább azok kedvéért tenném meg, akik eddig a média hihetetlenül áldozatkész, és az undergroundot szorgalmasan támogató munkája ellenére sem futottak velük össze.
A metalzenei színtéren a közelmúltban érdekes átalakulás volt megfigyelhető, ami szerencsére folytatódik - fokozódik, de most már meg is mondom, hogy mire gondoltam, különben a csúnya nagy körmondatomból nem fogok tudni kikeveredni. No tessék...
Hhhh...
A brit/germán/amerikai vonulat egyeduralma végre megtörni látszik, mivel az alternatív médiacsatornák szépen lassan megnyílnak, így pár sikerbanda (amelyek között vannak érdemesek is) felhívja a figyelmet olyan együttesekre is, akik régóta értéket teremtenek, csak az előbbi, ki-ironizált munkamenet révén valahogy pont senkinek sincs fingja róla, hogy kik ők. Ez persze régen fordítva működött, de szép új világunkban nem feltétlenül az van reflektorfényben, ami tényleg elgondolkodtató, vagy ámulatba ejt, hanem a bikicsunáj. Hagyjuk is...

Blut Aus Nord, amely entitás egy ezek közül a (most már remélem, hogy) rávilágított, de sokáig méltatlan státuszba hajított csoportosulások közül.
A debüt lemez morcossága, a Memoria Vetusta első része, a The Work Which Transforms God "sikere" a MoRT "mortossága", majd a barátságos Memoria Vetusta II. után egy nagyobb vállalkozás gyümölcseként megkaptuk a 777 trilógiát, amit ezzel, a kritika tárgyát képező lemezzel zárnak (a teljesség igénye nélkül mondtam pár megnyilvánulását a csapatnak, ami hatott rám).
A trilógia első része lehetne akár a rondaság, a torzság (torz-ság), a brutalitásba oltott rejtett (néha igazi) szépség szobra, a második rész az agy, vagyis az okosan megtervezett, harmonikusabbnak mondható témák ötlettára. A Cosmosophy pedig az álomvilág, aminek a kihangsúlyozására egy fikarcnyi torzulás persze mindig hatékony eszköz.

Vindsval, aki ennek az alakváltó zenekarnak a központi egysége, egy érdekes fazon, de legfőképpen nagyon szép ember. Így néz ki:

Aztán kész, ennyi. Párszor próbáltam kideríteni, hogy ki is ő, de mindig falba ütköztem.
Van viszont egy érdekes felvetésem. És kihangsúlyozom, hogy csak felvetés. Ugye az előbb azt mondtam, hogy a BAN egy trió. Viszont W.D.Feld billentyűs, programozó, dobos (???) és GhÖst basszer létezik valóban? A Metal Archives infók szerint sosem játszottak más zenekarban. Nem lehet, hogy fantomok, ami ismét csak egy vicc Vindsvaltól? Ezt gyorsan felejtsék el, hiszen ez ismét csak egy vicc tőlem.
Az viszont nem, hogy az oldalukon a lemezen szereplő személyeknél immáron csak Vindsval neve szerepel. Erre lehet mondani, hogy na és, minden jött-ment tud írogatni a Metal Archivesra, csakhogy ezt Alhadis jegyezte be, aki egy százezer pontos Metal Lord ott. Véletlenül elrontott adatért én is kaptam már figyelmeztetést (tőle), tehát az ő infójára azért adok.

De milyen ez a lemez??? Hhhhatalmas hangulati elemek segítségével van belelőve az arra fogékony ember agykamráiba, hogy ott a likvórt olyan hőmérsékletre hevítse, ami már elég ahhoz, hogy a kisujjunk hegye is libabőrösödjön, amikor hallgatjuk. Főleg az okozott nálam nagy élményt, hogy sokat találgattam az első és a második részt ismerve, hogy vajon milyen lesz a záró darab. Elmondhatom, hogy teljesen különbözik attól, amire számítottam. Először is ugye bőven több a dallamos ének, mint az előző anyagokon. A Memoria Vetusta I. volt ennyire megvokalizálva 96-ban, viszont ott azért még mindig sok volt a halálhörgés. Itt jóval kevesebb.
Aztán az atmoszférát növelő szintetizátor is minden eddiginél dominánsabb.
Az utolsó előtti dal (EpitomeXVII) számomra a csúcspontja ennek a rendkívüli benyomásokat keltő lemeznek. Egy ismerősöm, aki nem éppen ezen a zenei vonalon mozog, azt mondta rá, hogy "Filmzene érzés! Nagyon jó!"
A hangzás? Ugyan már! Nem mindegy? Plasztikus gitárfolyam, ócska dobhangzás, és az ének is elmosódott, de kit érdekel, ha varázsol?
Külön nagyon tetszettek azok a megoldások, amikor a szintetizátor nem melodiát játszik, hanem ipari effektek előállítására lett csatarendbe állítva. A második dal kezdődik egy nagyon fura hanggal, ami talán a szakadó félelem hangja lehetne, hogy aztán hirtelen elsöpörje ezt, berobbanjon egy pokoli furcsa egyszerre szép és ronda többszólamos ének, tényleges zenébe ágyazva.
A zárótétel pedig vérbeli BAN. Egyetlen árva témát gyúrnak, építgetnek az egész dalon át.

Debemur Morti Productions négy nappal ezelőtt adott lendületet Vindsval(ék) újabb megnyilvánulásának, és a honlapon a következőket írják róla: "A megnyugvás. A vihar utáni csend, mikor az árvíz elmossa a törmeléket."

Tulajdonképpen ennyit szerettem volna mondani Önöknek. Tessék, a türelmükért ajándékba egy dal:




Blut_Aus_Nord_777_Cosmosophy_2012
Kiadó:
Stílus:
post/black/pszichedelikus metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Epitome XIV (08:55)
2.Epitome XV (06:14)
3.Epitome XVI (10:18)
4.Epitome XVII (09:27)
5.Epitome XVIII (11:01)
Írta:
Nagaarum
2012. szeptember 25., kedd, 08:22
Facebook:
Au-Dessus - End Of Chapter (2017)
Kritika, boymester @ 2017. július 5., szerda, 18:05
Sufnituning - 1.rész - Avagy csináljunk lemezt nulla pénzből
Kultúra, Nagaarum @ 2013. április 25., csütörtök, 08:45
Blut Aus Nord - 777 - The Desanctification (2011)
Kritika, Nagaarum @ 2012. június 21., csütörtök, 10:13
Blut Aus Nord - 777 - Sect(s) (2011)
Kritika, haragSICK @ 2011. április 24., vasárnap, 15:06
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render