The Acausal Mass (2012)

Európa déli része, ezen belül leginkább a latin régió és főleg Franciaország nem fukarkodik mostanában, már ami a jobbnál jobb zenekarokat illeti. Azt már megszoktuk tőlük, hogy extrém metalban nagyon erősek, de nemrég pár napos különbséggel két francia black horda új lemezét is sikerült hallanom, és emellett nem mehetek el szó nélkül.
A Merrimack nevű párizsi csapat már a negyedik lemezét jelentette meg idén, immáron az AFM-nél. Azt figyelembe véve, hogy 1994-ben alakultak, a sokat látott csapatok közé sorolandók, valamint a diszkográfiájuk erős párhuzamot mutat a szintén francia Gojiráéval, lévén nekik is sok évükbe telt megjelentetni az első lemezt a csomó demó után. Van viszont egy másik körülmény, amiben viszont ellentéte az említett most már "nagy bandának" a Merrimack, mégpedig a tagcserék ténye. A Gojira a megalakulása óta stabil, itt csak a gitáros Perversifier van jelen 1994 óta (2010-ben pedig mindenki lecserélődött). Az énekes Vestal egyébként tagja volt egy korong erejéig annak a csapatnak, ami szintén mély benyomást tett rám, és amiről a bevezetőben beszéltem. Nevezett banda az Angmar.

A lemez nyitása hasbavágó.
Rögtön tömény darával indul, és aki ezt nehezen viseli, és le is zárja az ismerkedést az anyaggal ennél a pontnál, az meg is érdemli... A gyors tempó ugyan a lemez egészére jellemző, ám nem csak az. Vannak átlagosabb sebességű részek is, de ezen a fajta változatosságon kívül, tetten érhető még a kifinomult harmóniajáték is. Melodikusnak különösebben nem nevezném az anyagot mégsem, illetve csak a tipikus félhangos és egyéb fanyar dallammenetek jellemzőek a lemezre, mint általában a black metalra, és ezt én sokkal értékesebbnak tartom, mint megannyi melodic death kópiabanda erőlködését.
Viszont mivel sokat alkalmazzák a fix gitár dallammenetek melletti basszer alapváltásokat, így létrejön az a hangulati világ, ami legjobban talán a black metalban kamatoztatható. Namost ez érthető vajon? Tegyük fel, hogy nem...
Vegyünk egy jó gitártémát! Inkább melodikusat, mint riffelőst... Játszuk folyamatosan mondjuk egy percig! Eközben váltsuk a basszus/ritmusgitár kíséretet 15 másodpercenként! Változott a zene vagy nem? Érdekes kérdés, mert mást hallunk, de mégsem egyértelmű, hogy ez okozott-e változást? Mert mi a zene? A dallam? Az ütem? A harmónia? Az aláfestés? Mindegyik, és a Merrimack nagyon szépen ki is használja ezt. Nagyon ritka az ilyen szépen kidolgozott és harmonikusra tervezett fémzenei alkotás. Az Amorphis korábbi lemezein (vagy inkább az Tuonelaig, tehát nem is csak a korábbi) hallhatóak ilyen megoldások. 
Az ének az, ami eltántoríthat itt attól érzékenyebb lelkű zenehallgatókat, hogy élvezettel hallgassák az anyagot, pedig nagyon jól passzol ide. Éneket írtam? Buta vagyok. Nincs itt ének egy pillanatig sem, csak ronda black röfögés, és ez így nagyon oké.
Amit kellemes élményként élek még meg, hogy a gitárokon elég tetemes mennyiségű reverb és más effektek is hallhatók, ettől egy kicsit szintetizátor hatása is van. A basszusgitár meg időnként fellátogat a magasabb tartományokba is, amitől izgalmas lesz az összkép. Mondhatni bizonyos helyeken már-már atmoszférikussá válik a lemez, megközelítve a The Great Old Ones-nál érzett hangulati világot, sőt, az "ének" szempontjából egy-null ide.

Őszintén szólva meglepett, hogy az AFM esélyt adott a bandának, mert eme kiadó nem arról híres mostanában, hogy az üzleti szempontokat teljesen félretéve képes valóban izgalmas és értékes bandákat támogatni. De gonosz vagyok, hiszen melyik nagyobb kiadó mondhatja el magáról, hogy totálisan önzetlen? A lemez hangzása egyébiránt AFM kompatibilis, de még ember kompatibilis is. Ügyes az egyensúly. A gitárokból nem sikerült kiűzni azt a nyers és sikoltó kásás felhangot, ami a black metalnak erősen alapeleme, viszont nem is készíti ki a hallgatót a lemez egészén végigmenve sem. A dob kellemesen duruzsol, semmi modern zakatolás. És a basszusjátékot is szépen hallani, egy szóval ez szép munka. Vagy kettővel. Vissza nem törlöm már...

Azoknak javasolnám az új Merrimack lemezt, akik sikeresen vették a black metallal való ismerkedés első lépcsőfokát, és szeretnének egy kicsit elvadultabb dolgokba is belekóstolni. Aki befogadott mondjuk pár lemezt már az újkori Satyriconok közül, vagy Dimmu anyagok tetszettek neki, folytathatja ezzel, mert ez már nem a mainstream (mint az előző kettő), de még nem is a mély víz.



Merrimack_The_Acausal_Mass_2012
Kiadó:
Stílus:
black metal
Értékelés:
 
Pont
: 10 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Vestals of Descending Light (00:49)
2.Arousing Wombs in Nine Angels Pleroma (05:13)
3.Gospel of the Void (05:17)
4.Beati Estis Cum Maledixirint Vobis (05:27)
5.Hypophanie (06:49)
6.Obstetrics of Devourment (05:24)
7.Worms in the Divine Intestine (04:55)
8.Abortion Light (05:26)
9.Liminal Matter Corruption (08:27)
Írta:
Nagaarum
2012. szeptember 17., hétfő, 12:27
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.019 seconds to render