Faustian Echoes EP (2012)
    Nagyon rég volt már 1997, amikor az oregoni Agalloch első kiadása megjelent, a zenében viszont az idő semmivé tűnik, nem bír semmilyen jelentőséggel. Régóta követem figyelemmel a banda kiadásait, ugyanis egyedi, a természet rezdüléseire és változásaira kiélezett zenéjük mindig el tudott varázsolni. Sokféleképp kategorizálták már az ő produktumaikat, hallottam post-rock/metaltól az epikus black metalig mindenféle jelzőt. Sokszor a zenéjük viszont sokkal többről szól megérzésem szerint, mint ami bezsúfolható egy kategóriába, vagy egy hallgató szürkeállományába. A zenéjükben kezdetektől fogva kulcs fontosságúak a doom és akusztikus elemek is, amit minimalista, de tökéletes hangszereléssel tudnak felkínálni a befogadó közönségnek. Eddigi két legfontosabb lemezük szerintem a 2002-es The Mantle és a 2006-os Ashes Against the Grain voltak, ahol aztán kereshettük a hibákat feleslegesen. Legutóbbi 2010-es Marrow Of The Spirit címen anyakönyvezett lemezük sem volt épp elhanyagolható ólom a fülnek, de elődeihez képest kevésbé volt ösztönös és a dalok sem kapaszkodtak olyan erővel egymásba, mint azt a rajongók megszokhatták korábban. Úgy tudnám valahogy megfogalmazni, hogy a minőség a hangulat rovására javult. Ez érdekesen hangzik, de aki a föld feletti lebegést, a markánsan rothadó avar esszenciáját kereste a lemezen, az kicsit csalódott maradt.
    A most megjelent EP-n viszont tapasztalhatjuk, hogy a folyamatosan minőségi munkát végző zenekar ismét valami kellemeset tett le elénk az asztalra! Az EP a banda eddigi leghosszabb szerzeményét tartalmazza, a közel 22 perces Faustian Echoes-t. Ez a hosszúság önmagában nem áll ugyan távol tőlük, hiszen rukkoltak elő 15-18 perces tételekkel, de most léptek először a 20 perces időintervallum fölé. Nehéz diónak tűnik a dolog, de azt hiszem, nem lesz okunk panaszra. Maradt ugyanis a minimalista, mégis tiszta hangszerelés, súlyosabb black metalos gyökerek. A hangsúly nyilvánvalóan a gitáron és az éneken van, de a basszus is épp elég erős. Mint általában, az epikus hangulatot most sem szintitengerek segítségével teremtették meg, ebben az akusztikus részeknek és a legjobb északi hagyományokat követő gitártémáknak jut nagy szerepe. Egymást váltják a száraz, fagyos riffek és az epikus, szárnyaló témák, a dal nem tud unalmassá válni a hossza ellenére sem és ismét megkapjuk azt a folytonosságot, hangulatot, amit megszokhattunk. A dob folyamatosan alkalmazkodik a többiekhez: előkerülnek a lassú, kimunkált doom témák és a kaotikus, gyors black metalos témák egyaránt. Nincs korszakos újítás, világmegváltó kreativitás, de meglátásom szerint egyes bandáknál bűn ezt követelni. A minőség megtartását és egy egyedi stílus kibontakoztatását mindig többre tartottam a kísérletezésnél, az maradjon a prog metal zenekarok feladata. Míg kiagyalnak valami újdonságot, én lekapcsolom a villanyt, hátradőlök és a lehető legtisztább hangzással végighallgatom ezt a dalt. Az élmény garantált.
    A címéből adódóan a témavilág ihletője Goethe híres irománya, a Faust volt, a dal is több tételre oszlik az időn belül, akárcsak egy színdarab. A témaváltások, „jelenetváltások” általában rövid narrátoros szövegekkel kezdődnek, amik a híres cseh filmrendező, Jan Švankmajer Faust c. munkájából származnak. Mindvégig megmarad az összhang a lassú és a súlyos témák között, az így kapott melankolikus hullámzás is a színdarab tételeire és hangulatára épít. Depresszív, sötét tételeket kapunk, amihez az ének adja hozzá a szükséges szenvedélyt. Az énekben tehát kevésbé kereshetjük a dallamokat és a változatosságot, ez inkább a jó öreg ösztönös blackes károgásra emlékeztet, amit hallgatás közben kétségtelenül hitelesnek érezhetünk. A dal végén ugyan kapunk egy kis napfényt, megnyugvást egy gitárszóló képében, de a feloldozást ez sem hozza el teljesen számunkra.
A különc, trendeket messziről elkerülő Agalloch tehát még mindig csúcsformában van, úgyhogy esedékes lenne egy hasonló színvonalú, hosszabb lemez is, mert ezt a 22 percet néha nagyon rövidnek találom... Az új dal meghallgatható a banda Bandcamp oldalán, vagy akár itt is.



Agalloch_Faustian_Echoes_EP_2012
Kiadó:
Stílus:
Atmospheric Folk/Doom/Black Metal, Post-Rock/Metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Átlagos
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Faustian Echoes (21:34)
Írta:
boymester
2012. augusztus 29., szerda, 14:13
Facebook:
Illyria - The Carpathian Summit (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 26., vasárnap, 16:19
Hades Rising - Hades Rising (2017)
Kritika, boymester @ 2017. június 6., kedd, 16:45
Agalloch, Crown - koncertbeszámoló - 2015.08.05, Dürerkert, Budapest
Koncertbeszámoló, Xhavael @ 2015. augusztus 11., kedd, 23:52
Agalloch - The White (EP) (2008)
Kritika, snecy @ 2008. február 25., hétfő
Koncertek
Deep Purple
december 9.,
Papp László Budapest Sportaréna
CoreLeoni
december 11.,
Dürer Kert
Jinjer
december 22.,
Barba Negra
The Great Tour
január 22.,
Papp László Budapest Sportaréna
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.042 seconds to render