Gyakran megesik az életben, hogy elhamarkodottan ítélkezünk. Mikor megláttam a francia horda promó képeit, középen egy szemrevaló hölggyel, bizony valami tucat gótikus zenére számítottam, erre a borító is ráfejelt kicsit, de utánanézve a dolgoknak, rá kellett eszmélnem, nagyon messze állok a valóságtól. A furcsa nevű Dylath-Leen ugyanis egészen egyedi, nehezen kategorizálható zenét játszik a nagyérdeműnek, amit leginkább az extrém metal színtérhez érzek közelebb, de néhol a progresszív felfogás is jellemző rájuk. A Cabale a zenekar 3. sorlemeze, ami azt mutatja, hogy az 1999-óta változatlan felállásban munkálkodó zenekar nem a tömeggyártás híve. Az említett hölgy sem viszi túlzásba az éneket az albumon, ugyanis sokszor több köze van a gitárokhoz, azonban mikor lehetőséget kap, akkor is az Arch Enemy féle női vokálban részesít minket, ezzel igen kellemes perceket szerezve.
Mellette nagyobb szerephez jut a szintén gitáron is közreműködő Igor Landorique, akinek klasszikus death metalos mély hörgése már kevésbé képes érdekessé tenni az albumot. Ami neki nem megy annyira, azt viszont elvégzi helyette a zene, amely egy atmoszférikus utazást ígér nekünk H. P. Lovecraft elborult, sejtelmes világába. A zenekar témáira nagy hatást gyakorolnak az írő művei, nevüket is egy fiktív város nevéről kapták, ami egy Lovecraft műben szerepel. Nézzük akkor a zenét!
A kezdő Never Rising Sun igazi extrém metal csemege, metronóm pontosságú dobbal, fogós riffekkel és némi dallamossággal, bár ezzel soha nem esnek túlzásba. Sikolyok és sok düh jellemzi a vokált, az album közepéig, utána inkább Igor uralkodik majd a lemezen. Az End Of Time már elindul lefelé a hangulati lépcsőfokon, aminek a végén már messze jutunk a kezdeti lendülettől és egészen bekebeleznek minket. Sokat tesz hozzá a mély, polírozott hangzás a lemezhez, ahol a gitár és a dob a vezető, a szinti csak hangulati aláfestésként szolgál, mélyíti, kiegészíti a hangszereket. Hallgatás közben észre sem lehet venni sokszor, ahogy a számok váltják egymást, szinte összefolynak, de azért annyi érdekességet tartogatnak, hogy ne unjunk rá a dologra. Mindez érezhetően koncepciót és a dalok között komolyabb és átgondolt összefüggéseket sejtet.
A kis lazítás után a The Elder Sign kemény gitár alapokkal nyit, majd hol bevadul, hol progresszívebb témák felé folyik tovább. Az I Dreamt belassult, sötét világa megint tesz pár lépést a dallamok felé, nagyobb szerephez jutnak a horrorisztikus, misztikus háttérhangok. Az ezt követő Last Moments egy hangulatos death metal szám, leginkább Igor mély hörgésével, konkrét dallamok nélkül, mintegy levezetésként szolgál a dal. Az I’m The Crusher visszalendít a gyorsabb témák világába, sőt néhány másodpercre Kathy Coupez tisztább énekét is hallhatjuk, bár ez inkább az utolsó, szellősebb dalokra lesz jellemző. A Silent Land sötét és gyors dal, remek gitártémákkal, egy instrumentális tétel követi, ami vízválasztóként játszik szerepet az albumon, utána már kevésbé kapunk száguldó témákat, inkább az atmoszféra és a hangulat adja el nekünk a zenét. Ilyen tétel a leghosszabb, közel 6 perces …Still, ahol ismét hallhatunk tiszta női éneket és az Unveiled is. A záró Where The Vision Led visszahúz a csatamezőre ugyan a keményebb riffekkel, de már nem lesz minden olyan, mint kezdetben, ahogy mi sem.
11 tételt hallhatunk összesen 51 percben, ami nekem soknak tűnik. Nem a dalok minősége, inkább ez a széttöredezés zavart, lehettek volna ennyi ötlettel hosszabb és összetettebb dalok, felesleges szétvágni őket, ha hallgatás közben úgyis összeillenek.
Nem ismertem korábban a zenekart, örülök, hogy belefutottam a zenéjükbe, már vártam valami egyedibb holmira. Mert erről van itt szó, egyedi hangulatról, remekül megírt dalokról, amik nem adják könnyen magukat, sőt még megkülönböztetni is nehéz őket a gördülékenység, folyamatos történetvezetés miatt. Azoknak ajánlom, akik szeretik az extrém öltönybe csomagolt agyasabb, érzelemdúsabb zenéket, ugyanis a Dylath-Leent nekik találták ki. Van hova fejlődni, elviselnék még több ötletet, hangulatfokozó elemet a lemezen, de ez már csak hab lenne a tortán.
Nekem olyan érzésem volt , mintha a szomszédom is valami halál metált üvöltetne és párhuzamosan hallgatnék 2 számot egyszerre.Olyan ez mintha még nem lenne kész teljesen.
Amennyire felkeltette az erdeklodesemet a lemezrol jol korbeirt lemezkritika, annyira lelombozodtam a nota hallatan. Lehet hogy meg koran van, de nekem egy modern kontosbe oltoztetett C.O.F. dusk and her embrace ugrott be igy elso hallasra. Nem rossz de nekem ahoz tobb kell hogy kivancsi legyek az egesz lemezre... -- HAIL SATAN MOTHEFUCKERS!!! \,,/ http://www.last.fm/user/Goathornedgod66