Alpha Noir/Omega White (2012)
A Moonspell Irreligious albuma örök kedvencem. Jól belegondolva még az sem túlzás talán, ha azt állítom, hogy a saját Top10-es örökranglistámra is felfér. Viszont egyik lemezükkel sem sikerült annyira megbarátkoznom azóta sem, mint azzal. Pedig készítettek néhány jó lemezt már hosszú, húsz éves pályafutásuk alatt.
 
A portugálok esetében érzek némi hasonlóságot, párhuzamosságot a Paradise Lost-tal. Azon túl is, hogy mindkét banda a - nevezzük így - gothic metal jeles képviselője. Ami Greg MackIntosh-éknál a One Second-Host, az Fernando Ribeiroéknál a Sin/Pecado-Butterfly Effect páros. Azaz, itt is egy korszakalkotó album utáni kísérletezésnek (vagy szimplán összezavarodásnak?) lehettünk tanúi, ami, - mondjuk ki bátran - nem feltétlenül találkozott a közönség ízlésével.
S, ha már a hasonlóságoknál tartunk, itt is megfigyelhető a visszakanyarodás a korábbi (sikert hozó) témák, koncepció irányába.

De nézzük, mi is a Moonspell erőssége! Őszintén szólva, a származásukat, a déli tüzet mindenképp meg kell említeni. Azután ott a hangsúlyos vámpíros image, amit nem vittek túlzásba, s talán ettől is működik jól.
Az új lemezen sem rugaszkodtak el túlságosan a megszokott Moonspell stílustól. Talán kissé gitárosabb lett ez az anyag, illetve a hagyományosabb, mondjuk úgy heavy metalosabb témák is előkerültek (Opera Carne) ezen a különleges dupla kiadványon. Különleges, mert a csapat két különböző oldalát két külön lemezen mutatják be.
 

Négy év kihagyás után ugyanis 17 dallal tértek vissza. Ami talán kicsit sok is a jóból, ha egészében nézzük. Magunk közt szólva nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem lett volna-e jobb a kevesebb több elvét követni, s néhány dalt meghagytak volna későbbre, vagy egyéb kiadványokhoz. Igaz, a már említett koncepció szerint a második, Omega White címre keresztelt korong afféle bónuszként értelmezhető/értelmezendő. Vagyis az alapkiadású Alpha Noir extra változata. Így viszont más a leányzó fekvése, bár fenntartom, hogy lehetett volna kicsit szelektálni.



A két lemez tehát a koncepció szerint a banda két „ellentétes”, de korábban is mindig jelenlévő pólusát mutatja meg. Az Alpha Noir a zúzósabb, tempósabb, míg az Omega White a lágyabb oldalt képviseli. Ez utóbbi nekem túl nyugis, annak ellenére, hogy szeretem az ilyet, de nem Moonspelléktől. Vagyis tőlük is, de nem ilyen mennyiségben, nyolc dalon, majd negyven percen keresztül. Még akkor sem, ha nem kell egyhangúságra gondolni a második korong esetében sem. 

Most is születtek kiemelkedő dalok, például rögtön a nyitó Axis Mundi – Lickanthrope – Versus trió a legszebb Moonspell hagyományok szellemében fogant, azaz fogós, tüzes, emlékezetes. A  Lickanthrope ráadásul szokatlanul gyorsan is kezd.

Az En None De Mundo portugálul is emlékezetes. Ahogy a záró, filmzenének is beillő instrumentális Sire Missione is. De a második lemezen is találni azért csemegét, van énekesnős duett (most ugyan nem Annekével), valamint a klipesített White Skies-a is a kiváló darab.



Nem mondom, hogy minden nóta telitalálat, de biztosan lesz egy-kettő, ami tartósan is a koncertprogram részévé válhat. A színvonal egységes, de ez elmondható a második lemezre is.
A borító jól sikerült, igényes, illik a zenéhez. A produkciós munkára, a hangszerkezelésre már nem vesztegetném a szót, ennyi idő után itt már nem szabad hibázni. Nem is teszik.
Moonspell_Alpha_Noir_Omega_White_2012
Kiadó:
Stílus:
gothic metal
Értékelés:
 
Pont
: 8.5 / 10
 
Külalak
: Gyönyörű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Axis Mundi (Alpha Noir)
2.Lickanthrope (Alpha Noir)
3.Versus (Alpha Noir)
4.Alpha Noir (Alpha Noir)
5.Em Nome Do Medo (Alpha Noir)
6.Opera Carne (Alpha Noir)
7.Love is Blasphemy (Alpha Noir)
8.Grandstand (Alpha Noir)
9.Sine Missione (Alpha Noir)
10.White Omega (Omega White)
11.White Skies (Omega White)
12.Fireseason (Omega White)
13.New Tears Eve (Omega White)
14.Herodisiac (Omega White)
15.Incantatrix (Omega White)
16.Sacrafical (Omega White)
17.A Greater Darkness (Omega White)
Írta:
9000Sanyi
2012. június 14., csütörtök, 06:35
Facebook:
Izzi 25 2012. június 20., szerda, 17:27
Izzi 25
Csatlakozott:
2011. november 11.
Hozzászólások: 51
Válasz Morsimperator üzenetére:

Ez tetszik nektek????
Ez egy nyálas, színvonalon aluli szar.
Ez nem Moonspell. :-(
Na, az Under The Moonspell, az volt az album!




aha tetszik...
hát nem tudom....ahhoz, hogy színvonalas legyen nem feltétlen kell fröcsögnie a vérnek, meg halálmadárként énekelni, lenni, alkotni....stb,stb. szerintem. (persze ezek sarkos dolgok, de valahogy úgy érzem, nálad ez a kitétel)

Majd ha mész koncertre, mondd el Moonspelléknek is, hogy fiúk ez gagyi, szar, és nyálas.. (hrhr)
bye!


részemről mindkét szóban forgó album jó, csak különbözőek...
Izzi 25 2012. június 20., szerda, 17:11
Izzi 25
Csatlakozott:
2011. november 11.
Hozzászólások: 51
micsoda vita... (hrhr)
MotherRoad 2012. június 16., szombat, 22:10
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
(hrhr)
Irsfa 2012. június 16., szombat, 21:28
Irsfa
Csatlakozott:
2011. október 29.
Hozzászólások: 257
Hallgasd sokat.
Morsimperator 2012. június 16., szombat, 21:13
Morsimperator
Csatlakozott:
2008. október 5.
Hozzászólások: 86
Ez tetszik nektek????
Ez egy nyálas, színvonalon aluli szar.
Ez nem Moonspell. :-(
Na, az Under The Moonspell, az volt az album!
Izzi 25 2012. június 16., szombat, 10:23
Izzi 25
Csatlakozott:
2011. november 11.
Hozzászólások: 51
egyetértek(: az Irreligious a hatalmas album! ... és lehet, hogy felülmúlhatatlan is egyben.
De kíváncsi vagyok erre, majd meglátjuk, meghalljuk!!

Tetszett a kritika, gratuláálok!
goathornedgod666 2012. június 14., csütörtök, 11:04
goathornedgod666
Csatlakozott:
2009. február 17.
Hozzászólások: 4417
Az a par szam amit hallotam a lemezrol az nagyon bejon es most a lemezkritikat olvasva alig varom hogy halhassam az egesz lemezt.
--
HAIL SATAN MOTHEFUCKERS!!! \,,/ http://www.last.fm/user/Goathornedgod66
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.05 seconds to render