Alternative 4
The Brink (2011)
Duncan Patterson az Anathema tagjaként lett ismert. 1991-től '98-ig volt a csapat basszusgitárosa és billentyűse, s emellett az Eternity és az Alternative 4 lemezek egyik fő dalszerzője is. Az ír zenész a kilépés után Mick Moss-szal 2005-ig az Antimatter-ben vállalt szerepet és készítettek három albumot, plusz volt koncertlemezük meg kiadatlan cuccokat tartalmazó és válogatás anyaguk is. Ezután pedig az Íon nevű akusztikus és tradicionális ír zenét mixelő projektjével készített két lemezt. Hogy csak a jelentősebb állomásokat említsük.
Tavaly pedig már arról számoltunk be, hogy egy új formációt hozott össze Alternative 4 néven. Stílusát tekintve a kiadói promó színházi rockként definiálja. 2011 végén megjelent The Brink című bemutatkozó lemez, melyen Duncan énekel, basszusgitározik és billentyűzik, társai pedig Mark Kelson (The Eternal) és az argentín származású dobos Mauro Friso voltak.

Tehát ennyit a biográfiából. Meghallgatva az albumot, az Antimatter hatása is nyilvánvaló, de még inkább a banda névadó lemezét idézi. Kicsit fura helyzet, hogy most jött ki az Anathema is friss anyaggal, s nagyjából egyszerre kezdtem az ismerkedést a két lemezzel. De ez legyen az én gondom. Mindenesetre érdemes összehasonlítani, hogy két erős dalszerző egyéniség mire ment külön-külön kis túlzással "azonos pályán".
Azt hiszem - bár vannak közös pontok - a különbség szembetűnő. Jelesül az, hogy míg a Cavanagh tesók egy nyugisabb, szinte kiszámítható formában alkottak, addig Duncan és társai ezzel szemben bátran kísérletezve vitte tovább a közös örökséget. Mert a gyökerek közösek, ezt első hallásra meg lehet állapítani.



A kísérletezést hallva persze nem kell megijedni. Annyi történt , hogy egyrészt hangulatilag eklektikusabb a The Brink, másrészt a hatások szélesebb skálája fedezhető fel.
Mint például a lemezt nyitó címadó, ami számomra a Type O' Negative-ot idézi némi Saviour Machine hangulattal.
Ezen kívül jellemzőnek érzem a filmzenés hatásokat, (találó hát a színházi rock kifejezés) és egyes tételeket, dalrészleteket akár filmekben is el tudnék képzelni. Az itt domináló sötét tónusok, Duncan suttogós hangja miatt nyilván valami baljós hangulatú mozihoz való.


Ez a lemez igazán befelé forduló, nem nagyon tudnék kiemelni olyan dalt, ami mondjuk az album "slágere" lehetne (nyilván nem is kell ilyet keresni itt). Talán a Still Waters lehetne megemlíteni amiben a refrén miatt még némi "fény is megcsillan", de érzek benne csipetnyi romantikát is, majd az utolsó két percben megérkezik a torzított gitár is, mintegy súlyt adva a dalnak.



Összességében az akusztikus dolgok dominálnak a lemezen, s elektronika is került bele jócskán, de úgy, hogy az a fémen edződött füleket sem fogja zavarni véleményem szerint. 
Bár nem követtem Patterson Úr munkásságát árgus szemekkel, úgy érzem nem tévedek nagyot, ha azzal fejezem be, hogy visszatért arra a pontra, ahol kilépett az Anathemából és onnan indult tovább természetesen nem fordítva hátat az elmúlt évekbeli dolgainak (Antimatter, Íon, stb). Inkább felhasználta, beépítette azokat az Alternative 4 zenéjébe. Mi pedig jól jártunk, mert most két remek albummal lettünk gazdagabbak. A hírek szerint pedig már dolgozik a csapat a folytatáson, ami év vége felé jelenik majd meg The Obscurants címmel.

Alternative_4_The_Brink_2011
Kiadó:
Stílus:
színházi rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.The Brink
2.False Light
3.Alternate
4.Underlooked
5.Still Waters
6.The Dumbing Down
7.i. The Travesty Waltz
8.ii. Steakknife's Theme
9.iii. Silent Approval
10.Automata
11.Autonoma
12.The Brink (reprise)
Írta:
9000Sanyi
2012. május 4., péntek, 02:19
Facebook:
ION - A Path Unknown (2018)
Kritika, Szpeter @ 2019. július 22., hétfő, 10:07
Anathema - Resonance tour - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015.04.08.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2015. április 16., csütörtök, 15:23
Anathema - 2014.11.7, Helsinki, Circus
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2014. november 15., szombat, 14:52
Anathema - 7.11.2014, Helsinki, Circus
Galéria, andiprkl @ 2014. november 15., szombat, 13:43
Anathema, Mother's Cake - A38, 2014. október 23.
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2014. november 6., csütörtök, 08:37
Anathema - Distant Satellites (2014)
Kritika, oldboy @ 2014. július 19., szombat, 10:53
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render