Az iskolatáska után közvetlenül e lemezismertető írásának elkezdése következik az élet nehézségi listáján. De mert engem ért a megtiszteltetés, hogy megkaphattam a promóciós anyagot, megpróbálom a klaviatúra karámjába összeterelni szerte-széjjel legelésző gondolataimat.
Amit eddig megmutatott a holland származású zenészgéniusz készülő új lemezéből az őt csodáló világnak, az csupán a borító, a dallista, a meghívott vendégzenészek nevei és egy kis kedvcsináló videofilm. Már önmagában ettől lázba jött az ember, még ha a külcsín egy kicsit viccesre is sikeredett. (Konkrétan az In Stereo kiírást olvasva elgondolkodtam, hogy de rossz fülem van, eddig nem tűnt fel, hogy monóban szóltak a lemezei.) Most azonban a (további terjesztést megakadályozni kívánó védelemmel ellátott) zeneszámok mellett megcsodálhattam a dalszövegeket, két nyelven a lemezről érdekes információkat és promo képeket. Modern PR-fogás, és bízom benne, hogy Lucassen érezni is fogja hozzá fűzött reményeit.


Amikor azt írtam, hogy új lemez, azt is írhattam volna, hogy első szóló lemez, hiszen felsorolni is nehéz lenne a kezei alatt megfogant együttesekben, projektekben készített albumok számát. Csak a rend kedvéért és hogy szerepeljen vastaggal szedett betűtípus is a cikkben, a kedvenceim: Ayreon, Star One, Guilt Machine, Ambeon, Stream of Passion. A nemrég 52. életévét betöltő Lucassen nagy meglepetésre úgy döntött, hogy ezúttal a kényelmesebb, de időigényesebb lemezkészítést választja. Nem kell igazodnia a meghívottak határidőnaplójához, nem kell megfutni a tiszteletköröket, hogy „Vállalnád-e?” „Részemről a megtiszteltetés!”, és persze nem kell elmagyarázni a koncepciót se senkinek. Viszont ez a fajta dalírás veszélyeket is rejt magában, láthattuk már sokhelyütt máshol, hiszen nincs megfelelő kontroll, nincs mérleg nyelve, hogy mutassa az esetleges zenei túlburjánzásokat. Hallva a lemezt, erre nem is volt szüksége a mesternek. Énekelni nagyszerűen tud különböző tónusokban is, a citerát leszámítva talán nincs is olyan hangszer, amin ne tudna másokat is szórakoztató módon játszani, a felvételkészítést meg már valószínűleg az óvodai népdalkörben elsajátította. Most is, mint általában, túloztam egy kicsit, ugyanis voltak zenésztársak a felvételeknél. Elsőnek hadd említsem meg Rutger Hauer holland színész nevét, aki a narrátor szerepét tölti be. Lucassen, saját bevallása szerint nagy rajongója a több mint száz filmben játszó csillagnak és nagy örömmel jelentette be, hogy Hauer elvállalta a fontos szerepet. Hallható még Wilmer Waarbroek vokalistaként, Ben Mathot a hegedűt játszotta fel, Maaike Peterse csellózott, Jeroen Goossens furulyázott, Ed Warby és Rob Snijders doboltak, Elvya Dulcimer pedig cimbalomjátékával és csodás énekével bűvöli el a hallgatókat.

És itt megállok egy pillanatra, csak egy picuri csalódás észrevételének zárójeles közzététele erejéig. Nem mintha hinnék a számmisztikában és valaha is felhasználtam volna jóslásra, de amikor az The Universal Migrator 2000-, a The Human Equation 2004- és a 01011001 2008 szökőévében mutatott új utat a zenei világban, akkor az ember, egy február 29-ét is tartalmazó naptári évben már előre izgatott az új Ayreon érkezése miatt. Gondolom, ezzel a frusztációval nem vagyok egyedül. Igaz, messze még a Karácsony. Zárójel bezárva.


A Lost In The New Real, mondhatni természetesen, konceptalbum. Nem árulom el a történet keretét, de olyan provokatív dolgokat boncolgat benne, mint a cenzúra, a népesség irányítás, az eutanázia és a vallás. És hogy ne ijedjen meg senki a nehéz szövegek miatt, mindezt humorral és sci-fivel irdalva tálalja elénk. Emiatt aztán hallhatunk a húsz dal között mindenféle hangulatút és tempójút. A zeneszámok megszólalására, a hangszerek egyensúlyára nem térek ki, soha nem hallottam tőle rosszul hangzó lemezt. Zeneileg hatásként pedig (szintén nem meglepő módon) csupán saját projektjeit, eddig megjelent lemezeit tudom megemlíteni. És ez az a pont, ahol az ő munkásságát nem, vagy csak felületesen ismerők azt gondolhatják, hogy íme, egy újabb önismétlő, feleslegesen kiadott lemez a metalvilág széles színpadán. Ezúttal viszont tévednének. Már az első taktusoknál pontosan érzi minden rajongó, hogy ez igen, ez Ő, de mégis az összes dal külön életet él, más és más dimenziókba, korszakokba repít el. Emiatt nem is emelek ki egyet sem a sorból, nem választok kedvencet, ugyanis nem tudok. Minden végighallgatásánál más a favorit, attól függően, hogy éppen milyen színű lelki szűrőn át tárul a festett világ elém.
Ismét meghajolok a mester előtt.