Az Oroszországban, egészen egzakt meghatározással élve, Moszkvában székelő Comatose Vigil 2003-ban lépett a funeral doom metal ösvényére. A háromfős alakulat három demót, egy kislemezt és kettő teljes albumot produkált a műfaj kedvelőinek oltárára. A múlt idő használata – sajnálatos módon – megfelelő igeidő, hiszen a CV hivatalosan 2012. március 7-én letette a lantot, így a jelen recenzió tárgya, a Fuimus, non Sumus... nagylemez joggal tekinthető a banda ,,utolsó szívdobbanásának".


Az orosz formáció 2005-ben, a Not a Gleam of Hope koronggal szerzett európai hírnevet magának, és lépett a funeral doom műfaj élmezőnyébe. A nyomasztóan sötét, a pusztulás érzésével áthatott életérzést kellő hatásfokkal interpretálni képes alakulat gyakorlatilag öt hangszer (gitár, bőgő, szintetizátor, dob plusz ének) igénybevételével képes megidézni az elhagyott sírhantok kietlen hangulatvilágát. A Fuimus, non Sumus… frázis együttes Stephen King nevéhez fűződik egyébiránt, magyarul annyit tesz, hogy ,,vagyunk, és sosem voltunk” – nem meglepő, hogy a feloszlás híréhez ez a lemezcím kellőképp passzol. Az album három andalító felvételt tartalmaz, összesen 1 óra 15 perc játékidőben, amely időtartam alatt ízelítőt kaphatunk, hogy milyen érzés levitálni a túlvilág sötét és áthatolhatatlan terében. A nem túl magas pontszám annak tudható be, hogy a 2006-os Narcosis EP az én ízlésvilágom tükrében jóval impulzívabban hatott.

,,No Fuimus, non Sumus” – Stephen King