A Brief Crack Of Light (2012)
Az 1989-ben alakult északír Therapy? '94-es Troublegum albuma nálam örök kedvenc és vitán felül tíz pontos. (A csengőhangom is a Screamager c. daluk.) Igaz, ez az album némileg ki is lóg a lemezeik sorából - igaz, az első három anyagukat (Babyteeth, Pleasure Death, Nurse) nem hallottam. No, azóta sem tudtak olyan lemezt letenni a képzeletbeli asztalra, amivel azt akár csak megközelítették volna. Legalábbis az én mércémmel mérve.


Volt egy-egy jó pillanatuk később is (pl. a Diane '95-ből vagy az utóbbi két lemezük egyes dalai, bár a Crooked Timber lemez oldboy kolléga szerint érdemes az elmélyedésre), de igazság szerint túlzottan nem győztek meg. Az aktuális, (tizenharmadik!) A Brief Crack Of Light viszont elég jól sikerült. Annyira mondjuk nem, mint a slágergyűjteményként is felfogható kedvencem, ellenben úgy érzem közelebb áll az utóbbi időkben kiadottakhoz mind stílusban, mind hangulatban.


Szóval a nemrég megjelent album eléggé eltalált, úgy érzem sikerült ötvözniük a Troublegum slágerességét a borult, sőt sötét, depresszív alternatív jelleggel. A nyitó és első klipnóta mondjuk még eléggé idézi a '94-es lemezt, bár annyira nem direkt slágeres.



Néhány dalt kiemelnék, hogy képet adjak a lemezről. A Marlow-ban felbukkan némi női "ének/dallam", de amúgy egy instru nóta, visszatérő momentumokkal, amolyan tözsi(?) - fura ezt Therapy?-éknál írni, de jobb nem jut eszembe - ütemekkel. Bár azt meg kell állapítani, hogy a zenéjükben az ütemek fontos szerepet játszanak.

A Get Your Dead Hand Off My Shoulder fura egy dal, bár annyira nem meglepő Cairnséktől. Kissé idegesítő, kissé gépies, mégis (talán épp ettől) megjegyezhető.
Az ezt követő Ghost Trio meg amolyan sötéten nyugtató, jól is jön.
A Stark Raving Sane egy két és fél perces punk szám, persze Therapy? módra, a záró Ecclesiastes meg megint csak egy elektronikával megspékelt, vocoderes énekkel is operáló dal, ami miatt még az Anathema neve is beugrott.

Mit mondjak, rég lelkesedtem így a banda lemezéért. Azt hiszem ez pontos képet ad a mostani állapotról, bátran mernek olyan irányokba is terjeszkedni, ami talán eddig nem volt jellemző vagy nem volt ennyire hangsúlyos. Arról talán nem is fontos már értekezni, hogy a trió felállás mennyire egyben van, netán milyen képességekkel rendelkeznek.
Az biztos, hogy van egy egyéni stílusuk, amit könnyen fel lehet ismerni. Ráadásul Andy Cairns énekesként is egyedülálló, de legalábbis egyéni világgal rendelkezik. A hangja, a dallamai szerintem kis túlzással amolyan "szereted vagy gyűlölöd" kategóriába tartoznak.
Meghallgatásra érdemes anyag.

Therapy_A_Brief_Crack_Of_Light_2012
Kiadó:
Stílus:
alternatív rock/metal
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Living In The Shadow Of The Terrible Thing
2.Plague Bell
3.Marlow
4.Before You, With You, After You
5.The Buzzing
6.Get Your Dead Hand Off My Shoulder
7.Ghost Trio
8.Why Turbulence
9.Stark Raving Sane
10.Ecclesiastes
Írta:
9000Sanyi
2012. február 27., hétfő, 22:43
Facebook:
oldboy 2012. március 2., péntek, 08:34
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Azért érdekes, hogy ezúttal első hallgatásra feltűnt a visszhangosított pergő, pedig már a Crooked Timber lemezen is használták, de ez csak azután tudatosult bennem, miután az A Brief Crack... tesztelését követően azt is újból megfüleltem...
Egyébként az új album kapcsán többször is beugrott Peter Gabriel neve, a záró nóta meg simán lehetne Chroma Key is...
Összességében ez is egy nagyon jól sikerült opusz lett! \m/
Koncertek
Jinjer
december 22.,
Barba Negra
The Great Tour
január 22.,
Papp László Budapest Sportaréna
Equilibrium - Renegades Tour 2020
január 28.,
Dürer Kert
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
április 11.,
Backstage München
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.067 seconds to render