2011 februárjának második felén két ronda úriember 7 napot töltött a Szaturnusz környékén, és csak a nagy semmit találták ott az óriásbolygó roppant gravitációját leszámítva. Még az évszakok sem változnak arrafelé. A nagy hidegben és űrben mintát vettek a nagy semmiből és mélységből, és ennek öt darabját most elénk tárják. Hogy Ön mit talál ebben az ékszer kis utazásban az csak Önön múlik.

Kelet-Európa eddigi elszigetelődése megszűnni látszik (amennyiben Kelet-Európát a germánoktól keletre-délre számítjuk), köszönhetően a független kiadók előretörésének (igaz, ez a kiadó már 1993 óta működik), és a bátrabb zenei megnyilvánulásoknak is - már az előadók részéről. A nyolcvanas években még sokkal nehezebb volt betörni a nemzetközi underground terepre, hiszen nem volt lehetőség arra, hogy a bandák maguknak felvegyék, megkeverjék otthon a hanganyagjaikat. Mostanra viszont a számítástechnika lehetővé tette az egész tűrhető zenei programok otthoni futtatását, így kiváltva a stúdióköltségeket (Vikernes szavaival élve "produkciós" költségeket - nála ez a gúny kifejezése - találó!!!). Mondjuk itt a tagok neve is adott volt ahhoz, hogy azon kevesek, akik ismerik a lengyel viszonyokat, felkaphassák a fejüket.


A jelen kritika tárgyát képező csapat is a meglehetősen igényes kiadónál, a Witching Hour Productions-nél jelentette meg a debüt lemezét, melynek a címét, ha leírom, máris kevésbé kell aggódnom, hogy esetleg rövid lesz a kritika. Nem írom le. Ugyanaz a címe, mint magának a bandának.

Az egyik mindenes tag Havoc, pár évet lehúzott a Behemothban, a másik, aki a beszédes Nihil névre hallgat, pedig a MasseMord nevű szintén lengyel black csapat megint csak nem egyszerű nevű The Madness Tongue Devouring Juices of Livid Hope lemezén játszott. Az egy fölöttébb különös anyag, egyetlen szám van rajta, ami 35 perc, és egyetlen gitártéma adja a gerincét.

Ilyen előzmények tudatában már behatárolható, hogy mit fogunk kapni. Egy nagyon jó, és eredeti, ténylegesen kísérletező közép-, vagy inkább lassú tempós elvont black metal lemezt.
Megszólalás szempontjából megint csak a jól bevált "fél nekró hangzás" van itt jelen. Pont annyira nekró, amennyire kell. Már átsegíti az anyagot a kultság kapuján, de nem veszik el az amögött található sötét tűlevelű erdőségben. Elég jól kihallhatóak a témák, ami nem is hátrány, mert sok finomság van itt felfedezhető, sok fura hangeffekt színesíti a tróger gitárhangzást, és a kopogós, dohos dobdohogást. A szintetizátor nagyon kellemes atmoszférát teremt. Csak ül a hallgató, és mered a semmibe. Az agya közben zakatol.

Manapság sokan temetik a metalt, de amikor egy ilyen produkció jut el hozzám, egyből megörülök, mert kiderül, hogy a fantáziával megáldott művészek mindig tudnak újat felmutatni. No nem kimondottan a zene technikai részét illetően, hiszen a Beatles óta tudjuk, hogyan kell egy riffet lejátszani, és azért a lehetőségek végesek, sokkal inkább arra gondolok, hogy mi mindennel lehet egy rock/metalzenét színesíteni, illetve a harmóniákat egymás után/egymásra pakolni. Aki viszont nem szereti a monotóniát, az nem fogja szeretni ezt a cuccot.
Negatívumként említem meg, hogy egyszer-kétszer bejön valami olyan hangeffekt, amit 15 másodpercnél tovább idegesítő hallgatni. Az utolsó tétel elég beteges, még nekem is, de hát a lemez témájához elég jól passzol.
 A dalcímek ellenpontozzák a hosszú zenekar és lemezcímet.

Tavaly november 25-én jelent meg a cucc. A felvételek február 14. és 20. között zajlottak a Czyściec Stúdióban. A keverést maga Nihil végezte.

Aki szeretne egy utazást tenni a régmúltban, illetve már megérintette pár úttörő zenekar a kilencvenes évekből, ennek ellenére szeretne valami újat is kapni, az ne hagyja ki ezt a korongot. Hasonlítsam valamihez? Burzum, MasseMord, Craft és Wolves In The Throne Room. Talán. De nem szeretnék becsapni senkit. Tessék, némi minta vásárlás előttre. Vérbeli elvont zene.