Jane's Addiction
Strays (2003)
A Jane's Addiction egy olyan banda, amit jobb csak hallgatni, mint nézni. Miért? Hát azért, mert bár Perry Farrell szép szikár gyerek, annak ellenére, hogy 52 éves, de mellette csúnya kontrasztként jelenik meg Dave Navarro, aki inkább emlékeztet egy átoperált Anastacia vagy Eva Mendez klónra, mint férfira (nem mertem kivastagítani a két nevet :-DDD). Viszont minden buzissága ellenére is, totálisan rendben van a srác, ha a gitározásról van szó. Igazából nálam a Red Hot Chili Peppers is azzal az egy lemezzel játszik ténylegesen, amin ő nyomja a hathúrost (One Hot Minute).
Ha a kezdeti sokkon túlesik egy, a klipjüket szemlélő műélvező, hamar leesik, hogy a botrányos külső ellenére itt bizony nagyon okos zene szól. Egyszer Tom Morello (Rage Against The Machine, Audioslave) mondta azt, hogy ez a banda nagyobb hatással volt a rockzenére, mint a Nirvana. Ezzel teljesen egyetértek, sőt, nem is lehet vele vitába szálni, ha azt vesszük alapul, hogy ennek a zenekarnak az első lemeze majd egy évvel hamarabb jött ki, mint a Nirvana Bleach-e, ami a Nevermind-ig nem is hozott semmiféle áttörést Cobain-éknak. Sőt! Egy '87-es koncertfelvételüket is kiadta már a Triple X Records a debüt előtt. Persze szeretem én a Nirvana-t is, ne értse félre senki, csak Navarroékat jobban.

A Jane's Addiction '85-ben alakult, a nevet meg Farrell narkós lakótársáról (Jane Bainter) találta ki. Ha az alapító bőgős nem kattant volna rá Farrell nőjére, akkor bizony ez a zenekar a mai napig változatlan felállásban működne, hiszen Dave Navarro gitáron és Stephen Perkins a dobok mögött immár 25 éve együtt van a frontemberrel.


És hogy mit nyújt nekünk a Strays? Mindenek előtt furcsaságot. Jó sok furcsaságot. Először is ott van Farrell énekhangja. Magas, nyervogós, de valahogy működik, ami talán az ereje miatt lehet. Tipikusan az a hang, amit vagy nagyon szeret hallgatni valaki, vagy az őrületbe kergeti. Időnként csúcsmagasságokról húzza le, amitől olyan lesz, mintha az első szava mellett kinyitnának egy nyikorgó ajtót. Ez tulajdonképpen vicces, és idegesítő, de egyedi is... Ezt például a The Price I Pay-nél lehet lefülelni leginkább. Jó röhögést! :-D Viszont ugyanebben a számban tessék észrevenni a kezdést, és a vége előtt a pszichedelikus részt is! Óriási! Varázsol, akárcsak a címadó Strays eleje.
Aztán meg kell említsem Navarro stílusát is, akinél lazább gitárost elég nehéz mondani, és akinek a stílusa sokkal közelebb áll hozzám, mint mondjuk bármelyik gitárhősé. Rá tudott érezni arra, hogy hogyan kell belesimulni a zenébe, zúzás helyett inkább atmoszférát adni neki. Ő is az a fajta, aki átmenetet képez ritmus és szólógitáros között, mivel nem riffel a hagyományos értelemben, illetve csak keveset, a szólói meg nem kidolgozottak, inkább improvizációnak tűnnek. Nagyon jól megfigyelhető ez a The Riches-ben.
Perkins meg ügyesen kíséri a témákat, nem virgázik feleslegesen, inkább szépen meghúzza az ívet, aláver rendesen a prímásoknak, szal igazi generátor (más kérdés, és ez most személyes, de ez tipikusan olyan zene, amire kurrrrva jó dobolni - néha én is megunom a duplázást/blastelést). A basszust az a Chris Chaney kezelte, aki Slash-sel és Alanis Morissette-tel is dolgozott már együtt. A Super Heroban hihetetlen erővel húz a dob-basszus kettős. Így kell ezt csinálni!
Amit még nagyon kiemelnék az az Everybody's Friend. Nagyon szép dallamokkal, de mégis bontottan, szomorkásan leakkordozott akusztikus dal.
Az anyag hangzása kikezdhetetlen, nagyon dögösen rockos, minden tiszta, hallható.

A Capitol Records 2003 július 22-én jelentette meg az albumot. A producer Bob Ezrin volt, aki a Pink Floydnak 3 lemezét is gondozta (a The Wallt, és a két utolsót). Tulajdonképpen a dolgot az indította be, hogy Bob Ezrin a Porno For Pyros-nak dolgozott (ami Farrell másik bandája) egy dalán, ami a Deep Blue c. film egyik betétdala - meséli Stephen Perkins. Még 2002-ben bevonultak a Henson Recording Studioba felvenni a lemezt, és később Farrell nagyon kiemelte, hogy Ezrin mekkora hatással volt a zenekarra, illetve a produkcióra. Az USA-ban már az első héten aranylemez lett több, mint 110 ezer eladott példánnyal, az Egyesült Királyságban pedig 60 ezer darab ment el belőle ugyanennyi idő alatt.
Az atmoszférikus részeket, a szintitémákat maga Bob Ezrin tette fel a zene alá.

Ha egy kicsit tele lett a füle a brutál metal zenével, és szeretne valamit, ami azért tempós, lendületes, de nem vágja ketté, hallgassa meg Ön ezt a lemezt! Kellemes élményben lesz része, és ha először háttérzajnak teszi be, akkor is garantálhatom, hogy elindul keze-lába, az elszállós részeknél meg fülel majd rendesen, ugyanis egy minden pillanatában izgalmas, a kliséket nagyon sokszor széttörő, művészi, de mégis tökös alternatív rockzenét fog hallani.
Igen, a cikket az október 18-án megjelent új lemezük aktualizálja.

Ehun-e:



Janes_Addiction_Strays_2003
Kiadó:
Stílus:
pszichedelikus rock
Értékelés:
 
Pont
: 9.5 / 10
 
Külalak
: Szörnyű
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.True Nature (3:49)
2.Strays (4:32)
3.Just Because (3:51)
4.Price I Pay (5:27)
5.The Riches (5:44)
6.Superhero (3:58)
7.Wrong Girl (4:32)
8.Everybody's Friend (3:18)
9.Suffer Some (4:14)
10.Hypersonic (3:32)
11.To Match the Sun (5:25)
Írta:
Nagaarum
2011. október 25., kedd, 08:57
Facebook:
Jane's Addiction - The Great Escape Artist (2011)
Kritika, Nagaarum @ 2011. november 6., vasárnap, 18:07
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render