Dreaming Neon Black (1999)
A Nevermore elég furcsa fejlődésen ment keresztül 20 éves működése során, hiszen a heavy-thrash alapok felől kúsztak át a power metal felé, és bár ez a három műfaj időnként eleve átfed, Jeff Loomisék hozzá tudták tenni zenéjükhöz azt a csöppnyi ízt, ami kiemeli a sokaságból, és amihez a fűszereket csak ők maguk ismerik. Mondjuk Loomis nem sokat változott, mert mindig is gitárhős volt, az óriási szólók és lejátszhatatlan riffek mestere, nem úgy Van Williams dobos, aki a zenekar korai éveiben jó munkásember módjára alapozott a gyilkos, de egyszerű ütemeivel, míg a This Godless Endeavor lemez első hallgatásakor csak figyeltem ám, hogy ez az ember keményen elkezd technikázni. Két lehetőség van, vagy megjött hozzá a kedve, vagy megtanult. Gyanítom az utóbbi, és ennek azért örülök, mert izgalmas azt figyelni, mikor egy zenész még nincs készen teljesen, mikor már világhírű lesz, hanem azután fejlődik még tovább.


1999-ben aztán a seattle-i négyesnek (időnként ötösnek) készült egy olyan lemeze, mely teljesen kilóg a sorból. Nevezetesen az 1999-es Dreaming Neon Black. Miért? Azért, mert a The Politics of Ecstasy már előre jelezte valamelyest a Dead Heart in a Dead World és az utána következő alkotások stílusát, de előtte tettek még egy kirándulást ebbe a furcsa irányba. Ez most lehet, hogy nehezen volt érthető, de máris megmagyarázom. 
A Dreaming Neon Black eltér az összes kiadványuktól, hiszen sokkal kevesebb itt a húzás, a fogós dallam, az egészen végigterpeszkedik a nyomás, feszültség, egyszerűen tökéletesen slágermentes (a címadó dalon kívül). Igazi megosztó lemez a rajongók körében. Itt játszik egyedül a bandával Tim Calvert gitáros, aki nem bírta a lemez utáni hatalmas turné fáradalmait, így inkább visszavonult, és azóta pilóta lett.

A lemez betegségeinek hátterében Warrel Dane énekes magánéleti válsága húzódik, hiszen a megírása előtt akkori kedvese egy vallási szektához csatlakozott, majd eltűnt (valószínű, hogy a Dane háza melleti tóba fulladt bele - ezt ő maga meséli egy interjúja során). Saját elmondása szerint a lemez szövegeinek megírásakor a víz nagyon közel állt hozzá, és ez érezhető a dalokon is.
Az egész anyagon a reménytelenség érzése vonul végig, majd a legvégén a hallgató megkapja a kegyelemdöfést a Forever című akusztikus sokszólamos tételben, miszerint igen, elment...

A zene tempója nagyon változatos, de igazán gyors tételt itt nem találunk. Inkább a lassabb és a középtempó a jellemző. Van Williams időnként szokásához híven ráfekszik a duplázóra, és csak teker (The Death of Passion). A címadó dal refrénjében furcsán grunge-os kétszólam tűnik fel, ezzel az egész életmű alatt egyetlenegyszer utalva - talán tudat alatt - a zenekar seattle-i származására. Ugyanebben a dalban énekel egy Christine Rhoades nevű hölgy, hogy minden kétséget kizáróan tisztázhassuk, a történetben egy nőről van szó.
Ezek után következik néhány nóta, ami nem a megszokott Nevermore receptet követi, hiszen az egész pályafutásuk alatt nem írnak már olyan szinten progresszív hatású darabokat (kisebb betétektől eltekintve), mint a Deconstruction - The Fault Of The Flesh - The Lotus Eaters hármas. Majd a Poison Godmachine megint a könnyebben megjegyezhetőbb (és nagyon jól megírt, kökemény) thrash bombák közé sorolható, részben Loomis atomjó riffjei, másrészt Dane többszólamosan elbődült poison goooooooooodmachine-jei miatt. De a lendület csak addig tart, amíg vissza nem tér a kísérletezés, hiszen a Cenotaph megintcsak nem egy koncerten fejrázást és egyéb tombolási tevékenységet kiváltó alkotás.

Ez a lemez Neil Kernon kezei alatt született, így nem szól még olyan bombasztikusan, mint a következők, melyeket már Andy Sneap kevert. Bár éppen ezért több a lélek itt, mint azokon a nagyon vastag, de egy kicsit fárasztó, és steril műveken. A hangzás azonban nemcsak kevésbé bombasztikus, mint később, de nem is hibátlan. A gitár több esetben is idegesítően torzul-búg, egyszerűen túl vannak vezérelve a sávok. A lemez 1999 januárjában jelent meg a Century Media gondozásában, és a fogadtatás nem volt kirobbanó (az Allmusic 2,5 pontra értékelte az 5-ből).

Ennek ellenére én melegen ajánlom mindenkinek, aki csak a sikerkorszakától követte a Nevermore-et. Hallgassa meg Ön is, és készüljön fel rá, hogy ez a lemez nem fog egyből bekúszni a fejébe, mint ahogy például a This Godless Endeavor. Ha viszont átbillen a dolog, könnyen lehet, hogy ez lesz a kedvenc lemeze a bandától - mint ahogy nekem is.




Nevermore_Dreaming_Neon_Black_1999
Kiadó:
Stílus:
betépett power metal
Értékelés:
 
Pont
: 9 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Ophidian (0:46)
2.Beyond Within (5:11)
3.The Death of Passion (4:10)
4.I Am the Dog (4:13)
5.Dreaming Neon Black (6:26)
6.Deconstruction (6:39)
7.The Fault of the Flesh (4:54)
8.The Lotus Eaters (4:25)
9.Poison Godmachine (4:33)
10.All Play Dead (4:58)
11.Cenotaph (4:39)
12.No More Will (5:45)
13.Forever (9:20)
Írta:
Nagaarum
2011. augusztus 26., péntek, 08:10
Facebook:
Nagaarum 2011. augusztus 30., kedd, 07:22
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz emp üzenetére:




Jah, hát számomra nincs bizony. :-) Az utolsó két lemezüket kb. háromszor hallgattam meg. Az ég egy adta világon semmit sem találtam bennük, ami a Dreaming Neon Black mágiájához fogható lenne. :-)


Egyetértek. Én a Dead Heart-tal ismertem meg őket, majd jött az Endeavor. Mindkettőtől lehidaltam, de csak addig, amíg nem hallottam meg ezt a lemezt... |-D
--
A sátán rossz. X.
emp 2011. augusztus 30., kedd, 06:53
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz Pistike66 üzenetére:


Méghogy a többinek nincs aurája?



Jah, hát számomra nincs bizony. :-) Az utolsó két lemezüket kb. háromszor hallgattam meg. Az ég egy adta világon semmit sem találtam bennük, ami a Dreaming Neon Black mágiájához fogható lenne. :-)
--
"welcome my son, welcome to the machine"
bjorn666 2011. augusztus 30., kedd, 06:31
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
hja, Politics meg ez...
Pistike66 2011. augusztus 26., péntek, 21:16
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz emp üzenetére:

Számomra ez a lemez etalon. Se előtte, se azóta nem fogott meg a csapat egyetlen egy kiadványa sem. ez viszont atomsúlyos... A többi meg okos meg szép, meg technikás, de ennek és csak ennek van valami aurája. Valószínűleg a lemez apropója miatt is.

Méghogy a többinek nincs aurája? Az egész Nevermore pályafutás egy nagy aura. :-D Az viszont tény, hogy ez a lemez nagyon hatásos, és más mint a többi. De azoknak is megvan a hangulatuk, csak másképp. Viszont itt a torz gitár néhol engem nagyon zavar.
emp 2011. augusztus 26., péntek, 14:18
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Számomra ez a lemez etalon. Se előtte, se azóta nem fogott meg a csapat egyetlen egy kiadványa sem. ez viszont atomsúlyos... A többi meg okos meg szép, meg technikás, de ennek és csak ennek van valami aurája. Valószínűleg a lemez apropója miatt is.
--
"welcome my son, welcome to the machine"
Maszvidál 2011. augusztus 26., péntek, 11:03
Maszvidál
Csatlakozott:
2006. július 23.
Hozzászólások: 184
Nekem is a kedvenc! Ennél több és őszintébb érzelem nem került még metál lemezre szerintem. A hangzás ha nem is 100%, tökéletesen illik a hangulathoz, úgyhogy soha az életben nem is változtatnék rajta.
És amúgy lehet hogy itt siklott ki Warrel élete. Mindenesetre kurvasúlyos lemez, imádom!
--
vérszarosfasz
Nagaarum 2011. augusztus 26., péntek, 10:57
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz 9000Sanyi üzenetére:

Nálam is ez A KEDVENC Nevermore lemez.
Viszont az, hogy "tökéletesen slágermentes" lenne talán erős kifejezés.
Szerintem simán slágernek való a címadón kívül az I am the Dog, a Deconsruction, de még az All Play Dead is. Szerintem legalábbis.


Lehet. De gondolj arra, hogy volt előtte This Sacrament, utána meg Heart Collector. Azokhoz képest kevésbé. :-D
Mondjuk az I am the Dog-ot nyomják a koncertDVD-n is, szal ebből a szempontból igazad lehet.
--
A sátán rossz. X.
9000Sanyi 2011. augusztus 26., péntek, 10:38
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1763
Nálam is ez A KEDVENC Nevermore lemez.
Viszont az, hogy "tökéletesen slágermentes" lenne talán erős kifejezés.
Szerintem simán slágernek való a címadón kívül az I am the Dog, a Deconsruction, de még az All Play Dead is. Szerintem legalábbis.
--
9000Sanyi
Koncertek
Tormentor, Perihelion
szeptember 20.,
Roncsbár
Summon the Hordes Tour 2019
október 1.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Cro-Mags - Best Wishes 30th Anniversary
október 3.,
Dürer Kert - Room 041
Behold Electric Guitar Tour
október 4.,
Analog Music Hall
Shaped by Fire Tour Europe 2019
október 7.,
Barba Negra
Unbridled European Decadence
október 8.,
Supersonic - Blue Hell & Kvlt
Desszert Feszt Budapest IV.
október 9.,
Dürer Kert - Kisterem
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.089 seconds to render