Ha valaki arra vállalkozik, hogy összeszámolja hány ember zenélt eddig Christofer Johnsson-nal, nem lesz könnyű dolga. Ugyebár a Wiki-t fellapozva hamar kapunk egy számot, viszont olyan adatok, minthogy a The Miskolc Experience című koncertkiadványon V. Molnár Judit is énekel, már egy kis utánajárást igényel. Egyszóval a fent említett svéd úriember, aki 1987-ben megalapította a Theriont, az elmúlt huszonnégy évben valami bődületesen sok zenészt alkalmazott a banda kiadványain, melyekből eddig tizenhat született. Ebben persze az első demók is benne vannak, de én a zenekarok diszkográfiájához fontosnak tartom a demókat is megemlíteni.
A Vovin 1998-ban jelent meg, mint a hetedik lemez, kettővel a nagysikerű, és az áttörést meghozó Theli után. Johnsson a gitáros, dalszerző (és itt még énekes is néhol), agytröszt bő ötvenkét percben tálal itt egy meglehetősen sokszínű, a tucat gótikus és szimfónikus unalmaktól nagyon eltérő lemezt. Hasonlítsuk csak össze a Clavicula Nox lágy dallamait és andalító tempóját, az utána következő The Wild Hunt lendületével, és harsányságával. Ez például egy olyan pont, ahol a Therion több tud/tudott lenni a kortársaknál. Egyszer hallottam egy stílusmeghatározást a Therionra - romantikus metal. Találó...
Az első végighallgatás után egyből kiderül, hogy a Therionra kezdeti időkben jellemző agresszív ének eltűnt, a helyét a sokszínű férfi és női vokál vette át. A női dalnokok Martina Hornbacher (egy ideje Martina Astner) és Sarah Jezebel Deva(Cradle of Filth) a nem kis testű, de hangjában kikezdhetetlen szoprán hölgyek voltak, és Ralf Scheepers férfi szólista mellett még egy nyolctagú kamarakórus kíséri le a lemezt.
Ezen kívül Johnssonnak itt már volt pénze a szintetizátorokat mindinkább valódi vonósokkal lecserélni.
Mint ahogy azt a vokáltémák sokszínűsége is mutatja, megint csak egy olyan lemezzel van dolgunk, ahol a hangulat sokkal inkább az előtérben van, mint a hangszeres szereplés, de nézzük meg egy kicsit részletesebben, hogy mit is rejt a Vovin...
A pengetős hangszereknél túl nagy virga nem figyelhető itt meg (Johnsson egyszer egy nyilatkozatában kijelentette, hogy nem tartja magát egy nagy gitárosnak), viszont a dobos Wolf Simon elég szépen odateszi magát. Nagyon okosan azt a taktikát használja, amit csak nagy önuralommal bíró zenészek képesek, miszerint akár több számon keresztül nyugodtan kísér, vezet (ami dob alapvető feladata), aztán hirtelen úgy dönt, hogy pár másodpercre övé a főszerep, és leküld egy hihetetlen pörgetést. Érdekes, hogy a Secret of the Runes című 2001-es lemezen Sami Karppinen ütős ugyanezt a taktikát használja (a Summernight City befejező tétel végén, ami eredetileg egy Abba dal, pörget egy akkorát, hogy a gyanútlan hallgató hirtelen azt sem tudja hol van, miközben a lemez többi részén egy átlagosan jól képzett dobos látszatát kelti).
A dalok közül egyetlen egyet szeretnék csak kiemelni, mégpedig a zárótétel hatperces Raven of Dispersiont. Azért mert egy doom bandát megszégyenítő profizmussal ötvözik a lassú tempót és a brutális súlyt a monumentális kórusokkal. Gyorsan hozzáteszem, hogy a dal semmiféle doomos hatással nem bír, csupán a tempó és a SÚLY jellemzésére használtam.
A szövegek szempontjából a dolog nem túl egyszerű, mert egy valóságos mitológiai karnevált találunk itt mindenféle szörnnyel, angyalszerű lényekkel, a buddhista és az iszlám vallásba is átkalandozva időnként. Az egész lemezt átszövi az okkultizmus sötét hangulata, de a diplomatikus fogalmazásnak köszönhetően a fene tudja eldönteni, hogy Johnsson mit érez magáénak a rengeteg eszme közül. No meg
vannak sárkányok is.
Fontos kiemelni, hogy Johnsson nem csak a dalok fő témáit hozta, hanem személyesen komponálta meg a komolyzenei kíséretet és az összes vokáltémát is.
A felvételek 1997 december és 1998 január hónapokban történtek a németországi Woodhouse stúdióban, akárcsak - jééé - egy másik svéd emblematikus zenekar, a Tiamat pár lemeze esetében. A keverést és a masztert is ugyanaz az úr - Sigfried Bemm - látta el, mint Johan Edlundéknál. Ebből kifolyólag a hangzás az angol nyelvből kölcsönvett kifejezéssel "high end".
Érdekes utazással, illetve annak élményével lesz gazdagabb, aki végighallgatja ezt a remekművet. Ez a zene egyszerre klasszikus, de modern is, sötét és szép, melankolikus vagy pörgős. Igazi változatos darab egy igazi zenei lángelmétől.
Ismét gratulálok az íráshoz! Ráadásul a négy kedvenc együttesem egyikét találtad el.
Én is ezen lemezükkel pecsételtem meg a sorsomat, miután ezt hallottam elsőként tőlük, de nálam az igazi zenei csúcs, a megismételhetetlen a zenetörténelemben (valóban így is gondolom!!!) az a Deggial lemez Via Nocturna II. tételének a vége. Olyan zenei együttállást, érzelmi töltést, össznagot, lassú építkezést senki nem tud és tudott írni, csupán a zenezseni Christofer Johnsson.
Síromig hálás vagyok neki!
meg egy tokeletesen talalo kritika,egy masik kedvenc eggyutesemtol,gratula.A lemez tenyleg szuper de en a Theli-re eskuszom,ott meg megvolt a mult de kacsingatott a jovo is,meg aval a lemezzel ismertem meg a bandat.
Köszi, és egyetértek!
A Theli is zseniális, és tulajdonképpen én sem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. Az sötétebb, vadabb, ez meg letisztultabb, átgondoltabb. Végülis azért erről írtam inkább, mert nekem meg ez volt az első lemezük, amit megismertem. -- A sátán rossz.
Nekem történetesen a Theli a kedvencem de különösebb probléma itt sincs, ahogy úgy általában sincs velük nagy probléma. Végig magas színvonalú munkákat bocsátottak ki, az első Of Darkness kivételével szerintem mindegyik lemezük nagyon jó.
meg egy tokeletesen talalo kritika,egy masik kedvenc eggyutesemtol,gratula.A lemez tenyleg szuper de en a Theli-re eskuszom,ott meg megvolt a mult de kacsingatott a jovo is,meg aval a lemezzel ismertem meg a bandat. -- HAIL SATAN MOTHEFUCKERS!!! \,,/ http://www.last.fm/user/Goathornedgod66