A norvég Funeral legénysége visszatekintett, és legfőképpen a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy érezte, érdemesnek tartja megjelentetni a Tragedies és az In Fields Of Pestilent Grief lemezek között rögzített, de ki nem adott (vagy csak demó formájában megjelent) dalait, mielőtt azok végleg a feledés homályába merülnének - a zenekar rajongóinak legnagyobb örömére, avagy gyászára.
Itt van tehát a "hiányzó láncszem" gyönyörű digibook formában, 999 példányra limitálva.

A To Mourn Is A Virtue dalait még 1996-ban rögzítette a zenekar Mags vezényletével az angol Academy Studioban, ahol többek között a My Dying Bride és az Anathema gárdája is megfordult akkoriban – öreg rókák biztosan emlékeznek...
Lényeg a lényeg: felvették a kilenc instrumentális dalt - éppen énekes/énekesnő hiányában -, aztán ez a matéria az idő múlásával a fiók mélyén csendben hevert a feltámadás reményében. Igaz, publikáltak róla ezt-azt (például a Wrapped All In Woe és a Your Pain Is Mine című szereményeket a szintén To Mourn Is a Virtue című demón Sara E. énekével), de semmi több.

Az eredeti hangsávok megtartásával Frode F., Øystein R. és Sara E. énekelte fel a dalokat – melyek közül véleményem szerint Frode nagyszerű orgánuma illik leginkább a zene hangulatához -, majd kapott a lemez egy remastert. Ez hát a To Mourn Is A Virtue.

Egy nagyon letisztult hangzású anyagról van szó. Ne számítson senki a From These Wounds vagy az As The Light Does The Shadow-n hallható reszelő gitárokra, bömbölő basszusra, de 15 év távlatából ez persze nem is várható.
Zeneileg leginkább az In Fields Of Pestilent Grief és a Tragedies világát idézi számomra ez a kordokumentum. Többszöri hallgatás után szoktam meg ugyan, sőt szerettem meg ezt a dalcsokrot: olyan emlékeket, hangulatokat idézett fel bennem, mint amit például a My Dying Bride Turn Loose The Swans megismerése közben éreztem kölyökkoromban. Szellős, gótikus témák sorjáznak itt, amik véleményem szerint ma is megállják a helyüket.

Nyilvánvaló, hogy kellett a minőség javítása, hallható is a különbség, de bárhogy is nézzük, mégiscsak egy másfél évtizedes anyagról van szó. A lemez értékelésénél ezt tartottam elsődleges szempontnak.

A frontborítón William-Adolphe Bouguereau francia festő The First Mourning című gyönyörű festménye díszeleg, ami már vizuálisan is magávalragadó élményt nyújt. (Érdekességképpen: a Burzum legutóbbi Fallen című lemezén is a művész egyik festménye látható, de felhasználta a festő egy másik alkotását az apocalyptic folkban utazó svéd illetőségű nihilista Ordo Rosarius Equilibrio csoport is – csak amikről tudok...)

El kellett telnie néhány napnak, amíg teljesen rá tudtam hangolódni a To Mourn Is The Virtue dalaira, s végül kellemes bajtársiasság alakult ki köztünk.

Számomra gyászt csupán elvétve, de könnyed melankóliát mindenképpen közvetít a lemez. Funeral rajongóknak egyértelműen kötelező ez az anyag, de mindenképpen ajánlott a ’90-es évek doom zenéit kedvelő emberek számára is.