A Night of Suicide nemzetek közötti összefonódás eredményeképp jött létre 2005-ben, amikor is a holland Ben de Graff (ének) és a finn Markus Heinonen életre hívta a zenekart. 2006-ban és 2008-is nagylemezzel rukkolt elő a duó, illetve ugyanígy történt idén márciusban is a Desire album kapcsán.


A skandináv duó irányvonala határozottan kijelölhetővé válik már a My Thoughts első percében, mikor kezdenek körvonalazódni a funeral doom stílusjegyek. A lassú, vagy esetenként legfeljebb középtempóig felszökő riffelés jól jelzi, hogy ez a szekció kíván domináns szerepkörben tetszelegni, amelyet kellő műgonddal támogat a temetői hangulatot megidéző szintetizátor. A The Answer (belegondolni is rossz, hogy hányféle műfajban mennyi banda írt számot ezzel a címmel... haha) esetében kissé megkésve kapcsolódik be az ének, de ez cseppet sem hat zavaró jelleggel, mivel a Night of Suicide valójában ,,zenében erős”, az éneket lefűzve is megállná a helyét a produkció. A funeral doom bandák azon csúsznak el általában, hogy egysíkúan közelítik meg a műfajt, pedig pont ez az a stílus, ami igényli a muzikális változatosságot, hiszen az énekben nincs nagy holtjátékra lehetőség. A Night of Suicide ebből jól vizsgázik, hiszen törekszik egyfajta heterogén struktúrát kialakítani a hangszerek segítségével. Az ének viszont attól függetlenül, hogy törekszik a változatosságra (pl. tiszta vokál helyenként) a borítóhoz hasonlóan elég szürke lett. Mindezek ellenére bátran állíthatom, hogy típushibáktól mentesnek nevezhető a Desire.

A műfajt kedvelők számára mindenképp ajánlanám a skandináv sírásókat.