"Egy férfi elveszti a látását, megvakul, látszólag minden ok nélkül, ám talán autója lehet a "bűnös" benne, mert az azt ellopó tolvaj is, az őt megvizsgáló szemorvos is elkapja a bajt, sőt mindenki, aki egyikükkel vagy másikukkal akárcsak felületesen is, de érintkezik. A vakság járványszerű gyorsasággal terjed, és a hatóságok természetesen úgy lépnek fel vele szemben, mint járvány esetén szokásos. Vesztegzárat állítanak, internálják az egyre gyarapodó számú vak férfiakat és nőket. A "kór" csak egyetlen személyt nem érint, a doktor feleségét."
/Fernando Meirelles - Vakság/

A Nomad olyan név amely sokaknak egyezhet a világával, így tehát mi most a lengyel Nomad-dal ismerkedünk, amely szégyen-e vagy sem, nekem is újdonságként hatott, holott 1994-ben alakult Opocznoban, és idén adta ki az ötödik nagylemezét. Az ideiben a szintén lengyel Witching Hour Productions volt segítségükre, így mondanom se kell, hogy sem a hangzásban, sem pedig a külsőségekben nem lehet kivetni valót találni. Mellesleg death metalban utaznak a lengyel srácok, de igencsak nehézkesen körbezárható az, amit produkálnak, pedig párszor lecsurgott a korong, mire a kritika megírására adtam a fejem, s van egy olyan fura érzésem, hogy nem tudom szavakban átadni a lényeget – azért próbálkozom, lássuk!

Két alapvető név volt mindvégig a szemem előtt, ez a Totenmond és a Chainsaw Orchestra, néhol a Hypocrisy ugrott be, míg a korai Atrocity és Crematory is itt-ott. Az egész korong alatt nyomasztó zajok és klasszikus zenei alapok vergődnek – éppen ettől pici ipari ambient jellege van - melyek egy részét néhol jobban is érezhetjük, ehhez vegyük hozzá az alapvetően iszonyatosan mélyre hangolt és döngölő középtempót, amely gyors darába is átcsap néhol és már meg is kaptuk, az az egyáltalán nem eredeti, de mindenképpen fura koncepció alapján megkomponált halálos űrutazást. Olyan, mint valami sötét és depressziós, magánytól és önmagunktól való félelemből született horror film zenéje, melyben a meggyötört és elcsigázott főszereplő egyedül kattogja végig egy űrnaszád fedélzetét, miközben önnönmagán kívül a legnagyobb baja a klausztrofóbiája...


Inkább érdekes, mint kimondottan jó, s inkább megkomponált mint igazán komplex, ahogy a zenei tudás se igazán érezhető, egyszerűen jó az összkép, vagy csak nekem tetszik?!