Pár napja a Three Seasons-al kapcsolatban megemlítettem, hogy nincs a lemezen egy modern kori Child in Time, vagy Tarkus, vagy Stairway to Heaven stb. Nos azóta ezen a gondolaton és a miérteken rágódok, amiben nagy segítségemre volt a Graveyard friss Hisingen Blues lemeze is. Hiszen ismét egy mai skandináv bandába botlottam bele, akik megszólalásig ugyan azokkal a gyökerekkel bírnak, mint a Three Seasons. Technikailag úgy érzem mindent leírtam a Three Seasons-nél, ami egy az egyben áll a Graveyardra is, így most kicsit másról szeretnék beszélni…

-No Good, Mr. Hidden-

Már az első hallgatásnál ismét heveny borzongás futott rajtam végig, enyhe súlyt éreztem agyam okcipitális lebenyeinek tájékán és vizuális halucionid utazás vette kezdetét időn és téren át, miközben az éjszaka sötétjében a vonatom száguldott nyugat felé. Utastársam a mindig anyai szeretettel keblére ölelő magány csendesen átölelt és fejemet az ölébe hajtottam. Az élet oly félreismerhetetlen monoton zakatolása és a szótlanul suhanó árnyak hipnotikus villanásai elfordították tekintetem a külvilágról egy másik, sokkal valóságosabb és emberibb világ felé. A városok fényei lelassult színes, kis integető csíkokká mosódtak össze. Mind azt súgta, hogy jó irányba mész, de siess mert mögötted a sötétség és ne siess, mert előtted az éjszaka…

-Uncomfortably Numb-

Szóval a Child in Time… Azt hiszem, bátran kijelenthető, hogy ezek a zenészek nem azért nem írják meg a maguk Child in Time-ját, mert nem lennének rá képesek. Nagyon is képesek lennének rá technikailag. Az az érzésem, hogy ma egyszerűen nem születhet meg egy Child in Time, hiába is várjuk. Nem megfelelő az idő, a hely és a korszellem sem. Egy Child in Time-nak üzenete van, nem a tömegeknek, nem a teli stadionoknak, az otthon ülő hallgatónak, hanem üzenete van a tömegekről, a teli stadionokról és az otthon ülő hallgatóról is. Egy valódi érzelmi időkapszula. Nem, ma semmiképpen sem vagyunk képesek ilyen időkapszulát útjára indítani…

-Longing-

Ma a tábortüzek kisebbek, ahova a vándor csak megmelegedni ül le, majd tovább megy. A Hisingen Blues is egy ilyen tábortűz. Melegít, fényt ad, örömmel telíti a lelket, de csak továbbállunk. Mert ma menni kell. Időnként összejön minden, megállnak a vándorok is, megfogják egymás kezét és a tábortüzet csak szítják és szítják, hogy minél többen odaférjenek köré, és együtt, egyesített energiákkal hagyjanak nyomot időben és térben. Máskor elengedik a másik kezét és az emberek széthordják a tábortüzet a prérin, sok kis pislákoló életfolttal megtöltve az éjszakát. Ám a tűz az tűz marad és ugyan úgy égeti el a száraz fát, hamut hagyva maga mögött, amiből az idők során megannyi földréteg nyomása alatt gyémánt kristályosodik ki. Mi pedig tovább vándorlunk, keletről nyugatra, múltból a jövőbe, a jelent többé kevésbé megélve…

-Ungrateful are the Dead-

A Hisingen Blues tizenkét tétele ismét bizonyossá tette előttem, hogy az eszköz amellyel megmunkálják alkotói vénájuk folyamát, bár régen készült semmiképpen sem ódon. Volt persze egy elég nagy időszak, amikor a Led Zepp zenéje „klasszikus” volt. A Deep Purple, meg az Uriah Heep na az persze és hogyne! Mindenki imádta anno… Valamikor régen. Gyerekkorában. Vagy a szülői házban halkan duruzsolva. De ez az eszköz nem igényel strukturális, hangzásbeli vagy bármilyen átalakítást, hogy ismét ékkövet varázsoljon a telérből…

-The Siren-

Nem, ma semmiképpen sincs itt az idő egy újabb Child in Time megszületéséhez. Nem tudna őszintén világra jönni. Szülei nem képesek megfoganni és kihordani ezt a terhet, ami ma őszintétlen, hamis próféta lenne. Ma csak kis apró lángok hirdetik, hogy még életben vagyunk. Mindenki a kis saját lángját őrzi. Ma ezek a lángok csak az őrzőikről szólnak. Egy-egy emberi sorsról, érzésről, egy-egy beavatott számára. A Hisingen Blues is egy ilyen tűz. Melegít, fényt ad, megéget. Elmond valamit. Magamról magamnak és magadról neked. Vigyük hát széltől és víztől óvva tovább ezt a lángot, hátha valamikor újra összegyűlünk és akkor majd mindenki odateszi lélekfáklyáját a fekete megégett és hideg földre, hogy főnix szülessen újra a hamukból, egyetlen egy életcéllal, hogy elpusztulásával ismét megadja a lehetőséget az egymásra találásra…