Nem akármilyen neveket vonultat fel a FutureRealm. A 2007-ben verbuválódott csapat sorai között tudhatja a (többek között) Din-Addictből is ismert Vajsz 'Roncs' Kornélt (VÉRSZAROSFASZ!) a mikrofon mögött, az AMD-ből és Leukémiából ismert hardkórpank basszgitár veteránt, Sovák 'Cseb' Gábort, és aki az egyensúlyt megteremti Hegyaljai-Boros Zoltán gitáros, a zenekar agya és motorja, aki az elektronikáért is felelős.
Közös gyermekük pedig egy igazi szörnyszülött, de az ilyet szeretjük, nemde? Legegyszerűbben futurisztikus progresszív indusztriális metalnak írhatnám le (pff... tucat), enyhe Meshuggah és Fear Factory, csipetnyi Morgoth – Feel sorry for the fanatic és Pestilence – Spheres hatással. Beszűkültségemnek, vagy tudatlanságomnak köszönhetően közelebbi rokont nem tudnék mondani, bár ez utóbbi kettő is már csak a metaltörténelem egyik elfeledett zegzugából ismerhető.
A hangzás otthoni sufni tunning, de szépen, arányosan szól. A dobokat természetesen távol-keleti márkájú session dobos csépeli, de ez nem igazán tettenérhető (a pontosságot leszámítva). Én a gitárhangzásokba tudnék egy kicsit belekötni. A több, mint 10 évnyi gitár-, és metaltapasztalat azt mondatja velem, hogy a dzsi-dzsi nem szól elég durván, a bőgő meg lehetne röfögősebb. De ezeknek a cizellált kritériumoknak, csak profi stúdiók tudnak megfelelni, plusz az indusztriális vonalnak jobban meg is felel ez a digitális hangzás.
A zene nem egy könnyű falat, hogy őszinte legyek első hallgatásra nem igazán jött át, meg kellett ezt rágni rendesen. Azoknak tudom ajánlani, akiknek kedvükre válik a disszonancia, és nyitottabbak többféle stílus iránt. De persze minden kifinomultabb elitmetalistának, mert rengeteg apró meglepetést tartogat a lemez. Az elektronikus betétek teszik igazán egyedivé az összképet, a későbbiekben szerintem erre kéne alapozni, bár gondolom nem kell mondanom, illetve itt-ott felbukkan egy-két meglepően jó szóló is. Kiemelném Kornél hangját, helyenként elég nagyokat domborít (pl. Where beauty lost, ami talán a legjobb szám is egyben), és itt megjegyezném, hogy átlagban eléggé halkan szól az ének, mehetett volna rá egy kicsit több kraft.
Amit viszont hiányolok azok a fogósabb gitártémák. Voltak azért, félreértés ne essék, de az egész lemezt inkább a szaggatott lüktetés dominálja, ami persze az indusztriális/futurisztikus vonal sajátja, de nekem egy kicsit túl monoton.
Mindenesetre azért első anyagnak megállja a helyét a lemez, én kíváncsian várom a folytatást. A pontszám azért hetes mert szigorú vagyok. Tőlem a Depths of Depravity is csak nyolcast kapott pedig az deathmetal.

Ajánlott dalok:
99 percent exact
Coke furnace
Ziggurat station
Where beauty lost