"Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájöttünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát."
/Chuck Palahniuk - Harcosok klubja/
A holland
Victimizer idén rakta le második nagylemezét, mely az első valóban beszerezhető és professzionális munka tőlük, amúgy a gelderlandi horda 1996-ban alakult, 2002-ben egy demót, majd 2003-ban egy nagylemezt, illetve négy évvel rá egy kislemezt passzítottak össze, de minden anyagjuk szerzői kiadás, így tehát a szintén holland
Deity Down Records gyakorlatilag végre elérhetővé tette a dolgot. Az öreg
Gerard mindig is tudta mitől döglik a légy igazán, így tehát sem a borítóval, sem pedig a hangzással (
Dan Swanö keze munkája) nem kell szégyenkeznie a death metal csapatnak. Nekem igazán a booklet tetszett, régen láttam ennyire jól összerakott és egységes szövegkönyvet, minden elismerésem
Richard Spierings-nek, hiszen mesteri a végeredmény, nos a sok dicséret mellett akkor talán valamit a zenéről is…
…kellene írnom, s mily meglepő, de muzikálisan is tökéletesen teljesít a
Victimizer - teszem hozzá, több ilyen nevű banda is van. Szóval, ha még nem esett le; ők a holland death brigád! Az a fajta death metal ez, melyben nem a komplex témák, és jól összerakott riffek határozzák meg a nyomvonalat, hihetetlenül igényesek a szólók, s némileg svéd hatásokat kelt a dolog. Nekem több helyen is beugrott az
At The Gates neve, de a
Sinister vagy
Suffocation féle formációké is. A helyzet az, hogy a brutális csépelésekből csodálatos szólók emelkednek ki, s telis-tele van érzelmekkel a
Tales Of Loss And New Found Serenity, ezek a halmazok a gyűlölet, harag, megvetéstől a keserűségig és mélységekig szakad, feltépve számtalan régi sebet, a fortyogó testek vértől ázva lehajtott fejjel fúródnak bele a kitaposott földbe. A zenei összkép technikás csapatot mutat, amiben néhol a thrash is érezhető a vokál pedig viszonylag sok részen egészül ki károgással a mély hörgés mellett – gyilkos egy páros; a nóták nagy része több témából áll össze, s vissza-visszatér a közben fejlődő ágakhoz, melyektől még inkább erősebb és magával ragadóbb lesz, természetesen ehhez a professzionális hangzás is hozzá járul, de ahogy mondani szokás; hiába szép a lány, ha teste fonnyadt – mindenek meg kell adni a maga módját. Mellesleg némi változás is történt a fedélzeten, hiszen
Arnold Oude Middendorpaz új énekes, akit egyesek ismernek talán a szintén
Deity Down Records-os
Devious formációból, nem is beszélve a kultikus holland thrash-death bagázsról, az
Altar-ról, melynek volt frontembere
Arnold-unk (mellesleg jegyzem meg annak, akit érdekel, hogy már korábban is terveztem interjút az említett csapattal, most legalább
Gerard-on keresztül véghez is viszem, egy volt taggal, haha).
Mivel is zárhatnék egy ennyire érett és jól összerakott lemezkritika végét? Felvethetném az egyediség kérdését, amely természetesen nem szeplőtlen fogantatást takarna, de ilyen teljesítmény után az ember nem a hatásokat keresi, hanem elveszik a komplex muzsikában, a professzionális kivitelezésben és a hihetetlenül szép szólókban, melyekről nekem a szintén holland
Pestilence jutott eszembe. Mondanom se kell, a pubokban tea és kávé mellé némi vidámságot is betekerhető nemzet szülötteiről, avagy a
Victimizer társaságáról még hallani fogunk a jövőben. Hogy miért? Mert sajt, de kibaszott erős és cipős, ínyenc és csak sok kenyérrel fogyasztható…