Annak idején, még 2007-ben az
a losing season EP-jéről is én írtam, már akkor is reménységként tekintettem a bandára.
A két énekessel felálló budapesti zenekar már akkor is elég egyéni módon keverte a göteborgi dallamos death metalnak mondott stílust más megoldásokkal.
A
Delirium Provides The Safest Shelter c. friss anyagon ez a - kis túlzással - stíluskavalkád még változatosabb, de egyben számomra egységesebb csapatot is mutat.
A nyitó klasszikus zenei hatású (talán az is) intro utáni nótában érzek némi
Superbutt ízt az ének terén, a hagyományosabb hörgős/dallamos ének váltogatása közben. Nem zavaró, inkább, mint újdonság jegyeztem meg. A
Too Close To The Silence-ben emlékezetes a verze, majd a két vokalista a tördelt - kissé talán a
Fear Factory-t idéző(?) - zúzásra végez hangszálpusztítást. Kicsit a végét érzésem szerint elhúzzák.
A
Power Means Controlling Masses-t kezdetben punk-os, HC-s lendülettel nyomják, majd képesek ugyanabban a dalban szinte alter rockos dallamokkal előjönni úgy, hogy mégis egységes marad a végeredmény.
Anélkül, hogy az egyes nótákat tovább elemezném, még néhány zenekart megemlítenék, akik neve a lemezt hallgatva felötlött bennem: a korai
Metallica,
SOAD,
Iron Maiden,
Machine Head, hogy csak ismertebb neveket említsek. De még némi latinos hangulat is felbukkan itt-ott.
A legjobb az egészben az, hogy ezek nem konkrét hatások, s ezektől csak még színesebb lesz a végeredmény.
A banda erőssége a két eltérő hangadottságú frontember, akik mégsem alárendeltjei egymásnak. Ettől függetlenül az
Another Farewell Song-ban még
Liptai Nóra is besegít.
Arról is szólhatnék, hogy milyen jól zenélnek és, hogy mindenki penge a hangszerén, de ezzel nem pazarlom az időt. Inkább azt érzem fontosabbnak, hogy a dalírói képességeiket méltassam. Mint az a korábbiakból is kitűnik, sokféle stílusból sikerült kihozniuk valami egyedit, ami ráadásuk egy erős megszólalással párosul, s még az album grafikai megoldásai is magas színvonalúak.
Ha jól olvasom ki a borítóból, azért nagyrészt a "csináld magad" módszer erősen érvényesül a csapatnál, mind a felvételek, mind a borító megvalósításánál, ami megintcsak dícsérendő.
Az albumon multimédia (biográfia, fotók, egy útmutatóféle a dalokhoz) is található, ez megint pozitívum. Amit hiányolok, za az, hogy a biográfia nem túl hosszú és minden csak angol nyelven érhető el. Talán egy magyar/angol választási lehetőség nem ártott volna.