A cseh ipari elektro black metalban utazó Gorgonea Prima 2008-as mocskos megszületéséért az Ilfirinből távozó két muzsikus, Hogath és Tyrael volt a felelős. Eddigi mérlegük egy demo egy EP és a most megjelent nagylemez. Igazából ez az industrial/elektro vonal úgy érzem az az egyik hajtása a mára már nagyrészt csak recirkuláló klasszikus északi black metalnak amiben még bőven van lehetőség, kitaposatlan ösvények, amik talán ugyan annyi buktatót rejtenek magukban, mint amennyi csiszolatlan gyémántot is. Viszonylag kézenfekvő dolog a szélsüvítéses, ultraagresszív alaptempójú blacket összeházasítani az elektronika lehetőségeivel, mégis meglehetősen kevés csapatnak sikerül a végeredményt olyan formába önteni, ahol a kohézió létrejön, nem csapják ki egymást az összetevők, mint víz az olajt.

 A Gorgonea Prima esetében viszonylag egyszerű a recept, végy egy kályhacsövön fütyülő szél hangzású gitár alapot, amit aztán fűszerezz meg elektronikus loopokkal, ritmusokkal, dallamokkal. Végül is ez a recept alapja szinte az összes hasonló formációnak, csak az összetevők aránya és a beszerzett alapanyagok minősége változó. Míg egy Dödheimsgard totális kifordulással, elmebajjal, és valóban agresszív effektekkel fűszerez, addig egy …and Oceans inkább a kemény techno ütemeivel, és némiképp populárisabb dallamaival keveri meg az üst tartalmát. Ebből a szemszögből közelítve a Gorgonea Prima a két bomlott elméjű szakács receptjét saját képére gyúrva létrehozta önnön szörnyszülöttét, ahol a szélsőségesen agresszív, koszos industrial - black alapok sokszor a kimondottan populáris dallamokkal, ütemekkel keveredve válnak korképpé, ahol a szögecses kifestett arcú szubkultúra az amfetamin hajtóanyagú lebegésben elmerülve saját bomlott személyiségtudatát köhögi fel a nagyvárosi neonfényben. Olyan hipnózis ez, ahol maga az egész nehezen megfogható amorf szörny, azonban közelebbről szemlélve a részletek sokszínűsége folyamatos változása és lüktetése kaleidoszkópikus mintákban tűnik fel és alakul át percről percre, ami már összeáll egy viszonylagos belső lelki manifesztummá.

 Nem könnyű ezt az utazást bevállalni ahol az elsődleges szempontot nem a szerkezet és az egység testesíti meg, hanem a dekonstruktív bomlasztás ünnepében teljesedik ki az anyag. A hangzás is koszos, sokszor zajos, (a széttorzított dobról nekem a The Berzerker ugrott be), azonban ez pontosan annyira zavaró, mint amennyire a koncepció részeként szükséges elem is egyben. Szerintem helyénvaló megemlíteni a hazai Vortex-et is, akik egy hasonló hangulati irányba mozdultak el a Version EP-n, valamint nyomokban az Aborym neve is felvillanhat és a mindenféle északi alapbandák anyagainak remixein (Thorns, Emperor, Arcturus) perverzkedő kisérletek is jó viszonyítási alapot szolgáltathatnak. Kellemes utazást kívánok!