"A Century Media Records egy független lemezkiadó, amely kilenc országban rendelkezik saját képviselettel. A lemezkiadót 1988-ban alapította Robert Kampf a Despair nevű német crossover thrash metal együttes énekese Dortmundban, Németországban. A Century Media a Nuclear Blasttal együtt a világ legnagyobb független metal kiadója."
/http://hu.wikipedia.org/wiki/Century_Media_Records/

A múltkor már leróttam tiszteletköreimet a Century Media nyári válogatásával kapcsolatban, tudomásotokra hoztam, hogy szakítva értékelési és befogadási halmazom koncepciójával, annyit adok rá amennyire tetszett, s nem annyit, amennyit műfaján belül érdemelne. Most a júliusi válogatás került elém, de megnyugtatásképpen közlöm, hogy lesz kritika a szeptemberiről is.


Első versenyzők az értelmetlen körök mezőnyében a kaliforniai In This Moment. A kiadó szerint hard rock és izmosabb metal crossovere, a helyzet az hogy a női frontemberrel dolgozó horda valóban kissé bluesos, kissé rock’n’roll jellegű dolgokat kever össze a már majdnem ipari fémszaggatással. Nekem olyan érzésem támad a két dal hallatán, mintha az Otep vagy Crisis féle extrém pina zúzdát, matekos és acél erős, indusztriális alapokkal összeraknánk a Rob Zombie féle betegséggel, melynek a hátterében ott dolgozik a 70’-es évek lázadó akkor még kőkemény rock szakadéka. Annak ellenére, hogy a csapatot eddig még névről se ismertem, s nem is igazán műfajom az ilyesmi, mégis meggyőző és izmos nótákat ismertem meg, melynek van húzásuk, remek refrénjük, lüktetnek, modernek, s valahogy mégis őskövületeknek hatnak. Ez így nekem, némi jóindulattal: 8.9

A második nekifutással a neves zenész vezette Sons Of Liberty indít támadást, kicsit thrash, kicsit power, kicsit epikus, no meg rendesen heavy, fedő alapján meg politikai HC... Nem fogom kitálalni, hogy emberünk milyen bandákban is volt aktív, aki rákeres a formáció nevére könnyen rátalál a hiányzó infókra, akár a „kritika” alá is pótolhatja, ha bántja szemét a kaparásom – főleg,mert nekem ez így csupán egy masszív 5-ös…


Na, valami valóban nem vakvágány… igaz csak névről ismertem az Insidious Disease förmedvényt, amely afféle kreálmány, mikor nagy zenészek összeállnak és alkotnak valami technikás dolgot. A komplex témákkal nincs is gond, illetve a profizmus is egyértelműen átjön, ám lehet az én elvárási horizontom túl magas, de sokkal erősebbre-jobbra számítottam, olyasmitől, melytől lucskos lesz a szűzlányok érintetlen bugyija, csurgó pisi és kétségbeesett szemekkel az Ég felé fordulva hasadni kezd a mindenség. Helyette jól összerakott death-thrash-t kaptunk némi black húzással, a végeredmény 8.2


Majd a végső befutó egy újabb csapat, melyről még hallani se hallottam – mindez meglepő, hiszen a Century Media általában nagy nevekkel foglalkozik, most mégis hihetetlenül rossz volt az ismerem-nem ismerem ráta. Na, szóval, itt van nekünk a Devil Sold His Soul névre hallgató fiatal társaság, melynek fedője eszembe jutatta a Mastodon-t, pedig zeneileg az atmoszférikus művész metalok halmazába sorolnám. Ha nem lenne benne ez a sok dallamos ének, akkor olyan csapatokat említenék meg némi sarkítással, mint a Pelican, Isis, Neurosis, Ocean, The End. A végeredmény kicsit stoner, kicsit sludge, művészi és mély muzsika, amiben a screamo nyugodtabb haláltusái se mentesülnék a koncepcionális építkezéstől. Bár kicsit még szoknom kéne, s alapvetően semmi, de semmi újdonságot nem hordoz a három nóta (érdekes, hogy csak ettől a hordától van 3 track), mégis valahogy megnyerő, kellően utaztatós a dolog, így egy kisebb ereszkedésre tökéletes, avagy 8.7

Nem tudom mással zárni, csak hogy remélem a kiadó a válogatás és önpropagandán kívül előbb-vagy utóbb küld normális teljes anyagokat is, ennek reményében írom majd meg az augusztus- szeptemberi préselményükről rövidke és oltós véleményem, melyet most sem tudtam kihagyni.