Cursed (2010)
Azt gondolom, a mai modern súlyosabb zenei szférában jártasabbak előtt nem kell bemutatnom a kanadai Ion Dissonance bagázsát. Dióhéjban azért összekapcsolnám a dolgot; a montreali csapat 2001 nyarán alakult Antoine Lussier és Sebastien Chaput által, a két gitáros azóta is őstagja a metalcore-grindcore és deathcore hordának, melyben érzékelhető némileg a matek metal jelenléte is. A jelen és közelmúltban az Ion Dissonance beteges zeneisége ellenére hihetetlenül maistream hordává nőtte ki magát, s idén tették le negyedik nagylemezüket.


Kihagynám, hogy belemenjek a különböző megszakításokba és változásokba, melyek a tagcserékkel jártak együtt (gondolok itt Gabriel McCaughry 2006-os lépésére, vagy Xavier St-Laurent 2007-es elvállására). A csapat újult erővel rója köreit, adja súlyos szaggatását, csépelő modern hadakozását, melyben valahol a post-grindcore is helyet foglal a háttérben. Pár dolgot soha sem sikerült levetköziniük; ez pedig a beteges és személyes szövegek illetve a komplex összjáték. Míg sok deathcore csapat gyakorlatilag a metalcore és szélsőségesebb death metal elegyét igyekszik technikásan előadni, addig az Ion Dissonance mindig túlmutatott ezen. Elhallgatva az új lemezt a Converge vagy a Pig Destroyer figyelő tekintete betegesen vezekel a fájdalommal és rombolással, megemlíthető még a mai Cryptopsy illetve a matekossága és tördelése végett a Meshuggah se tagadható le. A most augusztus 23.-án megjelenő korongot a Basick Records (illetve Century Media) tálalásában kapjuk, professzionális hangzás és felemás külsőségekkel, az egyetlen gond talán az vele, hogy egy régi death metalhoz és grindcorehoz szokott fül nem érti a nagyon jelen pillanatokat idéző váltásokat, a rengeteg mély grooveot és a brutális töréseket, de nem csak náluk áll fenn ennek az esélye, egykori split barátuknál, a Despised Icon-nál is ugyanezt érzem. Valószínűleg az én fülemmel van a gond, hogy teljességgel nem bírom átölelni az anyagot, ám el kell ismernem a tudást, a komplex és technikás témák egymás utáni követését – melyek részben nehezítik is a befogadást, s azt is szignóznom kell, ha ma lennék 15 éves és nem 15 éve lettem volna, akkor biztosan nem a Cannibal Coprse, Carcass, Deicide és Morbid Angel, Death, Grave, Napalm Death halmazt hallhatnám (csak hogy pár nevet kiemeljek gyermekkorom nagy hatásaiból), hanem bizony az Ion Dissonance féle formációkat.


Ám mivel így alakult, így meghagyom másnak az élvezkedést a post-csapattal kapcsolatban, a pontszám pedig az elismerés és zenei teljesítmény ismervényeként nehezen végezhetne igazán rosszul…



Ion_Dissonance_Cursed_2010
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Deathcore-grindcore és egyéb post fertőzések…
Értékelés:
 
Pont
: 8.3 / 10
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Cursed
2.You People Are Messed Up
3.The more things change, the more they stay the same
4.This is the last time I repeat myself
5.No Care Ever
6.After Everything That's Happened, What Did You Expect?
7.We Like To Call This One...Fuck Off
8.Can someone please explain this to me?
9.Disaster In Sight
10.This is considered mere formality
11.This is feels like the end
12.They'll never know
Írta:
haragSICK
2010. augusztus 11., szerda, 00:20
Facebook:
Brutal Assault 2010 - 1. nap - 2010. augusztus 12., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2010. augusztus 20., péntek, 15:03
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render