"No de hol a tavalyi hó?"
/François Villon - Ballada tűnt idők asszonyairól/

Nem mindennapi egyveleggel és zenével tért vissza a madridi As Light Dies, 1999-ben alakultak mögöttük van három demó, egy kislemez és a 2007-es A Step Through the Reflection debüt, majd idén a folytatás. Nehéz lenne besorolni egyértelműen a spanyol srácok muzsikáját, egyezzük meg abban, hogy úgy progresszív és avantgárd, hogy a végeredmény még sem egyértelműen öncélú. Nos, lássuk miről is van itt szó, kérem szépen!


Gyakorlatilag a zenei alap a Meshuggah által már jól kitaposott szaggatós matekozás, amely különböző egymástól eltérő elemekkel lett feltöltve, a skandáló vokál pl. egyértelműen a Godflesh vagy a Neurosis komolyabb és mélyebb pillanatait varázsolja elénk, ehhez vegyünk hozzá egy adag filmszerű masszát és elektronikus pityegést, zajt, majd toldjuk meg egy hegedűművész virtuóz jammelését, s már meg is kaptuk, azt amiről nagyjából szól az As Light Dies. Kísérletezésük végeredménye valahol a post-thrash, ipari malmok, kísérleti death metal némi gothic öntettel való leöntése, amely mondanom, avagy írnom se kell nagyon tág rétegnek enged kapaszkodót, ahhoz hogy magáénak érezze a spanyol művészeink kissé idegen, emberiségtől távoli, valahol a világégés utáni maradványt, mely bővelkedik klasszikus zenei és ambient részletekkel is. A post-rock szót direkt nem használom, hiszen nem azon a vonalon mozog a dolog, de természetesen belemagyarázható ez a halmaz is némi fantáziával. Ami első hallgatásra is egyértelmű, az a tény, hogy hihetetlenül sokrétű, s bár a témák többnyire egyszerű matekossággal folyamatos ismétlésbe kezdenek, mégis a váltások és a háttér által több hallgatás után se ismerjük ki magunkat az Ars Subtilior from Within the Cage fura képződményén. Köszönhető ez a rengeteg vendégzenésznek, így tehát akadnak olyan témák is, amik egyértelműen a The Gatgering birodalmába kalauzolnak el, míg egy másik része olyan, mintha a Project: Failing Flesh elkészítette volna negyedik nagylemezét, mikor még a harmadik is csak a kiadás folyamatában veszteglik immáron féléve. Nem tudunk elmenni a fura spanyol folk hatások és a dübörgő death metal mellett sem, amelynek van némi Converge és társai féle lecsengése miközben progresszív és a Dream Theather színházát ömlesztik a felkészületlen hallgatóra. A korong nem szól rosszul, tiszta és jól összerakott, ahol pedig massza ott nagyon ömleszt, sigazából a külsőségekre sem lehet panasz, azt mutatja be, amit a zene is ad, szépen megkomponált és kifinomult tébolydát...


A végeredmény művészet, melynek rengeteg időt és hallgatást kell adni, mire átadja testét egy kielégítő merítkezésre, ám vigyázzunk, hasadt ez az üveg, fele szilánk, s az alján már megcsapolt vérünk fénylik, mi meg csak azt vesszük észre, hogy elgyengültünk és lassan elvérzünk. Igen, kérem szépen tisztelettel, Madridból ilyen ajándék jött, a jól ismert BadMoodMan Music, pedig remekül prezentálta. Sokakban felmerül majd a kérdés, hogy egy ennyire különleges és jól összerakott zene, mégis miért csak 9 pontot kap, a válasz pedig; nem midig jó a rágós falat, s a nehezen emészthető saláta!