Mintha eltévedtem volna egy labirintusban, amelynek azért vágtam neki, hogy végül fényre s magamra leljek, fellélegezhessek.
/Vavyan Fable/

A finn October Falls munkásságát azt hiszem nem kell bemutatnom, M. Lehto mester 2001 óta alkot, immáron a harmadik nagylemezzel jelentkezik. Segítségére volt V. Metsola – basszus és M. Tarvonen – dobok (utóbbi név rengeteg formációban vállalt már szerepet). A mindössze három számos nagylemez speciális szénnyomással jelent meg, kár hogy erről a promó maga nem nagyon árulkodik, s maga a fedő némelyik Burzum album borítóit jutatta eszembe.

Azt hiszem a helsinki formáció műfaja a dark metal keveredését jelenti némi black és folk-klasszikus és ambient tengerrel, így tehát a három részre szabdalt koncepció rengeteg komor és gyönyörű dallamot rejt, az igazán súlyos részek mélyre visznek, míg a zongorák és billentyűk émelyítő dallamai elvarázsolnak, elringatnak, s csak akkor ébredünk fel, mikor a morcos riffek és hörgő orgánum ránk szakad, zihálva menekülünk az elmúlásba, nem is beszélve a melankolikus akusztikus bontásokról. Hatásokról nem tudom van-e értelme beszélni, pár nevet megemlítenék, melyek eszembe jutottak, miközben a reggeli ébredés, a csendesen zokogó eső, a fák és a bokrok neszei közt elérünk a megbocsájtó tisztásra, ahol eggyé válhatunk a farkasok lelkével, a kövek merevségével, és a kéreg alatt rejtőző új élettel. Ilyen pl. a norvég Oberon, vagy az egykori német Empyrium vagy a germán neofolk Forseti, csak úgy mint a Nebelung, no meg a finn Tenhi. Az October Falls nem eredeti, nem egyedi, ám ennek ellenére olyan csodálatos muzsikát rejt, melyben nem lehet nem elveszni, így tehát nincs mit tenni…


…ússzunk az árral, egészen a finn hegyekig, apró forrásokig, elmerülve a monumentális dallamok tengerében, melyek mindegyike a Halálba húz le, hogy a múlt nagy habjai közt veszítsük el a hitünk a jelenben.