Érdekes egy zenekar a Keep of Kalessin. Itt vannak 17 éve, adott maggal, zenei géniusszal (Obsidian C.) és mégis ahány albumuk, annyifelé csaponganak, ami mondjuk az első két klasszikusan unalmas kötelező black anyag után felüdülés volt, mostanra azonban csak tekergetik a banda hívei a fejüket. Bár mind a Reclaim Ep, mind az Armada tök más volt (máshogy szólt, más hangulatot közvetített, más szférákban mozgott) mégis azért követhető volt az irány, míg a szerintem totális nihil kóválygásba hajló félig durva, félig litty-lötty, hol acsarkodós, hol pátosz-szószos Kolossus már kérdőjelet formált az egyszeri hallgató szemöldökéből. És akkor most meg itt van ez a Reptilian.

  Megmondom az őszintét, szerintem a Reptiliannal találta meg végre azt az irányt Obsidian C. ami valóban fekszik neki. Ami jegyezzük meg, egyáltalán nem a vegytiszta klasszikus black metal és a Reptilian nem is lett black metal. Cseppet sem, még a blastbeat és a gitársika ellenére sem. Sokkal inkább valamiféle északi sötét sárkánymetal, amely cimkét messze nem csak a cím és a szöveg koncepciójának okán sütök a csapatra. Bizony, lehet most sokan szívrohamot kapnak, de ez a friss képződmény minden északi motívumával, károgásával és külsőségével együtt egyszerűen közelebbi rokonságban áll a korai Rhapsody-val, Brainstormmal, Blind Guardiannal és Angel Dustal mint a norvég black kollégákkal. A blackes ízt adó blastbeat krumpliburogatás alatt megbújó gitárriffek rendszerint inkább begyorsitott heavy, thrash és germán power-speed témák, mint fagyos északi istennyilai, itt-ott nyakon öntve azokkal az igazi pátoszos megakórusokkal, refrénekkel amiket a tipikus EU-komform mesemetalosoknál lehet felfedezni. A másik igen érdekes észrevételem az volt, hogy a gyors thrash-es, riffelős részek alatt rendre a Kreator és a Destruction neve ugrott be, ami tovább színesíti a norvégok friss produktumának így is szivárványszínű hangulatpalettáját. Ezzel persze semmi gond sincsen, hiszen a végeredmény mégis csak egy lehengerlő, nagyszabású, sokszor játékos, sokszor tekerős fantasy vágta skandináv módra, amiben masszívan benne van a csapat unikumát jelentő szélvész tekerés is. A Leaving the Mortal Flesh akár még az Armadán is megállt volna a lábán. Azonban a csapat mert nyitni és olyan hangulatot, könnyedséget belevinni a zenébe, ami eddig nem feltétlenül volt rájuk jellemző és ami szerintem idővel meg fogja hálálni magát, mert az irány végre jó. Már csak rajta kellene maradni az úton.

 Igazi szórakoztató belemélyedős modern északi meselemez lett a Reptilian, ami szerintem sokkal több blacktől idegenkedő zeneszeretőnek válhat a kedvére, mint amennyi turbóblackert fordít el a csapattól. A sok negatív hallgatói kirohanás ellenére ez bizony egy belemélyedésre érdemes lemez!