Ez a fura névvel és logóval megáldott francia csapat nem elektronikus és nem is ambient töltetű szakadás (bár egyik jelenléte sem zárható ki), s nevével ellentétben inkább is összetett, megkomponált képződmény. A francia formáció alakulása 2001 környékére tehető Dijonban, 2005-ben demóval, majd két évvel rá debüttel rukkoltak elő The Last Blue Bird címmel, idén pedig a folytatás fültanúi lehetünk. A külsőségek és a hangzás korrekt a zene (a Asylum Ruins nem szarral gurigázik), pedig amolyan post-black metal rengeteg kísérletezéssel egy jó adag szimfonikus kohézióval.

A mindössze három tagot számláló Eclectika felosztása a következő: Alexandra Lemoine – ének, Aurélien Pers szintén ének és a Sébastien Regnier háttérvokál és minden hangszer – avagy az agy. Bár nem koncertező hordáról van szó, ettől még nincs kizárva, hogy élőben is összetudják rakni ezt a performanszt, hiszen rengeteg segítő és vendégzenész egészíti ki a leginkább az Ancient-höz és Troll-hoz kapcsolható varázslatos utazást. A hatások terén megemlíteném a Cradle Of Filth és az Ulver jelenlétét is. A basszusokat kicsit hiányolom, a hangszereltség ettől függetlenül élőnek tűnik, és rendesen old school is, a 90-es évek közepén gombamód szaporodó fekete fém halmazok jutottak róla eszembe, egy kis gothic-black tördeléssel. Korrekt korong, rengeteg váltással, kesergő melankóliával, derengő dallamokkal és egy nagy adag sebesség mámorral.


Akik vevők voltak a korai Ancient stílusára (mondjuk a 96-os The Cainian Chronicle korongjával hajaz leginkább), annak ez is nagyon befog találni, egy kicsit sok a hatás, meg érdekes a muff a bolygók között a bookletben, de ettől függetlenül is igényes és figyelemre méltó anyag!