Az egyszerű, de annál misztikusabb és a sumér mitológia reinkarnációjaként tekinthető EA immáron harmadik nagylemezével jelentkezett idén. A formáció bemutatásától eltekintenék, hiszen az előző korongról is írtam, az az előttiről pedig infam kollégám – szóval a lapalján kattingasson, aki nagyon kíváncsi.


A kezdetekben tagadhatatlanul funeral doom formáció, már az előző lemezén is mutatott eltávolodást, egyfajta zeneiséget, mely túlmutat a funerál halmazain, s ez a fejlődés, az harmadik nekifutáson még inkább érezhető a zeneiségre, már-már gótikus és szimfonikus megoldásokba torkolló koncepció, melynek minden percét átitta már a múlt végtelen halála, ami újra és újra lecsap a jelenben és ismeretlen földekre kalauzol el, hol ember még soha sem járt. Az Au Ellai koncepciójában részesei lehetünk a haldokló szépségnek, mely az utolsó lélegzetek gyönyörével kecsegtet, komor billentyű témái és zongora alapjaira lassú dobok, háborgó és mély hörgés illetve szállni próbáló, de levegőbe soha sem kapaszkodó gitárok harmóniája alkotja. A kritika olyan téren teljesen értelmetlen, hogy zeneileg értékeljem a közel egy órás, három hosszú nótára bontott képződményt, hiszen minden zeneisége ellenére is a túlvilág atmoszférája az amit érteni vélünk…
A külsőségek és a hangzás igényes és puritán (a myspaceükről nem is beszélve...) illetve olyan útra tévedt az orosz kreálmány, ami a megszokott funerál dolgokon átlépve új perspektívába igyekszik helyezni a fogalom miértjét. Jó éjszakát!