FortíĐ
Völuspá Part III: Fall of the Ages (2010)
Egy igazi (legyünk már ennyire elitista halmaz barbárok) pagan-black harcosnak nem hangozhat idegenül, az amúgy igencsak fura nevű FortíĐ csapat. A skandináv népi elemekkel és világgal dolgozó banda 2002-ben alakult Kopavogurban, s idén jelent meg viking mitológiájuk harmadik felvonása. A fedélzeten történt pár legénység csere, s akadnak kisebb-nagyobb nevek is, de az a horda ez, amely körül varázsfelhőket kéne húznunk és elmerülni az ősök történetébe, az Istenek könyörtelen harcába. Már csak azért sem, hiszen a FortíĐ beszél helyettünk, nyikorgó hajó fedélzetével, s ropogó tábortüzeinek hatalmas erőivel átitatott sok csatát látott bárdjaival…


A melankóliásabb berkekből érkeznek monumentális részekkel adózva a nagy ősök előtt, ez persze korántsem jelenti azt, hogy nincsenek teletűzdelve agresszív és szélsebes részekkel. A riffek élesek és energikusak, a dobok illetve billentyűk pontosak, s egyáltalán nem a kásás black metalt kapjuk, annak egy sokkal letisztultabb és profi hangzással megtámogatott pagan-viking bástyát, amely alatt vér folyik és az elmúlt idők réges-régi faragásai hallatják faragójuk vésőinek ütéseit. Sok helyen emlékezetett a korai Old Man’s Child és Einherjer illetve a Voluspaa és a Thyrfing zenei világára, de gyakorlatilag bármelyik ismertebb pagan vagy viking csapat neve megemlíthető a hihetetlenül erős és érett anyag kapcsán. Az igazán lassú és depresszív átmenetnél a Burzum mély birodalma nyílik meg, de annál sokkal komplexebb, összetettebb és technikásabb ez a helyenként dallamos és tiszta énekkel dolgozó professzionális produkció. Az erőssége a változatos témázgatásukban és váltásokban keresendő, hiszen rengeteg remekül megkomponált dallammal és riff megoldással rukkolnak elő, amelyek feléből is egyes bandák ugyanígy nagylemezt adnak ki…


…azt gondolom ezzel el is mondtam, miben rejlik a FortíĐ igazi ereje, ez az erő pedig minden olyan szívet átfúr, amely képes elveszni a skandináv kultúra szépségében, a fura és megfoghatatlan népzenei varázsfelhőben, mely oly távolinak és túlviláginak tűnik Európa közepén élő morálhoz és melegséghez szokott lelkek számára.



Forti_Voluspa_Part_III_Fall_of_the_Ages_2010
Kiadó:
Stílus:
Pagan-viking harci dísz…
Értékelés:
 
Pont
: 9.2 / 10
 
Külalak
: Szép
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Til Hinna Fornu Sala (5:55)
2.Austursins Heimsenda Her (8:10)
3.Fall Aldanna (4:45)
4.Jafnvægi Endurheimt (5:42)
5.Ný Dögun (4:10)
6.Heltekinn (5:55)
7.Framtíð (10:05)
Írta:
haragSICK
2010. április 2., péntek, 20:15
Facebook:
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render