Szabad akarat (2009)
Anno nagyon szerettem a pécsi csapat első lemezét (the human machine), s most, hogy a lemezismertetőre készülve ismét elővettem, azt kell mondjam, ennyi idő (2001-ben jött ki!) után sem fakult meg. Most, remélem erről a lemezről is hasonlóan fogok nyilatkozni majd ennyi idő távlatából.
Szóval akkoriban a pezsgő hazai prog színtéren a Perfect Symmetry a dallamosabb, hard rockosabb, hadd ne mondjam a közérthetőbb oldaláról közelített akkor a dalokhoz. S nekem emiatt is voltak szimpatikusak. Meg az olyan dalok miatt, mint a Reaching High, a Not For Sale vagy a Tomorrows out Yesterdays In. Reméltem a minőségből nem engednek a rég - sőt, szinte már egyáltalám nem is - várt új lemezen.


Szóval változott ez az a csapat háza táján az elmúlt időkben, ami nem is csoda nyolc év alatt. Ha viszont a lemez felvételében résztvevők listáját tekintjük át, azért nem akkora a fluktuáció. A gitárosok illetve a ritmusszekció fele nem változott (Kusinka Tamás, Cselényi Ferenc illetve Szkróbó Szabolcs), s az ének terén is minimális a változás, eltekintve attól, hogy a lemezt feléneklő Fidó már nem tagja a bandának, csakúgy, ahogy a korábbi énekesnő, a lemezen szintén felbukkanó Sudár Anita sem.

Szóval ami elsőre szembe ötlik, a lemezt kézbe véve, a magyar cím. Ebből illetve a számcímekből már nyilvánvaló lehet, hogy a legnagyobb változást az jelenti, hogy az angol szövegek helyett áttértek a magyar nyelv használatára. Elsőre kicsit ez fura is volt, de ahogy belemerültem a lemezbe a hallgatások alkalmával, azt kell mondjam, nem volt rossz döntés. Nálam legalábbis ez jó pont.
Egyetlen angol nyelvű nóta azért akad, a lemezt záró bónuszként feltüntetett Triumphant & Empty, Anita énekével. Egyébként ez az Üresség c. dal angol nyelvű változata, s ez (értsd az angol verzió) annyiban jobban tetszik, hogy például a záró szövegmondós rész itt erőteljesebb hatású, mint magyarul. Bár ezt lehet csak én látom így.
Egyébiránt kis apróságoktól eltekintve - amikbe most nem is mennék bele, mert ez valószínűleg erősen szubjektív - nagyon is bejön a magyar szöveg. És az is öröm, hogy zeneileg nem távolodtak el a korábbi stílusuktól sem, ami azért akár benne is lehetett a pakliban.


A CD-n a már említett angol nyelvű bónuszt leszámítva egy nem túl rövid, ám annál hangulatosabb intro (a találó Ébredés címmel) valamint tíz dal található. Ezek között a Sosemvolt falak címmel berobbanó tételben rögtön olyan kétlábgépes döngölést is rejtő tételt kapunk, ami a keményebb zenékért rajongókat is meggyőzi, persze a jól megszokott Symmetry-s jegyekkel sem fukarkodtak.
Az ezt követő Szenvedélyek vonatán meg egyértelmű sláger. Talán túlságosan is az. Az biztos, hogy a refrént már a második alkalommal kívülről fújod majd.
A szövegekben az emberi érzések dominálnak, úgy mondanám belső utazás, lélekboncolgatás folyik. Az emlékek fontos szerepet kapnak a dalokban, ahogy az Álmodj még-ben is.



Azonban itt-ott nem kevés, ráadásul jól irányzott társadalomkritika (Fűrész, Szabályok nélkül) is megtalálható, na ezekben a dalokban a zenészek is bekeményítenek. Az biztos, a verseknek is beillő dalszövegek (Fidó és Jani Péter munkái) gondolkodásra késztetnek. (Újabb jó pont!)

A borító és a lemez külcsínyére is jellemző az igényesség. Érdekesség, hogy a már említett Álmodj még szövegén kívül a többinek csak a részleteit találjuk a borítóban. Viszont a jól megkonstruált honlapjukról elérhetők a kíváncsiak részére.

A hangzás pedig (számomra) tökéletes. A felvételek Fidó stúdiójában, valamint a csapat próbatermében(!) készültek, a keverést és a masterizálást viszont már a Bakery-ben Varga Zoli csinálta, ami garancia is egyben .

Összegezve kinek is ajánlott megismerkedni, avagy felújítani az ismeretségét a csapattal: dallampárti hard rockerek, prog rock/metal hívők, illetve a széles látókörrel rendelkező rockzene kedvelők mind találnak majd kedvükre valót a Szabad akarat lemezen.
Remélem az új énekest hamar megtalálják, s a következő lemezre nem kell hosszú éveket várni!
Perfect_Symmetry_Szabad_akarat_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
prog rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Kiváló
Dalok:
1.Sosemvolt falak
2.Szenvedélyek vonata
3.Üresség
4.Örvény
5.Fűrész
6.Hazug béklyó
7.Álmodj még
8.Szabályok nélkül
9.Volt egy perc
10.A végén...
11.Triumphant & Empty (Bónusz)
Írta:
9000Sanyi
2010. január 9., szombat, 16:54
Facebook:
D4rkAv3ng3r 2010. január 10., vasárnap, 13:55
D4rkAv3ng3r
Csatlakozott:
2009. november 15.
Hozzászólások: 553
Heh Kusinka Tamás néven megakadt a szemem, ő egy pécsi tetováló is egyben, ő varrta ki a nővérem vállán az apróbb mintát. :-D Azt tudtam, hogy zenél, de azt nem, hogy melyik formációban. :-)
--
\m/
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.046 seconds to render