Ez a korong ugyan már év elején megjelent, mégis érdemes pár sor erejéig visszatérni rá. Az angol banda eredetileg a Detrimentum side-projektjeként jött létre az énekes Eddie és a dobos Jon vezetésével, ez utóbbi úriember az a bizonyos Jon Rush, aki a goregrindként indult, majd idővel egyre konszolidáltabb vizekre evező néhai Gorerotted (ma már csak The Rotted) soraiban csépelte a dobcuccot. Hozzájuk csatlakozott két Tom (B és C) a Beef Conspiracy-ből és Paul, aki a Brainchoke-ban játszik. Kijött egy háromszámos demójuk, melynek mindhárom dala felkerült később egy cseh és két brazil bandával közös splitre, és ezzel el is érkezünk a Disseminating Obscenity-hez, ami a bemutatkozó nagylemezük. Az Infected Disarray nem okozhat csalódást annak, aki valami igazán visszataszító és beteges death metalra vágyik, s már széthallgatta a kaliforniai Disgorge lemezeit. A tíz szám mindegyike hihetetlenül brutális, váltásokkal sűrűn tarkított riff-özönt takar a stílusban elengedhetetlen slejmes hányással (melyet a szakzsargon a WC-öblítős jelzővel illet) és brekegéssel kísérve. A precízen megkomponált, kíméletlenül áramló riffek a Disgorge mellett a Malignancy stílusát idézik, emellé a Fleshgrind, vagy a Suffocation keménységét kell képzelni. A számokat csak a köztük lévő villanásnyi szünetek különítik el egymástól, s annyira tömények, hogy jó pár hallgatásnak kell eltelnie, mire egy-egy jellegzetesebb téma, basszuskiállás, vagy váltás kezd kiragadhatóvá válni a kegyetlen mészárlásból. Legkönnyebben talán a Masticated Remains of Detruncation vagy a Promulgation of Infected Innards emelhető ki a tíz szerzemény közül, mivel ezek a korong leggyorsabb pillanatai, itt már a Brodequin neve is felmerült bennem, bár azt hozzá kell tennem, az Infected Disarray esetében a tempók variatívabbak, nem merülnek ki a végeláthatatlan blastbeat-özönben. Ettől függetlenül a lemez változatosnak nem nevezhető, inkább jellemezhető egyetlen széttagolhatatlan tömbként, azonban az embertelen brutalitás és a riffek magasan az átlag feletti minősége ezt ellensúlyozza. További erényeik közt szerepel az ének és a viszonylag egyedinek vehető hangzás. Eddie a lehető legextrémebb hangokat préseli ki magából, bugyborékol, brekeg, hörög és visít, és eléggé előre is lettek keverve a vokáljai, illetve nincsenek olyan mélyre hangolva, mint a pályatársak többsége. Egy kicsit karcosabb, levegősebb, áttekinthetőbb a sound; a pergők hangosan kopognak, a lábdob alig hallhatóan csattog, a gitár pedig egy némileg száraz, nem mindent maga alá temetően vaskos, ugyanakkor erőteljes megszólalást kapott.

A lemez mindemellett szövegileg is hozza, ami ehhez a zenéhez illik, orvosi szakszótárak, anatómia tankönyvek és helyszínelések jegyzőkönyveinek böngészése mellé ajánlottak. Aki kedveli a fentebb elhangzottak munkásságát, annak kötelező ez az elmebeteg lemez.