Unborn Again (2009)
Az amerikai Whiplash neve azt hiszem beszédes, nem is nagyon szeretném a New Jersey beli banda bio és discográfiai adataival húzni az időt. Az 1984-ben alakult csapat 1998-ban gyakorlatilag a Thrashback című lemezével beleállt a földbe, no nem volt az olyan nagyon rossz, csak éppenséggel érezni lehetett hogy kifáradtak a speed-thrasherek… idén pedig visszatértek (ahogy sokan mások is) – megint felteszem a kérdés, nem először és nem is utoljára; örüljünk vagy sírjunk?


Nos, az igazi true Whiplash fanok köpnek egyet, hiszen a számukra az 1990-es Insult to Injury-vel befejezte a csapat a pályafutását. Talán mégis bizalommal nézi az ember a fedőt, mikor színes és profi munkát lát, melyet Repka készített és erősen a 90-es évek előtti időket jutatja eszembe (és a cím is a gyökerekhez való visszatalálásra utal), azokat az időket, amikor még minden másként ment, de hogy a Whiplash megél-e a nosztalgiából, avagy sem, ez továbbra is kérdés, nézzük bármilyen romantikus aspektusból is. A Swallow the Slaughter kezdésénél még a komplikált daránál még bízik, ahogy ráfeszül a vokál, már egy picit sántít… majd a következő dalok a nosztalgiát úgy hozzák már elő, hogy az lagymatag, kivénhedt profi zenészekhez illik… az ötletek langyosak, a zenei tudás és az összjáték korrekt, de nem menti meg a bukástól. Az se igazán hogy néhol már-már bluesos és rock’nroll jellegű témák kerekednek ki. Semmivel sem jobb az Unborn Again mint a Thrashback, csak sokkal jobban visszanyúl a gyökereihez, ennyi az egész…


A dalok között elvesző valóban ősi Montrose feldolgozás se javít túl sokat a helyzeten, sőt, alapvetően nem is értem miért rakták rá… a lemez nem üt nagyot (mint kiderült), de koncerten nagyon másként süthetnek a nóták (2010-ben több fesztiválon is fellépnek majd). Csalódott vagyok, és van egy olyan érzésem, hogy nem csak én leszek az…


Whiplash_Unborn_Again_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
Egykoron fényes speed-thrash vergődés
Értékelés:
 
Pont
: 7 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Swallow the Slaughter (5:28)
2.Snuff (4:06)
3.Firewater (4:57)
4.Float Face Down (4:49)
5.Fight or Flight (4:01)
6.Pitbulls in the Playground (3:50)
7.Parade of Two Legs [instrumental] (3:42)
8.Hook in Mouth (4:46)
9.I've Got the Fire [Montrose cover] (2:46)
10.Feeding Frenzy (4:36)
Írta:
haragSICK
2009. október 25., vasárnap, 16:14
Facebook:
alcapone 2009. október 25., vasárnap, 17:10
alcapone
Csatlakozott:
2008. augusztus 3.
Hozzászólások: 1167
Bár én nem vagyok ős fan, de tényleg izzadság szagú.
Koncertek
European Galactic Terrortour
február 7.,
Barba Negra
World Dominion Tour 2020
február 20.,
Barba Negra
Kvelertak
március 10.,
Dürer Kert
április 11.,
Backstage München
május 16.,
Arena
június 11.,
Pannonia Fields
továbbá
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.066 seconds to render