„- Mihail Alexandrovics! – szólította Woland halkan a fejet és a megölt férfi szemhéja felnyílt, a halott arcában Margarita elborzadva eleven, értelemmel és szenvedéssel teli szemeket pillantott meg.
Minden beteljesült, igaz-e? – folytatta Woland, a fej szemébe nézve. – A fejét egy nő vágta le, az ülést nem tartották meg, és a lakásában lakom. Mindez tény. A tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon.”
/Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita/

A remekbe szabott bevezetőnek és hangulatteremtőnek szánt idézet után, pedig belekezdenék, rövid, de annál intenzívebb mesébe, mivelhogy; hol volt, hol nem volt, volt egyszer… bizony volt egy olasz Tenebrae in Perpetuum névre hallgató formáció, mely 2001-ben alakult Imèr di Primieroban. Idén jelent meg a harmadik nagylemeze a Debemur Morti Productions-nek köszönhetően, s az olasz srácok nem túl szociálisak, lényegében sem használható fotót, sem Web-oldalt nem találtam velük kapcs., de aki megmondja, mi van a borítón, azt személyesen is megdicsérem (lehet találgatni). Én csuklyásoknak vélem őket, valami barlangba, amúgy is "üregi zene" pockok nélkül, nagyon underground… s mellékesen végül a kiadónak a médiatárában fotót és logót találtam. A horda amúgy három fős (mint a lentebbi képből is kiderülhetett), s tagok nagy része a black-doom Beatrìk-ben is zenél illetve az egyik művészúr feladatot tölt be az Absentia Lunae formációban is.


A srácok amúgy tényleg nem vették a dolgot túl szociálisra, még a dalok is olaszul vannak, ami a károgás és pár helyen dallamos ének mellett, nem is egy túl zavaró jelenség. A lemez amúgy jól szól (bár kissé kásás és a basszust nem mindenhol hallani ki jól), műfajilag, pedig a Darkthrone vonalon haladnak, némi korai Gorgoroth-tal keverve, ám ellentétben utóbbival, a Tenebrae in Perpetuum varázsa abból áll, hogy a puritán pusztítást mély érzelmekkel és dallamokkal kapcsolják össze. A lassú szétesett és dallamos énekkel feltöltött részletek némelyike az Ulver-t jutatta eszembe. Nagyvilágot megváltó tevékenységet nem végez és hajt végre a három olasz művészúr, de a black metalon belül ügyes 40 perccel tették gazdagabbá az ilyesféle zenék szerelmeseit. Meg van a maga varázsa a L'Eterno Maligno Silenzio-nak, a szépsége és természetesen a rákfenéje is, de ettől még jó és élvezhető.


Aki szereti a puritán kásás csépelést, lassú már-már doomos leállásokkal és érdekes építkezésekkel teli köröket rovó, majd újra beinduló fekete fémes burjánzásokat, annál ez is betalálhat!