Az itáliai Liguriából származó Necrodeath Olaszország első thrash bandái között tűnt fel a 80-as évek első felében, a Schizo és a Bulldozer mellett. A csapat muzsikájára leginkább a Slayer, a Possessed, a Kreator, a Celtic Frost és a Bathory volt nagy hatással. A Necrodeath 1984-ben alakult Ghostrider néven, a legenda szerint két fiatal, Claudio és Peso egy február 5-ei Venom koncert után döntött úgy, hogy maguk is zenészek lesznek. Claudio gitárt, Peso dobverőket ragadott, majd Paolo bőgőssel és Ingo énekessel kiegészítve a csapatot, munkához láttak. Első demójukkal, az 1985-ös The Shining Pentagram című felvétellel azonnal berobbantak az olasz metal underground világba, de két kiváló album (Into The Macabre 1987, Fragments Of Insanity 1989) után a Necrodeath felosztott.

Az újjáalakulás csaknem 10 évvel a szakítás után történt. Valóban újjáalakulásról és nem újraalakulásról beszélünk, hiszen Peso három új zenésszel formálta újra a zenekart. Az új csapatban az énekes Flegias, a gitáros Claudio, a bőgős John névre hallgatott. A felállás öt lemezt rögzített (Mater Of All Evil 1999, Black As Pitch 2001, Ton(e)s Of Hate 2003, 100% Hell 2006, Draculea 2007), majd John elhagyta a zenekart. Posztjára a fiatal Gianluca került, a banda pedig hozzálátott egy új album, a Phylogenesis munkáihoz.

Meg kell valljam, nem számítottam erre a húzásra. A legutóbbi Necrodeath lemez, a Draculea fáradt, hosszú és unalmas anyag volt. Ezen a ponton kezdtem ismét komolyan aggódni a banda jövője miatt. Amikor megtudtam, hogy a Necrodeath új lemezt készít, azért imádkoztam, hogy nehogy a Draculea folyatatása legyen a készülő matéria. Bármilyen paradox és hihetetlen, az imám meghallgatásra talált.

A Phylogenesis egy igen könyörtelen thrash album hallható és érezhető, de nem túlsúlyos black metal hatásokkal és rendkívül szélsőséges zenei megoldásokkal az elsöprő tempóktól a nyomasztó súlyú doomos groove-okig. A borító profi, kifejező és stílusos, a Nerve Design-os Davide Nadalin remeke, akinek neve többek között néhány Nile, Threshold, Legion Of The Damned, Vision Divine vagy Exilia borítóból lehet ismerős azoknak, akik odafigyelnek az ilyesmire. A lemez hangzása modern és minden extrém igényt kielégítő, a római Outer Sound Studiost és Giuseppe Orlando Novembre-dobos kitűnő produceri munkáját dicséri. A lemez zenei anyagának szélsőséges erőszakosságáért elsősorban Giuseppe tehát a felelős, valamint Peso, akiről tudjuk, hogy nagyon gyorsan eljár a keze és pontos, mint a halál. Tettestársaik Pier, a Mester, aki gitárhúrral öl és Flegias, a sokoldalúan extrém torok.

Az album a thrash, a black és a death stílus legerőszakosabb elemeinek tökéletes elegye. A dalok struktúrája változatos, a zenészi munka érett, technikás és a precíz. A Phylogenesis kilenc nótája koncepciózus anyagot alkot, amelynek témái a múlt és a jövő fajainak eredete köré épülnek, a szövegek a műfajban szinte egyedülálló módon mélyek és tartalmasak. Ha példákkal kellene jellemezni a muzsikát és a szöveget, a korunkbéli Destruction és az Arise korszakát élő Sepultura jutna először eszembe. A szövegekről annyit szólnék még, hogy a keresztényellenes megnyilatkozásokat bocsássuk meg olasz felebarátainknak.