VL45
Inside The Dice (2009)
Számomra az idei év egyik kellemes meglepetése a VL45 lemeze. Igazából ezzel az anyaggal ismertem meg Őket, bár hallani már egész jókat hallottam a bandáról. Meg ugye a dobos Apró Antal a Saint Petrolban is üt. Arról meg korábban írtam ITT.


Szóval kíváncsi is voltam a zenéjükre. Mit mondjak, nem csalódtam. Az anyag fényében remélhetőleg előbb-utóbb sikerül az élő teljesítményüket is megtapasztalnom. Mert bár igencsak jól szól a Dunakeszin (Jawbreak Stúdió) és Dunaújvárosban (Shithole Stúdió) rögzített és Szűcs Szabi által kevert album, élőben gyanítom brutálisabb a megszólalás. A banda MySpace-én a hatásaiknál a következőket említik: Mood, Black Sabbath, QOTSA, Tool, A Perfect Circle, Helmet, Godsmack.

És akkor beszéljünk magáról a lemezanyagról. A tizenegy tételes lemezt a korábban klipesített Cementmixer illetve annak a remixe foglalja keretbe.



Ez a dal nagyjából meg is mutatja mire is számíthatunk az elkövetkező bő ötvenhárom percben. Ebben ugyanis van egy adag stoner - csakúgy, mint szinte valamennyi nótában is több-kevesebb -, de sem a desert rock (á la Kyuss) és semmi southern. Ezen kívül talán némi alter illetve grunge is megjelenik hatásként, és természetesen a modern rock.
A dalok egytől egyig jól megírtak, a hangszereléssel sincs egy szemernyi gond sem. Szabó Dávid pedig nagyon jó énektémákat hozott. Szerencsére széles tartományban mozog és sikerült emlékezetes dallamokat, refréneket kiötlenie. És nem utolsó, hogy elő is tudja adni (remélhetőleg élőben sem okoz ez problémát!).


Az abszolút kedvencem a Shoot-shoot Song, amiben szinte érezni a fájdalmat. S talán az album legjobb refrénjével is bír. Már ahogy kezdődik is gyanítható, hogy nem egy könnyen felejthető dallal lesz dolgunk. Bár általában elcsépelt a visszafogott verze, kirobbanó refrén felépítésű dalszerkezet, itt mégis helyénvalónak találom. Összességében úgy érzem ebben teljesít legjobbat a csapat minden tagja.
De tudok lelkesedni a a kissé törzsi indítású (Sepultura - Roots jutott eszembe) Rape of Cassandra-ért, melyben Kiss Endre djembén közreműködik.
Vagy ott a Kowalsky vendégeskedésével készült The Guide, ami nekem nem emiatt tetszik, sőt, ha Kowát kihagyták volna sem lenne hiányérzetem. Ennek a dalnak van némi pszichedelikus hangulata, mintha az Alice In Chains szelleme is megjelenne benne, bár ezt lehet csak én érzem így.
A Moleman visszafogttan indít, hogy aztán egy jóféle fejleszakító zúzással érkezzen a refrén (ez a téma azért valljuk be ismerős lehet innen-onnan...)
Aztán igencsak tetszik még az Unhurt, ami egyrészt érdekes az elszavalt bevezető miatt, ami a nótában még egyszer visszatér, s a refrén sem a szokásos rövidke.
A Gift Of The Present illethető talán a leginkább a stoner címkével, de az sem színtisztán az.
A lemezt, ahogy említettem keretként a Cementremix zárja, ez a Cementmixer akusztikus, zongorás változata, érdekes, de kihagyható darab.

A lemezborító a maga egyszerű ötletességével szintén dícsérnivaló.
VL45_Inside_The_Dice_2009
Kiadó:
Forgalmazó:
Stílus:
stoner/alt/grunge/stb rock
Értékelés:
 
Pont
: 8 / 10
 
Külalak
: Igényes
 
Hangzás
: Jó
Dalok:
1.Cementmixer
2.Empty Pram
3.Moleman
4.Gift of the Present
5.Unhurt
6.Shoot-Shoot Song
7.Rape of Cassandra
8.The Guide
9.Eyes of the Wise
10.Better View
11.Cementremix
Írta:
9000Sanyi
2009. szeptember 26., szombat, 21:23
Facebook:
tomlord 2009. október 2., péntek, 17:46
tomlord
Csatlakozott:
2009. október 2.
Hozzászólások: 102
jó banda nekem meg van az album.jó kis stonert nyomnak.jó játszanak mint a sunday fury. \m/
bjorn666 2009. szeptember 28., hétfő, 07:16
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Nem ismerem, de ez a klippes dal tök újkori Anthraxre emlékeztet...
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.052 seconds to render