A lengyel extrém metal színtér köztudottan nem szűkölködik zenekarokban és vitalitásban. Normál esetben nem is hatna az újdonság erejével egy újabb versenyző felbukkanása, azonban ha vetünk egy alaposabb pillantást a Masachist tagjaira és azok korábbi, ill. párhuzamosan futó bandáira, már érdemesnek tűnik elidőzni a társaságukban egy kis ideig, itt ugyanis a régi Decapitated énekes Covant – jelenlegi nevén Pig –, a Yattering / Azarath gitáros Trufelt, a dobok mögött pedig Dariusz "Daray" Brzozowskit találjuk.


Nagyon tömény, precíz és súlyos riffelés dominál a lemezen, a Trufel /Aro gitárduó játékát csakis a sokszor elkoptatott gyilkos jelzővel lehet illetni, s a dalokat még kíméletlenebbé teszi Daray mindenütt szétterülő dobszőnyege. Nagyon profin, de érzéssel játszik, nem üti szanaszét a dalokat, ha kell, félelmetesen gyors tempót diktál a Vaderből ismert egyenes vonalú, tipikus blastbeatek terén, de a gyakori tördelések, váltások is duzzadnak az erőtől, s a színezésre is jut energiája. A nyitó Unveil The Grave-ben a lábmunkájára érdemes külön kitérni, de mindvégig ötletesen játszik, nagyban az ő hozzájárulásától lett ilyen elsöprő erejű a Cd. Azt mondanom se kell, a dobhangzás etalon. Ha a banda irányvonalát akarjuk belőni, érdemes az elődök környékéről kiindulnunk, bár azt előre leszögezhetjük, a Masachist senkit nem másol, a kópia vádat el lehet felejteni, ugyanakkor a minőségi szint hasonlóan magas. A Decapitated gépiességéből, mechanikus gitár-dob összjátékából sok minden átmentődött ebbe a bandába, az ebből fakadó feszesség és kegyetlen intenzitás a legfőbb jellemzők közt foglal helyet, de Trufel természetesen a Yattering brutalitásából és témáiból is hozott magával, ami egynémely riff mellett a dalszerkezetekben is érződik. Utóbbi banda miatt érdemes gyorsan megemlíteni az apróbb színesítő effekteket, elektronikus zörejeket, melyek az utolsó Death Shall March-ban jutnak leginkább szerephez, de aki emlékszik a Yattering kísérleteire a pályája végén, igazából ezen nem lepődik meg. A már említett Unveil The Grave-nek három percre sincs szüksége, hogy földbe döngöljön; pengeéles riffek, váltások, beteges szóló, lehengerlő intenzitás, semmi más. Az Inborn Obedience ettől annyiban tér el, hogy a fűrészelésbe egy sivár hangulatú kiállás is befért, a Womb pedig Decapitated-stílusú témával indul, míg szólója Thordendhal hatásokról árulkodik. Ennyiből könnyedén összefolyhatna a lemez, első hallgatásoknál valószínűleg sokan így is érzik majd, de bőven vannak támpontok, karakteres dalok, amik idővel elkülönülnek egymástól. A többi közül legegyszerűbben az Appearance Of the Worm emelhető ki, mégpedig a lassú, fenyegető kezdése és hossza miatt. A beteg, hangulatos témák és a gépies riffelés jól fonódik össze benn, külön lüktetést ad neki a közepén az az alattomosan kúszó, baljóslatú dallam, mely a lélektelen szaggatással kontrasztban elviselhetetlenné fokozza a feszültségét. Pig hangja itt majdnem olyan öblös, mint Franké a Suffocationből, a dal pedig az egyik csúcspont. Tökéletes példa rá, hogy nem szimpla darálással és tudás-fitogtatással van dolgunk, hanem egy ötletekkel, elképzelésekkel dolgozó bandával, akik dalokat írnak.

A szólók jók, bár a mennyiségüket kicsit kevésnek találom; cserébe viszont a kietlen Open The Wounds-ban feltűnik Ross Dolan is az Immolationból, aki pár sor erejéig hallatja bömbölését. A külcsín a széthajtogatható digipack formátummal szemet gyönyörködtető, a belső füzet ábrái és kivitelezése is példaértékű lehet mások számára, a hangzás pedig pengeéles, kristálytiszta és rendkívül tömény. A death metal igazi fanatikusainak kötelező.